Visszapattant az index

Az elmúlt hét gyengélkedése után végre magukra találtak a régiós tőzsdék. Bár Nyugat-Európában a csökkenés volt a jellemző, a kontinens keleti felén ezzel ellentétes kép mutatkozott. Térségbeli társaink közül Varsó tudott megerősödni, 1,4 százalékkal, míg Prága stagnálással zárt, Moszkva viszont 0,7 százalékkal került a negatív tartományba. A budapesti index mindezt felülmúlva, 3,7 százalékos növekedéssel zárta a napot.

Munkatársunktól
2008. 01. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóformán végig felfelé ívelt a nap folyamán a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, amely már négy százalék feletti emelkedéssel is kacérkodott. Végül némi visszaeséssel 24 109,08 ponton állapodott meg, ami 3,71 százalékos, vagyis 862,16 pontos erősödésnek felel meg. Emellé jóval az átlag fölötti, 43,6 milliárd forintos forgalom párosult.
Ebből a legnagyobb részt a Mol vette ki több mint 18 milliárd forintos keresletével. Emellett az olajpapírok árfolyama óriási mértékben, 6,6 százalékkal ugrott meg. Ebben közrejátszhatott a társaság indiai szerződése, illetve hogy a Cashline vételre ajánlotta a részvényeket, ugyanis az elemző arra számít, hogy a Mol a közeljövőben esetleg ismét sajátrészvény-vásárlásra szánja el magát, vagy pedig az OMV próbál majd újabb pakettet szerezni. Mások azt mondják, egyszerűen csak „visszapattant” a mutató, vagyis az elmúlt napok gyengeségeit korrigálta a piac. Az OTP szorosan követte a Molt, értéke 3,6 százalékkal emelkedett, forgalma pedig túllépte a 14 milliárd forintot. Remekül szerepelt a Magyar Telekom is, amely 1,7 százalékkal zárt feljebb, mint egy nappal korábban, s részvényeit 2,2 milliárd forint értékben adták-vették. A cég ugyan lemaradt a Telekom Slovenije privatizációs kiírásában, egyesek úgy vélik, újabb esélyt kaphat. A Portfolio.hu információi szerint ugyanis Ukrajna eladná távközlési vállalatát; elképzelhető, hogy a Telekom is az érdeklődők között lesz majd. Szintén erős napot tudhat maga mögött a Richter, amely 1,3 százalékkal értékelődött fel. A másik gyógyszergyártó, az Egis viszont alacsony forgalomban 2,1 százalékot zuhant.
Jelentősen gyengült a hazai fizetőeszköz, amely a régiós valutákkal mozdult azonos irányba. Késő délután 257,11–-257,53 forintot ért az euró, körülbelül két egységgel többet, mint csütörtökön.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.