Röviden

MTI
2008. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tinédzser sikere
Gregor Schlierenzauer diadalmaskodott az 56. alkalommal kiírt – két-két németországi és osztrák viadalból álló – síugró négysáncverseny második állomásán, Garmisch-Partenkirchenben, ahol elseje délutánján vetélkedett a mezőny. A 17 éves osztráknak öt második hely után ez volt az első győzelme az idényben. Schlierenzauer első ugrása után még csupán az ötödik pozíciót foglalta el, másodikra azonban szó szerint túlugrotta összes vetélytársát, s két viadal után az élen áll a négysáncversenyben. A második helyen a korábbi négyszeres összetett első finn Janne Ahonen, a harmadikon pedig a német Michael Neumayer végzett. A szezonban eddig hét Világkupa-elsőséget gyűjtött és a Vk-összetettben változatlanul vezető kétszeres olimpiai bajnok osztrák Thomas Morgenstern most nem került dobogóra, csak hatodik lett. Négysáncverseny, az összetett állása két állomást követően: 1. Schlierenzauer 555.1 pont, 2. Morgenstern 551.9, 3. Ahonen 551.7. A Világkupa-sorozat állása kilenc verseny után (még 19 van hátra): 1. Morgenstern 800 pont, 2. Schlierenzauer 609, 3. Ahonen 415. Az 56. négysáncverseny további programja: január 4., péntek, Innsbruck (Ausztria); január 6., vasárnap, Bischofshofen (Ausztria). (MTI)

Kenyaiak az élen
A kenyai Robert Cheruiyot és Alice Timbilili bizonyult a leggyorsabbnak a férfiak, illetve a nők mezőnyében a 83. alkalommal megrendezett Sao Pauló-i szilveszteri utcai futóversenyen. A népszerű hagyományos viadalon ezúttal – rekordot jelentően – több mint húszezer futó vett részt. A 29 éves Cheruiyot 2002 és 2004 után a harmadik sikerét aratta a brazil nagyvárosban, a 24 esztendős Timbilili először nyert. (MTI)

Elhalasztották a glasgow-i derbit
Phil O’Donnelnek, a Motherwell csapatkapitányának halála miatt nem rendezik meg ma a Celtic–Glasgow Rangers skót bajnoki labdarúgó-mérkőzést. A halasztást a pályaválasztó Celtic kérte, de a Rangers vezetősége is támogatta. A harmincöt esztendős, egykori válogatott O’Donnel a Dundee United elleni szombati összecsapás hajrájában összeesett, majd a kórházba szállítását követően meghalt. (MTI)

Kikapott a Portland
Sorozatban aratott tizenhárom győzelem után az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján vereséget szenvedett a Portland TrailBlazers,
miután a Utah Jazz otthonában 111-101 arányban maradt alul. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.