Sírjunk vagy nevessünk?

Terrortámadás. Újra lezárják a Kossuth teret, mert megfélemlítik az MSZP-s képviselőket. („Egy kulturált hangú férfi” – mondja a szoci képviselő, ránk bízva az áthallás kibontását. Kulturált = jobbos.) Tilos tüntetni a Kossuth téren, nehogy már eltántorodjanak a képviselők az igen gomb környékéről. Nehogy kiderüljön, hogy egyetlen valódi terrorista sincs raktáron, de ha mégis, csak lisztje van meg olajos rongya. Fantáziája semmi.
Gyurcsány lemegy Debrecenbe, várja néhány tüntető, mindez megfelelő ürügy arra, hogy a nyakukra hozzák az aránytalan rendőri készültséget fegyverekkel, munícióval. Molotov-koktélt dobtak néhány MSZP-s képviselő kertjébe, nem beszélve a fehér porokról, amiről nem tudni, hogy csirizalapanyag vagy porcukor. Ez a terrorveszély, a terrorfenyegetés?
Lendvai Ildikó a hajánál fogva megragadta a problémát, megpördítette, és a talpára állította: ez a terrorfenyegetés igazából nyomásgyakorlás, hogy ne szavazzák meg másodszorra az egészségügyi törvényt. Ezért aztán direkt megszavazzák, mert nem engednek a sötétben bujkáló ellenforradalmároknak. Gurmai Zita szocialista képviselő egyenesen Brüsszelből szervezi az ellenterrort, bocsánat, a zöld szalagos tiltakozást a remény színével. Bájos, hogy ilyen hasznos, okos, tevékeny képviselők szvingelnek ott kinn az érdekünkben. Kár, hogy ennél több hasznot nemigen hajtanak. Szívmelengető, hogy bármekkora a „terrorfenyegetés”, a lisztes boríték, az MSZP-s képviselők acélosan menetelnek szembe a választói akarattal. Közelít a másik mumus, a népszavazás március 9-én, jön március 15., ami sajna még nemzeti ünnep, de ha sikerülne szétlőni, jövőre már az sem lesz. Október 23-án pedig újra mindenki zárt ajtók mögött nézi a tévében, hogy Gyurcsány miként rogyik térdre a vaskefe előtt. Olyan ez az egész, mint némely pesti lépcsőház: büdös, húgyszagú és gusztustalanul fülledt.
Amióta Gyurcsányék regnálnak, divatba jött a boldogult Potemkin/Patyomkin herceg módszere. Van valami elől, ami mögött nincsen semmi. Rálőnek a rendőrség Teve utcai székházára, hatalmas médiabotrány, mindenki találgat, háborog, már a rendőrséget is fenyegeti a szélsőjobb. Aztán csend, senki nem meri kimondani, hogy az egész egy Potemkin-akció. Mint amikor a Fidesz nagygyűlést tartana. Rögtön kiderül, nem szabad, mert a terroristák erre fenik a géppisztolyukat. A kormány kívánságára elhalasztva. Végül békésen lefolyik a rendezvény, terrorista egy szál se.
Így megy ez napról napra, hétről hétre: kordont emelnek, ha összejön öt ember, rájuk küldenek legalább száz rendőrt. Gyurcsány páncélautón közlekedik, testőrök gyűrűjében, mesterlövészek az árnyékában. Mintha bárki is fenné rá a fogát. Fonák helyzet: van egy ember, aki tudatosan teszi tönkre az országot, ehhez minden eszközt felhasznál, közben úgy viselkedik, mintha komoly ellenfele lenne az utca embere. Mintha századnyi rendőrnek kellene védenie a szelektív terroristák ellenében. A golyószóró retteg a kaviccsal működtetett parittyától. Ez is Potemkin-találmány.
Íme, a demokrácia elleni támadás! – halljuk különféle verziókban azoktól, akik habozás nélkül lövetnek a békés tömegbe, lovasrohammal és szemkilövéssel variálva undorító tettüket. Demokrácia? Miféle? Olyan, ahol a nép által választott képviselő hallani sem akar népről vagy arról, hogy a nép mit akarhat. A kordonok, gumibotok, gumilövedékek és tolvajok demokráciája? Netán Potemkin herceg demokráciája? Minden demokratikus intézmény homlokzata megvan, ám bennük és mögöttük ott acsarog a diktatúra kutyája.