A New Yorkban élő Elisa Schein, akit gyermekkorában örökbe adtak, harmincöt évesen tudta meg, hogy van egy ikertestvére. A meglepő hírt az örökbefogadásokat intéző ügynökség közölte vele, amelytől pontos tájékoztatást kért születése körülményeiről. Kiderült, hogy őt és lánytestvérét annak idején – a dr. Peter Neubauer gyermekpszichológus irányításával folyó tudományos kutatás alanyaiként – különböző családoknak adták örökbe. Ám azok sem tudhatták, hogy adoptált gyermeküknek ikre is van. A cél az volt, hogy megvizsgálhassák, hogyan hat az egypetéjű ikrek fejlődésére az eltérő környezet – írta a BBC. A megdöbbent Elisa azt is kiderítette, hogy örökbe adásukra azért volt lehetőség, mert édesanyjuk pszichiátriai kezelés alatt állt. Ezután felvette a kapcsolatot a húgával, Paula Bernsteinnel.
Az ikrek a találkozás után elmondták: úgy érezték, mintha mindig is ismerték volna egymást. Mivel Paula sok évet töltött Franciaországban, nővérének kissé idegenszerű volt az öltözködése és a viselkedése, egyébként a testvérek nem sok különbséget fedeztek fel gondolkodásukban és ízlésükben. Sőt, mindkettőjüknek ugyanaz a kedvenc könyve és a filmje is. Egyetértettek abban is, hogy a sorsuk alakulásáért felelő pszichológus úgy bánt velük, mintha kísérleti nyulak lennének. Szerintük nem volt joga életük nagy részében elválasztani egymástól azokat, akik a legközelebb állhattak volna egymáshoz. Dr. Peter Neubauer viszont úgy véli, ő semmi rosszat nem tett.
Ennél látványosabb kezezés nincsen, mégsem járt érte büntető a döntőben + videó
