Mantegnától Hogarthig

Néhány napon keresztül egyszerre lesz látható a Szépművészeti Múzeumban a reneszánsz év nyitó kiállítása, a Medici-tárlat és a Mantegnától Hogarthig: a rézmetszés négy évszázadának virtuózai című bemutató. Utóbbi a sokszorosító grafikai technikákat feldolgozó sorozatba illeszkedik, de szoros szálakkal kötődik a reneszánsz év nyitó eseményéhez is.

Első – vagy éppen igazi – fénykorát ugyanis éppen azokban az évtizedekben élte a rézmetszés, amikor Magyarországon is virágzott a reneszánsz, és amikor Buda igen fontos közvetítő szerepet játszott az Alpoktól délre megszülető új művészet és az Európa északi országaiban dolgozó alkotók között. Maga a rézmetszés valószínűleg az 1430-as években, a Felső-Rajna vidéki ötvösműhelyekben alakult ki, és vált a sokszorosítás népszerű formájává. A kiállításon látható legkorábbi lapok, közöttük Andrea Mantegna, Antonio Pollaiuolo, Martin Schongauer, Israhel van Mackenem művei éppen a XV. század második felében készültek. Hogy milyen fontos volt közvetítőként akkoriban Magyarország, jól érzékelteti a firenzei Francesco Rosselli (1448–1513) esete. Ő 1480-ban feltehetőleg Mátyás király meghívására jött Budára, és két évet itt is töltött. Amikor visszatért, magával vitte az új metszőmodort, amelyet valószínűleg német ötvösöktől tanult meg: a mélyebb vonalakkal való metszést. Így alakult ki egy új, erőteljesebb metszet, amely kevésbé volt tónusgazdag, mint a korábbi típus, lehetővé tette viszont, hogy több levonat készüljön, ami a képi kultúra egyre szélesebb körben való elterjedését tette lehetővé. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményének gazdagságát jól érzékelteti, hogy több jelentős lapot őriz a Firenzére korábban jellemző finom modort képviselő művek közül is, például azt a Szent Domonkos-ábrázolást, amely a Baldini-műhelyben készült, ott, ahol Dante Isteni színjátékának első firenzei kiadása is megjelent. A metszetek annak a Sandro Botticellinek a rajzai alapján készültek, aki fiatalon talán maga is járt magyar földön, és akinek kezétől talán a Vitéz János esztergomi stúdiójában lévő egyik freskó is származik.
A Szépművészeti Múzeum csaknem százezres metszetgyűjteménye kiválóan alkalmas arra, hogy a kétszáz darabos válogatás (kurátor Gerszi Teréz és Bodnár Szilvia) részletesen áttekintse a rézmetszés négy évszázados történetét, olyan főműveket prezentáljon a XVI. századból, mint Albrecht Dürer, Lucas van Leyden. A történet a vége felé válik újra igazán izgalmassá, amikor is olyan óriása működött a rézkarcnak, mint az angol William Hogarth, aki a kortárs művészetre is nagy hatást gyakorolt. A szajha útja című sorozata a nemrégiben elhunyt Csernus Tibort például egy egész festményciklus megalkotására ösztönözte. Hogarth működése azonban nemcsak művészként, de művészetszervezőként is jelentős volt, kidolgozta annak a szerzői jogi törvénynek az elveit, amely lehetővé tette, hogy a művészek önállóan, mecénás pártfogása nélkül dolgozzanak. Pedig akkoriban (már és még) voltak mecénások szép számmal. Milyen fontos Hogarth példája ma, amikor alig van már állami mecenatúra, magánmecénás pedig még oly kevés akad!
(Mantegnától Hogarthig, Szépművészeti Múzeum, január 27-ig.)