Száz dollár fölött járt az olaj ára
Tegnap az esti órákban a New York-i árutőzsdén az olaj árfolyama túllépte a 100 dolláros határt, ezzel új történelmi csúcs született. A nap folyamán több mint 3 dollárral drágult a fekete arany. A hirtelen emelkedés hátterében az egyik legnagyobb olajexportáló országban, Nigériában lezajlott véres események állnak, amelyek miatt napi 500 ezer hordónyi termelés esett ki. Elemzők szerint az amerikai olajtartalékok is három éve nem látott mélyponton állnak. (D. L.)
Bírált halasztás
Február 18-ra tűzték ki Pakisztánban az elhalasztott parlamenti és tartományi választásokat. A választási bizottság Benazir Bhutto ellenzéki vezető meggyilkolásával indokolta az intézkedést. Bhutto pártja, a Pakisztáni Néppárt vádja szerint azonban az iszlámábádi kormányzat csak arra játszik, hogy időt nyerve elkerülje a biztos választási kudarcot. (MTI)
Lantos visszavonul
Tom Lantos magyar származású amerikai demokrata párti képviselő, a kongresszusi alsóház külügyi bizottságának elnöke bejelentette: nyelőcsőrákja miatt visszavonul a politikától, az ez évi választásokon már nem indul újra a képviselőházi mandátumért. A budapesti születésű, 80 éves politikus a holokauszt egyetlen olyan túlélője, akit valaha is a washingtoni kongresszus tagjává választottak. (MTI)
Így gazdagodnak Zelenszkij oligarchái az orosz invázió alatt
