Ünnepélyes puritanizmus

Vannak építészeink az újabb nemzedékekből, akik már nem feltétlenül a háromdimenziós, röghöz kötött anyagi világ felől közelítik meg a szakmagyakorlást. Ez nem jelent jobb vagy roszszabb hozzáállást a gyakorlati tervezéshez, csupán merőben más megközelítést: szemléletükben nagyobb szerepet kap például a formatervezés, a dizájn. Szokolyai Gábor egyik legújabb megbízása, a Corvinus egyetem társadalomtudományi karát és központi könyvtárát magában foglaló monstre épülettömb belsőépítészeti tervezése jól mutatja ezt az érzékelhető elmozdulást. A domináns kísérőszínek, a zöld és a narancssárga szisztematikus alkalmazása az előadótermekben, folyosókon, mellékhelyiségekben, sőt mélygarázsszinteken; az órafunkciót óriási, egész falat mátrixos lámpaplasztikaként betöltő XXI. századi szimbolika; vagy akár a Losonczi Áron-féle üvegbeton beépítése a földszinti portáspultba és a nagyelőadó tanári asztalába: mind-mind a hagyományos építészet fogalmának kiterjesztésére tett, a társterületek eredményeivel feldúsított izgalmas kísérlet.
Szokolyai első igazán nagy figyelmet keltett épülete az úgynevezett Fekete Ház volt. A budafoki családi házas övezetből, a kifejezetten konvencionális közegből sötétszürke tónusával kiemelkedő, rendhagyó építészeti konstrukciót egyes kritikusai lakószobornak nevezték, ami szintén a társművészetek iránti fogékonyságról árulkodik. A szokatlan, a tradicionális skáláról tüntetően lemondó színhasználat meg a kompakt forma szinte jelzésszerűvé teszi ezt a családi házat, nagy üvegfelületekkel adva át a falakat a fény játékának. Szabályos geometriai síkok határolják a meglehetősen sokkoló méretű épülettömböt, s még a helyiségbeosztás is végletesen racionális. Ugyanez vonatkozik a kertre, amely semmiféle organikus attrakcióval nem vonja el a figyelmet magáról a házról. A belső kialakításnál felbukkan korunk minőségi építészetének egyik viszszatérő divatjegye, a látszóbeton is – ebben az esetben azonban ezt a másutt olykor funkciótlannak tűnő gesztust is helyénvalónak találja a szemlélődő.
A tervezésben az uralkodó elem kétségkívül a tégla, annak is egy kifejezett kerámiahatást keltő, sötétszürke változata. Ez az ünnepélyes puritanizmus a nagy üvegfelületekkel ellensúlyozva úgy próbálja befogadni a házba a fényt és a jelképes természetet, hogy az épület mindeközben meg sem próbál beolvadni a joviális környezetbe. E szürke világegyetemben semmilyen engedmény nincsen: még a főhomlokzat fehér rolói is csupán az ellentételezést szolgálják.
A Fekete Ház nyilvánvaló dacolás a némiképp provinciálisnak ható hazai trendekkel – nemcsak magyarországi előzményeit bajos találni, de kimutatható követői sem igen vannak. (S ez még magára Szokolyaira is vonatkozik: szemlátomást ő sem ezt az utat folytatta.) Egyesek a japán kortárs építészetben keresgélik a lehetséges párhuzamokat, de valószínűbb, hogy ez esetben egy igen ritka zárványépítészettel van dolgunk.
(Szokolyai Gábor: Fekete Ház, Budafok.)