Újabb hatalomváltás előtt a forrongó Grúzia?

„Takarodj!” – skandálták ősszel százezrek Tbiliszi utcáin. A tüntetéseket brutálisan szétverő grúz elnök, Mihail Szaakasvili a hazai és nemzetközi nyomás alatt, előre menekülve január 5-re, kiírta az előre hozott választást, amelyen először jelenik meg reális alternatíva a hatalommal szemben. A Nyugat kedvence bajban van, s kellemetlen helyzetbe hozta külföldi támogatóit is, hiszen ténykedésével mások mellett akaratlanul igazolta, hogy a Washington által támogatott térségbeli színes forradalmak inkább nevezhetők egyszerű hatalomváltásnak, s egy geopolitikai játszma részének, mint valódi, mélyreható demokratikus átalakulásnak.

Kapkodó hatalom

Ezek után érthető, hogy Okruasvili számára nem volt kegyelem. Már másnap letartóztatták korrupció vádjával, majd furcsa módon grúz léptékkel csillagászati összegű, 10 millió lari (6,3 millió dollár) letét ellenében szabadlábra helyezték. Közben hívei tüntettek, s a huzavona azzal ért véget, hogy november 1-jén felrakták egy Franciaországba tartó gépre, majd nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, s jelenleg a berlini Moabit börtönben várja a kiadatási kérelem, és ezzel egy időben a franciaországi politikai menedékjog elbírálását.
Közben Tbiliszi utcáin is egyre feszültebb lett a hangulat. A hatalom agresszív fellépése összekovácsolta az ellenzéket, és október 17-én tíz párt egy mozgalomban egyesült, amely az elnök törekvéseivel ellentétben a 2008 tavaszán tartandó parlamenti választásokban, a társadalom és az ellenzék konszolidálásában, valamint a elnökiről a parlamenti politikai berendezkedésre történő áttérésben látta a kiutat a válságból. November 2-án az előbbieken kívül százezres tömeg követelte Tbiliszi központjában a választási bizottság és törvény átalakítását, valamint a politikai okból bebörtönzöttek szabadon bocsátását. A hatalom elutasította a párbeszédet, a radikalizálódó tömeg pedig már az elnök távozását kezdte követelni. Sokak szerint még egy nap, s kitör a forradalom. Az ellenzék azonban hezitált, a rossz nyelvek szerint hiányzott a 2003-ashoz hasonló határozott amerikai útmutatás, s megállt a politikai követeléseknél. A hatalom azonban kihasználta a pillanatnyi szünetet, s a kijevi Majdan mintájára a központban tábort verők és éhségsztrájkolók ellen november 7-én reggel kivezényelte a még az amerikai tanácsadók által kiképzett speciális egységeket. A hírre a tbilisziek is odasiettek, a rendőrség azonban brutálisan leszámolt az ellenállókkal. A Rusztaveli sugárút 1989. április 9-re emlékeztetett, amikor a szovjetellenes tüntetőket katonai gyalogsági ásókkal és könnygázzal oszlatta szét a hadsereg. Szaakasvili immár modern eszközökkel, így a lojalitás fejében az amerikaiaktól beszerzett hanggránátokkal, gumilövedékekkel és könnygázzal megismételte az agonizáló birodalom kétségbeesetten durva és véres fellépését. Az eszeveszett tombolás késő éjszaka a hatnapos idegháborút egyenes adásban közvetítő ellenzéki Imedi tévécsatorna szó szerinti szétverésével ért véget. A feszültséget azonban így sem sikerült csillapítani. Sőt! Mentve a menthetőt, a kapkodó Szaakasvili szélsőséges eszközökhöz folyamodott. Kihirdette a rendkívüli állapotot, betiltotta az egyébként működésképtelenné tett Imedit, ezután pedig kiírta január 5-re az előre hozott elnökválasztásokat. Ezzel egy időben a grúzok népszavazáson döntenek a parlamenti választások tavaszi megtartásáról és az ország NATO-csatlakozásáról.

Szűkülő szabadságjogok

Szaakasvili a feszültséget levezetendő átalakította kormányát, Lado Gurgenidze személyében egy bankárt nevezett ki miniszterelnökké, a választók azonban aligha bocsátják meg neki a november
7-i véres oszlatást.
Főképp úgy, hogy a kampány mindennek nevezhető, csak demokratikusnak nem. A hatalom mindent megtesz annak érdekében, hogy az elnöki posztról már lemondott Szaakasvili legyen a befutó. A kétségbeesett, eszközökben nem válogató igyekezet nem véletlen, hiszen a hatalomváltás sokak számára nem egyszerűen egzisztenciális kérdés, hiszen ha nem is Szaakasvilinek, de minden bizonnyal többeknek bíróság előtt kell majd számot adniuk az elmúlt három év tetteiért. Miközben Szaakasvili órákat szerepel a médiában, az ellenzék lehetőségei erősen behatároltak. Hiába küldte az Európai Unió a médiaegyensúly biztosítására Tbiliszibe a lengyel Adam Michniket, a megroppantott Imedi csak nagy nehezen, december közepén tudott újra sugározni, legutóbb pedig a szintén ellenzéki hangvételű regionális rádióállomás, a Gereti érezhette a hatalom felől rá nehezedő nyomást. Mint a grúz jogvédő Szozar Szubarinak a munkatársak elmondták, egy ismert alvilági figura fenyegette meg őket, hogy problémáik lesznek, ha folytatják az elnöknek és a hatalom más vezető személyiségeinek bírálatát. Végül az adó „megúszta” a nemzeti adófelügyelet grúz méretekben a bezárással egyenlő ötmillió laris büntetésével. Gőzerővel folyik az ellenzék lejáratása is. Az egyesült ellenzéket azzal vádolják, hogy az egyébiránt idáig a hatalommal jó viszonyt ápoló Patarkacisvili anyagi támogatását élvezik. A mind népszerűbb oligarchát ugyanakkor orosz kapcsolataira utalva kizárólag Arkagyijnak nevezik, s azzal támadták meg, hogy államcsínyt készít elő. Elő-előveszi Szaakasvili az orosz kártyát is, időről időre kémkedéssel vádolva meg a neves ellenzékieket. S akkor még nem említettük, hogy az ellenzék leleplezte a választási jegyzékbe vett „holt lelkeket”, ami után az ellenzék nem véletlenül tart választási csalásoktól. A kampányt értékelve Ramaz Klimiasvili grúz politológus úgy fogalmazott, hogy november 7. óta a nemzetközi figyelmeztetések ellenére sem lett nagyobb a demokrácia. Megemlítette azt is, hogy az oroszországi választások előtt az amerikai külügyminisztérium elítélte a Kremlt a hatalomhoz közel álló erők egyoldalú és nyílt támogatása miatt, miközben Grúzia esetében hallgat, pedig ott ugyanez zajlik, ráadásul megtetézve november 7-tel.

Bajban Szaakasvili

Heten indulnak az elnöki posztért. Mihail Szaakasvili mellett az egyesült ellenzék jelöltjeként Levan Gacsecsiladze, az ismert üzletember, Arkagyij (Badri) Patarkacisvili, az egyesült ellenzékből kivált munkáspárti Salva Netalasvili, az Új Jobboldal nevében David Gamkrelidze, a Jövő Pártjának vezetője, Giorgi Maiszasvili és az Imedi párt elnöke, Irina Szarisvili. Az eddigi előrejelzések meglehetősen ellentmondásosak. Így akadt olyan is, amely szerint Szaakasvili 64 százalékával szemben az egyesült ellenzék jelöltje mindössze 23-at szerez. A napokban azonban megjelentek a Párbeszéd a demokrácia erősítése érdekében elnevezésű európai alapítvány felmérésének eredményei, amelyek már jóval reálisabbnak tűnnek. Eszerint Gacsecsiladze vezet 22 százalékkal, Szaakasvili 20, Patarkacisvili pedig 19 százalékot szerezne. Natelasvili 6,5, Gamkrelidze 4,5, a többiek egy százalék körül állnak. A kérdezők megjegyezték, feltűnően sokan félnek megmondani, kivel szimpatizálnak, ami általában azt jelenti, hogy ők az ellenzékre szavaznának. Mindez nem sok jót ígér Szaakas-vilinek. Egyértelműnek tűnik, hogy a második körre marad a döntés, ahol pedig az ellenzéki jelöltekre adott voksok a közülük legjobban szereplő javára összeadódnak. Még rosszabb hír számára, hogy az utóbbi két hétben rohamosan nő Patarkacisvili támogatóinak száma, így még az is megeshet, rásegítés nélkül Szaakasvili a második fordulóba sem jut be.

Előretörő ellenzék

A multimilliárdos üzletember programja a szociális ígéretekre épül, s sokan gondolják úgy, elég pénze van arra, hogy a saját vagyonából is finanszírozza a rá szavazók életszínvonalának emelését. Az ígéretek teljesítésének realitását alátámasztja, hogy a hivatalosan is 17 százaléknyi munkanélküli viszonylag kevéssel is beérné. Elég ránézni a stábirodája előtti sorokra, de az is árulkodó, hogy Patarkacisvili több támogató aláírást szerzett, mint Szaakasvili. Mellette szól, hogy tulajdonában van a népszerű Imedi, s felkeltették iránta az érdeklődést a népszerűség növekedése láttán a hatalom részéről felerősödött támadások. Erre Londonból az oligarcha is rátett azzal, hogy az utolsó napig lebegtette esetleges visszalépését. A szintén üzletember, a borbizniszben érdekelt Gacsecsiladze eközben a „rendőrállam elleni harcot” testesíti meg, s támogatóinak derékhadát a protest szavazók adják. A hatalomra nem mindenáron törő, az elnöki rendszer eltörlését hirdető, a nép nyelvén beszélő, külön PR-csapatot nem foglalkoztató, rendes ember benyomását keltő Gacsecsiladze gyengéje, hogy nem fektet elég hangsúlyt a szociális elégedetlenségre. Nem Szaakasvilinek kedvez a nemzetközi hangulat sem, leírni azonban nem lehet, már csak azért sem, mert számolhat az erőszakszervezetek teljes lojalitásával, s a sarokba szorítottság érzése, a hatalmas tét, mint az elnök feltűnően aktív kampánya is mutatja, utolsó erőforrásainak mozgósítására sarkallja a hatalmat.