Pszichodráma Klárával

A magyar kultúra napján a Merlin Színház kamaratermében Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége volt a főszereplő: az ő életét jelenítette meg pszichodráma keretei között a Repeta Sarok Életszínház.

Két nézőt faggatunk az előcsarnokban, akik a Repeta Sarok Életszínház törzsközönségéhez tartoznak, és eddig minden előadáson itt voltak. Szerintük fantasztikus a társulat, és kíváncsiak arra, vajon Gyurcsány Ferenc felesége hogyan viselkedik egy ilyen szituációban. Ugyanis a színház Dobrev Klárával jubilált, ez volt a harmincadik előadás.
A „kihallgatószékben” előtte már helyet foglalt Palya Bea énekesnő, Szipál Márton sztárfotós és Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója is. Ezt már Sáfár Zoltán, a pszichodráma moderátora mondja kérdésemre. – Minden este van egy új tanulság. Az igazságot szeretnék megmutatni, felhozni a szívekből, az improvizatív dráma eszközeivel. Hogy mi fog történni a színpadon, azt most még senki sem tudja. Ettől szép az egész – válaszolja, mikor arról faggatom, miért hívták meg éppen Dobrev Klárát. – Tudunk róla valamit? – kérdez vissza. És azt is elmondja, számukra ez a meghívás eléggé félelmetes kihívás a jelenlegi gyűlölködő politikai légkörben.
A pszichodrámát egyébként – ha pszichiáter vezeti – gyógyításra használják, ugyanis a múlt traumáinak, örömeinek, konfliktusainak újrajátszása érzelmeket kavar fel, de utat is mutat, nemcsak a dráma alanyának, hanem a többi résztvevőnek is. Csakhogy ehhez elengedhetetlen az őszinteség. Ennek híján a rendezők legjobb szándéka ellenére is egyszerű show-műsorrá válik a „szeánsz”. Annyi bizonyos, hogy az Életszínház ifjú művészei (Vári-Kovács Péter – aki Gyurcsányt alakította mély beleérzéssel –, Galán Angéla, Janovics Sándor és Kiss Dia) elbűvölték a közönséget tehetségükkel, de sajnos Klára asszony is a szokott formáját hozta. Az újságíró, akit a sorsa arra kárhoztatott, hogy hivatali kötelességből többször részt vegyen Dobrev Klára fórumain, meggyőződhetett róla: pszichodráma ide vagy oda, most is ugyanazokat a mexikói szappanoperába illő történeteket hallja, amelyeket korábban már sokszor kénytelen volt meghallgatni.
– Mindig nagyszájú voltam, és ez nem tetszett a szüleimnek – hangzott el ismét a drámai felismerés a színpadon. Felrémlik az ember előtt, ahogy Dobrev Klárika, a nagy hatalmú Apró Antal tiszta szívű unokája a Kádár-rendszerben – mondjuk a középiskolában – lázadozik, mert nagy a szája. Rögtön meg is nyugszunk: valószínűleg nem fogják kirúgni a suliból. Így is történt. Sőt, Dobrev Klára szavaiból kiderül az is, hogy a közgazdasági egyetemen az első félévben – mivel szerelmes lett – mindössze 1,9 volt a tanulmányi átlaga. Azonban egy kicsit összezavarodunk, amikor szavai szerint ennek dacára felveszik a jogi egyetemre is, és ahogy meséli, mindkét egyetemet sikeresen átveri. Egyiken azt mondja, hogy a másikra jár, és viszont.
Közben pedig Indiában van szakmai tanulmányúton, ahol faxgépekkel házal. Ez az út nagy harc volt az életében – derül ki –, hiszen meg kellett küzdenie temperamentumos bolgár édesapja jóváhagyásáért.
A papával egyébként több gondja is volt. Például amikor megismerkedett a „Ferivel” – aki akkoriban kétgyermekes elvált férfiként tengette az életét, de már túl volt a lila öltönyös időszakon –, a Dobrev apuka jatagánnal, tőrrel a derekán és turbánnal a fején mutatkozott be leendő vőjének, ráadásul egy kitérdelt melegítőnadrágot vett fel mindehhez. De a „Feri” nem rettent meg, csuklóból lekezelte a helyzetet. Így aztán nem volt akadálya a násznak. Pedig amikor a „Feri” először találkozott Klárával, akkor még az volt az első szava leendő feleségéhez: vajon van-e rendes ruhája is, vagy csak ilyen rongyai, amik most rajta vannak?
A Repeta Sarok Életszínház művészei mély beleéléssel keltették életre e régi, ám annál fontosabb románc kezdeteit, a közönség nagy derültségére. Aztán pedig jött Toto kutya és a gyerekek, no és a mellrák elleni ádáz harc. Dobrev Klára ismét meghatóan ecsetelte, hogy milyen fontos a megelőzés, miközben tombol az egészségügyi „reform”, ami miatt az onkológiai betegek ellátása is veszélybe került. Klára asszony másik, számára legfontosabb közéleti tevékenysége a kistelepülések fejlesztésére alakult alapítvány segítése. Eksztatikus hangon beszélt arról, hogy különféle halmozottan hátrányos helyzetű, zömmel romák lakta zsákfalvakban hány számítógépet szereztek az alapítványon keresztül. „Van olyan falu, ahol jobb a számítógép-ellátottság, mint Hollandiában” – mesélt sikerélményeiről. Arról viszont nem esett szó, az adott településre vezető vasúti szárnyvonal vagy éppen az iskola megvan-e még, vagy a „Feri” felszámolta.
Az est fénypontját viszont kétségkívül az jelentette, mikor a moderátor megkérdezte Dobrev Klárától, hogy mi a legfontosabb számára az életben. Ekkor azt válaszolta: a mosoly, a mosolygásra való képesség. És egy szép történettel rukkolt elő. Eszerint nemrégiben egy rendezvényen találkozott egy 93 éves asszonnyal, akinek az arca csupa mosoly volt. Pedig megpróbálta az élet, a fél családját elveszítette Auschwitzban, de ő valahogy kijutott Amerikába. – Egy bizonyos kor után csak mosoly van, illetve azok tudják megélni ezt a kort, akik képesek mosolyogni – vonta le a következtetést Dobrev Klára.
És ebben igazat adhatunk neki. Bár az ország hangulata folyamatosan egyre borúsabb, azon az estén mi mindenesetre jót mosolyogtunk: a remek színházi játék okán, de azért is, mert az említett történetet például a tanulságokkal együtt az egyik kereskedelmi csatorna most futó népszerű filmsorozatában néhány nappal ezelőtt vetítették. Dobrev Klára, aki szintén végigmosolyogta az előadást, időnként azért láthatóan „megizzadt”, majd testőreivel együtt sietősen távozott.