Összeesküvés-gyakorlat

Ennyi összeesküvés-gyakorlat után élnem kell a gyanúperrel: a fehér porok, az égő lábtörlők és a repülő benzinespalackok harci eszközei nem ugyanúgy a kontroll nélküli gyurcsányi agytrösztben születtek-e, mint a köteles beszéd, a 23 millió román meg a tévéostrom agyréme?

Korábban nem hittem az összeesküvés-elméletekben, ám elbizonytalanodtam, amikor Debreczeni József könyvét, Az új miniszterelnököt olvasgattam. Gyurcsány Ferenc íródeákja engedelmesen körmölte, amit a nagy ember diktált. Fletó ömlengve dicsekedett a politikai észkombájn szerepében tetszelegve, Debreczeni meg nem szólt rá, hogy „főnök, ez kontraproduktív lesz”. A nyilván aggályosan egyeztetett egyik szövegrész – műfajára nézve önfeljelentés – a következő.
„A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán–Nastase-paktummal. (…) Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (…) Szóval, miután rádöbbenünk, hogy a paktum megtámadásában nagy lehetőség rejlik, odahívjuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőzzük erről, s a végén – még nehezebben – Kovács is beadja a derekát. Akkor ennek a kommunikációját rendesen felépítjük. Természetesen nemcsak egy elutasító politikai nyilatkozat kellett hozzá, hanem a következő napok szisztematikus szereplései. Hogy megszólaltak a szakszervezetek, megszólaltak ezek, megszólaltak amazok, és eljutottunk odáig, hogy január közepére Orbánék korlátozták a külföldiek magyarországi munkavállalását. (…) A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a 23 millió román munkavállaló beözönlésétől való – valójában alaptalan – félelmek felkeltése.” Foglaljuk össze: a paktum megtámadása – a fekete december 5. előjátéka – a gyurcsányi stáb kreálmánya. Nem meggyőződés, hanem politikai haszon szülte az akciót. Medgyessy ma utazó nagykövet, Kovács uniós biztos. Gyurcsány bevallja, hogy a 23 millió román munkavállaló beáramlásával alaptalanul keltettek félelmet, gátlástalanul idegengyűlöletre játszottak. Az összeesküvés sikeresnek bizonyult.
A másik szövegrész az úgynevezett „köteles beszédről” fecseg. „Két ilyen fordulópont volt, mind a kettőt mi csináltuk. Ezt is mi csináltuk, meg a köteles akciót is. (…) Kövér mondja, amit mond. Többször mondja, meg is jelenik a sajtóban. Semmi nincs belőle. Elsikkad, egy hír a sok közül. (…) Úgy tűnik, hogy elveszítjük a választást. Összehívok magamhoz öt embert. (…) Klára meg én, és jön Gál Zoli meg még két ember. (…) És azon a pénteken, ott, nálunk úgy döntünk, hogy ezt a kötélügyet meg kell csinálni. (…) És akkor elindul mindenkinek az agya, még ott éjszaka megszületnek a sztoriboardok, hogy hogyan kell ehhez reklámfilmet készíteni, milyen rádióklip lehet ebből, hogyan nyikorog a kötél, szóval hogyan lehet ezt megcsinálni. (…) És kérünk engedélyt arra, hogy ezt a köteles dolgot elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az sms-kampányt, amelynek vége a köteles tüntetés.”
Foglaljuk össze: kitalálták a semmiből, és összerakták. Gál J. Zoltán mára kegyvesztett (hivatalosan babát pelenkáz), Szili Katalin pedig Gyurcsány egyetlen potenciális pártbéli kihívója: igazán bölcs dolog volt még idejében kompromittálni. (Nyilván Debreczeninek is kedvére volt az oldalvágás.) Ám a lényeg az: a választásokat ezzel a kis PR-hazugsággal visszahozták a sírból; az összeesküvés sikeresnek bizonyult.
Vegyük hozzá most ehhez a zártkörű őszödi beismerést, hogy a hazugság a gyurcsányi politika anyanyelve, s vizsgáljuk ennek tükrében az elmúlt másfél esztendő több mint furcsa történéseit a jelennel bezárólag. Szögezzük le: ez a féktelenül kreatív (szerény véleményem szerint gátlástalan és bomlott) elme, a machiavellizmus immorális végpontja kormányra került, és innentől pénz, paripa, fegyver rendelkezésére állt, hogy történelmi konstrukcióit immár a végrehajtó hatalom fedezékéből ültesse át a gyakorlatba. Összeesküvés-elmélet helyett összeesküvés-gyakorlat lett az osztályrészünk. Meggyőződésem, hogy az idézett két akció mintájára tákolt forgatókönyvvel jutott hatalomra Medgyessy megpuccsolása árán; s a 2006-os orbitális kampányhazugság-rendszer is tudatos összeesküvés volt a jóhiszemű demokrácia ellen. A társadalom ezzel szembesült 2006. szeptember 19-én. A politikai bűnözés ezen a napon lépett át a köztörvényes bűnözés felségterületére: a tévéostrom megmagyarázhatatlan eseménysora ugyanis felveti a gyurcsányi összeesküvés-gyakorlat ily természetű folytatódását. Magyarán: sajnálatos módon feltételeznem kell, hogy a Magyar Televízió ostromának ideája is a gyurcsányi stábértekezletek bolymelegében született meg. Ne feledjük: a székházat védő rendőröket odadobták, miközben a szomszédos utcákban temérdek rendőr várakozott tétlenül. Gyurcsány elszólta magát, hogy kapcsolatban állt a karhatalommal: feltehetőleg kézivezérelte őket. Csakis neki állt érdekében, hogy tudatos választási csalásáról (a választók megcsalásáról) a megrendült közbiztonságra terelődjék a figyelem. A főrendőröket ő és a tévéostromból választási klipet gyártó Demszky Gábor kitüntette; igaz, már a 2006. október 23-i rendőrterrort követően. Később abban is elbizonytalanodhattunk az ügyészségi szóvivő elszólása folytán, hogy valóban a vétkes rendőrök álltak-e a bíróság színe elé. Az összeesküvés-gyakorlat látszólag itt tetőzött.
Akkor azonban jött a decemberi és februári gagyiterrorhullám, amit rögtön a rejtőzködő szélsőjobb nyakába igyekeztek varrni. Nem tudom, ki hogy van vele: nekem túlontúl átlátszó, hogy a Magyarok Nyilai nevezetű fantomszervezet, amelynek éppúgy bottal ütik a nyomát, mint a rendőrpalota géppisztolyos merénylőinek, előbb egy Hír TV-s műsorvezetőt ver meg, aztán meg a Hír TV-vel e-mailezget. Az is sajátos, hogy a Molotov-koktélok mindig valahogy úgy repülnek, hogy emberi életben vagy egészségben ne tegyenek kárt, viszont jó vágóképet szolgáltassanak a híradókban. Nem nagyon hiszek a különféle uniformisos gárdák spontán fellépésében sem, hiszen ha valami használ egy minden tekintetben vesztésre álló hatalmi klikknek, akkor az a fegyver nélküli egyenruhások öncélú parádézgatása. Pár hete debreceni közönségtalálkozómat néhány aktivistájuk alaposan tönkretette (még azt is vélelmezték, hogy talán nem is volnék magyar); csak akkor bizonytalanodtak el kicsit, amikor megkérdeztem: mitől olyan biztosak abban, hogy mégoly lelkes, de hebehurgya fellépésükkel nem valamiféle előttük is titkos akaratot szolgálnak?
Ennyi összeesküvés-gyakorlat után élnem kell a gyanúval: a fehér porok, az égő lábtörlők és a repülő benzinespalackok harci eszközei nem ugyanúgy a kontroll nélküli gyurcsányi agytrösztben születtek-e, mint a köteles beszéd, a 23 millió román meg a tévéostrom agyréme? Vajon nem ugyanannak az amorális elitnek a hatalomhoz való görcsös ragaszkodásáról van-e szó most is? Kinek volt az érdeke a politika militarizálása, a műfasiszták köztéri flangálása, a saját tábor megfélemlítése az egészségpénztár-törvény szavazása előtt? Gyurcsánynak sürgősen tisztáznia kell magát a gagyiterror ügyében.