Tiltakoznak a szlovén újságírók

Aggódik az Európai Unió elnökségét január elsejével kezdő Szlovénia sajtójának szabadságáért a Nemzetközi Újságíró-szövetség. A kormányfő szerint ugyanakkor a kormánykritika teljesen elfogadott hazájában.

Munkatársunktól
2008. 02. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány a külföldi média előtt megpróbálta tisztázni a helyzetet, így a Ljubljanában megrendezett Kultúrák közötti párbeszéd európai évét megnyitó konferencia alatt a médiahelyzetet magyarázó brosúrákat juttatott el a külföldi médiaképviselők szállodai szobájába. A helyi orgánumok azonban úgy vélték, a kormány az ő megkerülésükkel próbálta tisztázni helyzetét. A szlovén újságírók szövetsége azt követeli a kormánytól, hogy kérjen bocsánatot azoktól, akik a brosúrából kaptak, mivel a dokumentumok eltorzították a valóságot.
Tavaly 571 újságíró, azaz a szlovén újságírók csaknem egyötöde csatlakozott ahhoz a petícióhoz, amelyben a médiában tapasztalható politikai beavatkozás ellen tiltakoztak. Janez Jansa kormányfő cáfolta a nyomásgyakorlást, hangsúlyozva, hogy „amennyiben a kormány tevékenységének kritizálását indikátornak lehet tekinteni, úgy Szlovéniában a sajtószabadság kétszáz százalékos”. A szlovén újságíró-szövetség több nemzetközi szervezettel egyetemben azt kérte a kormánytól, hogy rendeljen el egy független, a média egészére kiterjedő vizsgálatot. Ezt a kormány elutasította. Kínos mind Szlovénia, mind az EU számára, hogy olyan ország tölti be az elnökséget, aki nem tiszteli a sajtószabadság eszméjét – mondta Blaz Zgaga, a petíció egyik főkezdeményezője.
A gazdasági minisztérium korábbi államtitkára Andrijana Starina Kosem nyilvánosságra hozta, hogy a Delo napilap tulajdonosával, a Delo d.d.-vel korábban olyan üzletet kötött a miniszterelnök, amelynek részében beleszólási jogokat kapott a szerkesztőségi döntésekbe.
A Delo 120 ezres példányszámával az ország legbefolyásosabb napilapja. Kosem állítása szerint, aki időközben a kormányból kilépve a Delo d.d. felügyelőbizottságának elnöke lett, a miniszterelnök rendszeresen végigtelefonálta a szerkesztőségeket, mihelyt kormányt kritizáló cikk került a címlapra. Janez Jansa ezt egy interjúban cáfolta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.