A várakozásoknál nagyobb drágulás

2008. 02. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tervezettnél jóval kisebb gazdasági növekedéssel, magasabb inflációval és lassuló exporttal számol az idén az ICEG Európai Központ gazdaságkutató intézet tegnap nyilvánosságra hozott negyedéves előrejelzésében. Oszlay András, a szervezet tudományos munkatársa a tanulmány bemutatásakor hangsúlyozta: tavaly mindössze 1,6 százalékos volt a gazdaság növekedése (GDP), ami az idén 2,5 százalékos lehet, egyrészt a nyugat-európai kereslet csökkenése, másrészt a visszaeső lakossági fogyasztás miatt.
– Magyarország egyedülálló módon szembemegy az európai tendenciákkal: míg a legfontosabb exportpartnereink fokozatosan lassulnak, addig a konvergenciaprogramban a GDP növekedésének felgyorsulása szerepel – hangsúlyozta a közgazdász, aki szerint hasonló probléma áll fenn az inflációs várakozásokkal kapcsolatban is. Míg nálunk a nyolcszázalékos pénzromlás letörése az egyik legfontosabb feladat, addig az Európai Unió majdnem összes tagországában az infláció növekedését jósolják még jövőre is, ezért az ICEG 2008-ban a pénzügyminisztériumi célnál magasabb, 5,4 százalékos drágulással kalkulál.
Oszlay András kiemelte: idén a bruttó külföldi adósságunk a GDP száz százaléka fölé is emelkedhet, egyrészt a hiány lefaragása, másrészt a külföldi tulajdonú anyavállalatok felé kiáramló tőke magas aránya miatt. Az államháztartással kapcsolatban az ICEG EC hiányolja az érdemi, strukturális és hosszú távra szóló reformokat annak ellenére, hogy a hiány valóban csökkenést mutat. Költségvetési pozíciónk a tíz közép-kelet-európai uniós tagország közül továbbra is a legroszszabb, az euró bevezetéséhez szükséges háromszázalékos maximumot csak évek múlva leszünk képesek elérni, miközben régiós versenytársaink ezt a küszöböt nem lépik át. A munkaerőpiacon a gazdaságkutató intézet 2008-ban továbbra is gyenge foglalkoztatottságot és a magas infláció miatt stagnáló reálbéreket jósol. Kutasi Gábor, az ICEG munkatársa a hazai adószerkezet átsúlyozásának és egyszerűsítésének kényszerét hangsúlyozta, ellenkező esetben tovább erősödik a versenyképesség terén mérhető lemaradásunk a térség többi államához képest. Az ICEG elképzelése szerint elsősorban az élőmunka terheit, a munkaadói bérterheket és a társadalombiztosítási járulékokat kellene csökkenteni, mert az adóprés Szlovénia után nálunk a legmagasabb az új tagállamok közül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.