A filmezés a világ legjobb játéka

Mindegy, hogy ecsettel és festékkel vagy statívval és kamerával készül a kép, ha az nem csupán fizikai valóságában, hanem a néző fejében is megmarad. A fények játéka, a felszínes történések kibontása, rögzítése Pap Ferenc operatőr munkája, hivatása. Mindezekért a közelmúltban Aranyszarvas-díjjal jutalmazták. A pályájáról, a játékosságról és a képek valóságáról beszélgettünk.

Emlékszik arra a pillanatra, amikor először kamerát fogott a kezébe?
– Eredetileg fotósnak készültem, s akkoriban a képeimet beküldtem megannyi pályázatra. Így történt, hogy 1967-ben az egyik versenyen egy Kvarc 2M filmfelvevőt nyertem. Osztálykirándulásokon kezdtem kamerázni. Még akkor is fotóriporter szerettem volna lenni, hogy bejárhassam a világot, s egy nagykőrösi fényképész azt mondta, ehhez a legegyenesebb út a főiskola. Később épp indult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőr szak, s a ritka kivételek között, akiket csupán a tehetségük és nem a kapcsolataik miatt, felvettek. Itt ismerkedtünk össze, s végeztük el közösen a főiskolát például Dárday Istvánnal, Vitézy Lászlóval.
– Több mint negyven film elkészítésében vett részt, amelyek között dokumentum-játékfilmek és játékfilmek is szerepelnek. Mi a két műfaj között az alapvető különbség?
– A dokumentum-játékfilmek készítése, amelyet mindenki csak a Budapesti Iskola nevű irányzathoz köt, olyan valóság megalkotását célozza meg, amelyik minden jegyében, mozdulatában hiteles. Két kamerával dolgozunk, s a vágások számát is megpróbáljuk minimálisra csökkenteni. A játékfilm azonban darabokból összeállt, kreált valóságot mutat be. Például, ha a történés az, hogy valaki egy kápolnába belép, keresni kell egy szép bejáratot. Így van az, hogy a szereplő a János-kórház kápolnájának bejáratán lép be, de a makkosmáriai sekrestyébe érkezik, mert a belső tér ott impozáns. Tehát a játékfilm bemutat egy soha nem volt világot.
– Hogyan változnak a szereplők egyik és másik műfajnál?
– Elsődleges szempont a dokumentum-játékfilmnél, hogy amatőr szereplőket játszassunk, ahol magukat kell bemutatni, mert a dialógusok és a kontextus kizárólag akkor lesz hiteles, megkérdőjelezhetetlen. A játékfilmnél ellenben a színésznek, hiszen ez a hivatása, bármelyik pillanatban fel kell öltenie egy másik, képzeletbeli személy jellemét, tulajdonságait.
– Melyik műfajt kedveli jobban?
– Mindkettőt szeretem. Nem tudnék választani, mert mindkettő mást kíván meg tőlem. Dárdayval együtt készítettük a Tükröződések című filmet, amelynek egyetlen képkockája sem reális. Rendkívüli módon élveztem, mert a kreativitásnak semmi sem szabott határt. Ezzel szemben, amikor valós emberek valós élethelyzetét kell rögzíteni, úgy érzem, része lettem az életüknek. A világ legjobb játéka a filmkészítés.
– Mennyire könnyű vagy nehéz a rendezőkkel együttműködni?
– Rendezője válogatja. Mindig alkalmazkodom az elképzeléseikhez, s ha kitalálok valamit, ami nekik nem tetszik, lemondok róla. Nem csinálok belőle presztízskérdést, mert ha eltérés van a két elképzelés között, azt a néző rögtön észreveszi.
– Melyik a legkedvesebb gyermeke?
– Kedvencem nincsen, mert mindegyik egyformán kötődik hozzám. A Gyarmathy Líviával készített filmeket is másért szeretem, s a Dárday Istvánnal, Vitézy Lászlóval, Erdős Pállal, Tarr Bélával létrehozottakat is másért.
– Ön megismerkedett a török játékfilmek elkészítésének rejtelmeivel is.
– Három filmet forgattam Törökországban. Az elsőt, a Güle gülét 1998-ban. Lehetőség volt arra, hogy egy koprodukciós filmben vegyek rész. Rózsa János stúdióvezető ajánlott ki. Az első filmnél akadályokba ütköztem, mert csak én voltam magyar, s egy idegen nyelvi környezetben, idegen kultúrában, ahol egészen mást jelentenek a gesztusok, nehéz volt dolgozni. Az első időkben történt, hogy észrevétlenül megsértettem egy kollégát, s fogalmam sem volt, hogy mivel. Később azonban mindez megoldódott, azóta is rendszeresen dolgozom együtt velük.
– Bizonyára nem csupán a magatartásbeli, viselkedéskultúrájukban különböznek, hanem a filmezésben is.
– Képi elgondolásokban nincs különbség. Nem szeretném megbántani a magyar kollégákat, de a törökök sokkal felkészültebbek, alaposabbak. Mielőtt elkezdenek egy munkát, pontosan tisztáznak mindent, megrajzolt forgatókönyvet készítenek, s nem engedik meg maguknak, hogy hibázzanak.
– Mit jelent ön számára az a szó: kép?
– A legcsodálatosabb dolog a világon. Ha a történelemben visszatekintünk, képek tekintetében vagy akár csak egy kódex iniciáléját vizsgálva, bizonyára arról a korról, a kultúráról, a világnézetükről a lehető legtöbbet a kép által tudunk meg. Éppen ezért nagy felelősség, hogy a valóságnak mely részét keretezem be a négy vonal közé.