Azóta sem kaptunk választ, hallgat, nem nyilatkozik a polgármesteri hivatal és az elmarasztalt közétkeztető cég, a Julienne Kft. sem szólalt meg. Azonban talán a közfelháborodás most is kikényszeríti a cselekvést. Ugyanis a lakosság hallatja a hangját, a város legnagyobb Facebook-csoportja, az Anyukák Budaörsön többször is tiltakozásának adott hangot, és felelősségre vonást sürgetett. A népszerű oldalon egy hónapja megy a disputa. Miért is itt? Mert a város minden kilencedik lakója tagja ennek a csoportnak, de összevetésben ennél is érdekesebb, hogy majdnem annyian, ahányan étkeznek a menzán. A szülők tehát online és valóságosan is követelik a válaszokat, ám a Wittinghoff Tamás vezette önkormányzat hallgat.
Pedig súlyos a kihágás, amit a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatósága feltárt a budaörsi Bleyer Jakab Általános Iskola főző- és tálalókonyhájában lefolytatott ellenőrzésükön. Ahogy akkor arról mi is beszámoltunk, a hatóság megállapította, hogy a szolgáltatást végző Julienne Kft. jogsértést követett el azzal, hogy öt tétel lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert tartott ott. Ezenkívül két esetben olyan élelmiszert is találtak, ami szaknyelven szólva nem nyomon követhető, azaz nem tudni, hogyan került oda. Egy szakértő szerint ebből a 21 kiló kétes eredetű alapanyagból nagyjából 200 adag ételt lehetett volna főzni.
Kétszáz tálnyi egészségre veszélyes ételt, azaz ennyi gyerek lehetett volna rosszul,
ha időben nem lép a Nébih, és nem foglalja le az anyagokat. Azóta, mintha mi sem történt volna, a polgármesteri hivatal hallgat arról, hogy milyen következményekkel jár majd ez a jogsértés. A közétkeztető Julienne Kft. pedig elintézte azzal az ügyet, hogy ezeket a romlott vagy ismeretlen eredetű alapanyagokat nem is akarták felhasználni.
Most már nemcsak az Anyukák Budaörsön csoport, de egyre több érintett szülő is követeli a kérdésekre a válaszokat. Miért nem lép a polgármester, illetve hivatalának illetékesei miért nem követik le vagy szankcionálják, hogy mit kerestek az ilyen élelmiszerek a konyhában, miért nem dobták ki őket? Feleletet várnak a szülők arra is, hogy más cégnéven már ténylegesen volt ilyen közétkeztetési jogsértést előidéző probléma ezzel a kft.-vel.