Szilvesztert ünnepelt a világ

Európa és a világ nagyvárosaiban, akárcsak hazánkban, százezrek ünnepelték az új év beköszöntét az utcákon, tereken. Belgiumban és Londonban terrorveszély árnyékolta be a mulatságot, Thaiföldön pokolgépek robbantak.

MN-összeállítás
2008. 01. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rosszullétekhez vonultak a mentők. Jócskán akadt dolguk a mentőknek is, akiknek verekedésekhez, rosszullétekhez és jó néhány részeghez kellett kivonulniuk. Az átlagos 120 riasztáshoz képest szilveszter éjjel 350-nél több volt. Tegnapig országszerte mintegy két és fél ezer, a fővárosban csaknem ezer alkalommal kellett kivonulniuk a mentőknek.


Moszkvában csak a belvárosban mintegy százezer ember várta az éjfélt, az ünneplőkre több tízezer rendőr és katona vigyázott. A rendőrsorfalakkal tarkított Vörös tér úgy megtelt szilveszterezőkkel, hogy egy idő után lezárták az ide vezető utakat. A résztvevők hatalmas kivetítőkön is követhették az egykori Szovjetunió hangulatát idéző népi jellegű műsorokat, majd tűzijáték búcsúztatta az óévet.
A párizsi ünnepségek a Champs-Elysées és az Eiffel-torony köré összpontosultak, a környéken 4500 rendőr és mentő állt készenlétben. Nagyjából hatszázezren várták az éjfélt Bécs utcáin is, a három és fél kilométeres „szilveszteri út” mentén hetven színpadot állítottak fel, az utcabállal öszszekötött maratoni szórakoztató program már 31-én délután megkezdődött. Londonban a szemerkélő esőben négyszázezren nézték meg a nagyszabású tűzijátékot, amely a parlament híres toronyórája, a Big Ben éjfélt jelző harangjára kezdődött. A magas szintű terrorkészültség miatt 3500 rendőr felügyelte a londoni ünneplést, de csak néhány ittas rendbontó miatt kellett közbelépniük. A hagyományos brüsszeli szilveszteri tűzijátékot viszont terrorveszély miatt törölték, Belgiumban karácsony előtt fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, miután rövid időre őrizetbe vettek 14 személyt. A gyanú szerint egy börtönben lévő terrorista kiszabadítását tervezték. A New York-i Times Square-en századszor ereszkedett alá az égből az új év beköszöntét jelző kristálygömb, amit konfettiesőben körülbelül egymillió ember követett végig. Rio de Janeiróban, a Copacabanán kétmillió ember nézte meg a tűzijátékot. A kubai televízió Fidel Castro újévi üdvözletét közvetítette, amelyben a súlyosan beteg, visszavonult elnök az 1959-es kubai forradalom győzelmének megünneplésére kérte honfitársait.
Sydneyben egymillióan csodálták a fényrakétákat, Pekingben az olimpia bűvöletében zajlottak az ünnepségek, Bagdadban pedig először tartottak nyilvános rendezvényeket az amerikai megszállás kezdete óta. Thaiföldön feltehetőleg muzulmán lázadók öt pokolgépet robbantottak a szilveszterező tömegben, 27 turista megsérült.
Hazánkban is sokan búcsúztatták köztereken az óévet. Budapesten több helyütt is nagy tömegek várták az új esztendő beköszöntét. Miskolcon a Városház téren gyűltek össze a fiatalok szilveszteri utcabálra. Szolnokon a megújult főtér jelképes felavatása egybeesett az évbúcsúztatóval, több ezren ünnepeltek a kivilágított Kossuth téren. Szombathelyi és kőszegi túrázók a magyar–osztrák határon fekvő Írott-kő kilátónál ünnepeltek.
Keserédes volt az óév utolsó napja az ORFK világhírű, ám a múlt nyáron bezárt lovas bázisáról híres Somogysárdon. Az ügetőn is sikert sikerre halmozó paripák eltékozolása miatt bánkódó falubeliek és a vendégek rendőrlovak helyett nyulakat futtattak szilveszter délelőttjén. Ifjúsági kategóriában huszonnégy, felnőttben húsz tapsifülest neveztek az egyedülálló viadalra az ország különböző vidékein élő „sportnyúltartók”. A világhírű rendőrménes paripáit sirató somogysárdiak vigaszára viszont ők sem találtak gyógyírt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.