Óriási morajlás közepette kitört a 3124 méter magas Llaima tűzhányó Chile déli részén, a turisták körében rendkívül kedvelt Conguillio nemzeti parkban kedden este – adta hírül az AP. A vulkán több száz méter magasra lövelte a lávát és a kődarabokat magából, fölötte vastag, fekete füstfelhő lebegett, amit több kilométeres távolságról is lehetett látni. A nemzeti park nagy részét sűrű hamu és pernye borította el.
A chilei hatóságokhoz tegnap délutánig nem érkezett hír sérültekről, illetve anyagi károkról. A rendkívül aktív tűzhányó Araucania körzetben, Temuco várostól körülbelül 82 kilométerre, Santiago de Chile fővárostól 700 kilométerre délre van. A helybéliek beszámoltak arról, hogy helyi idő szerint kedden este hangos morajlást hallottak, majd kevéssel ezután valóságos tűzijáték mellett a vulkán oldalán folyni kezdett a láva.
A hatóságok hétszáz ember – helyiek és turisták – evakuálását rendelték el – tájékoztatta a hírügynökséget Carmen Fernandez, a polgári védelem vezetője. A szakemberek szerint egyelőre nem tudni, hogy az elkövetkező napokban mire számíthatnak a vulkán közelében élők, a Llaima ugyanis gyakran kitör, de nem tudni, hogy ezúttal milyen hevességgel. A tűzhányó körül kialakult helyzetet helikopterrel naponta többször is ellenőrzik, hogy megelőzzék az esetleges veszélyt.
A Llaima Dél-Amerika egyik legaktívabb vulkánja, eddig hatvan kitörését jegyezték fel, a legelsőt a XVII. században. Viszonylagos rendszerességgel, körülbelül tízévente tör ki, legutóbb 1994-ben. Akkor öt kilométeres magasságba lövellte ki a tüzet és a lávát magából.
Nagy bejelentést tett Orbán Viktor a Harcosok Klubjáról
