A másik Magyarország

A másik Magyarország. Van ilyen. Ez a Magyarország nem olyan, mint amilyet a Hír TV-ben gyakorta mutogatnak. De nem hasonlít ahhoz sem, amit az országot járva megfogunk, meglátunk, és megtapasztalunk. Olyan sem, mint laza baráti körünk: író, olvasó, töprengők gyülekezete, akik folyton beleütköznek abba a korlátba, ami igazából már nem szabadna, hogy izgasson: erkölcs, hazaszeretet, a múlt hagyománya, a magyar meg a világirodalom állandó „használata”.
A másik Magyarország sokak számára olyan, mint a hollywoodi mennyország. Csillogó, flitteres, álomszerű, boldogságos, ezen a Magyarországon mindig süt a nap, gyöngyözik a koktél, smaragdzöld a fű, tervezett a ruha, gyönyörű a ház, amelyben laknak, és ismeretlen a nélkülözés. Ezen a Magyarországon nem kérdezik, mennyit keresel, de illik tudni, hogy milyen márkára cseréled évente a verdádat. Problémád, ha van, annyi, hogy sajna csak évente kétszer jutsz el kedvenc tengerpartodra, hej, pedig mennél te többször is.
Hogy kié ez a Magyarország? Hát a celebeké. Igen, a celebritásoké, amint azt hasznos tudni, nálunk nem hírességek koptatják a tévék képernyőit, hanem celebek. Nem csak filmsztárok vagy híres színészek. Nálunk celeb a mentalista, a blődség karrieristája, nyakra szúrt villájával, celeb a műsorvezető, aki műsort nem vezet, de naprakészek vagyunk derékbőségéről, kilói növekedéséről vagy csökkenéséről, és aktuális betegségeiről, legyen az bulímia, anorexia vagy depresszió. Ami aznapra jó. A mi celebjeinkben kevés a gátlás. Mivel övék a képernyő, a kereskedelmi csatornák minden pici vagy nagy lyuka, ahová betüremkedhetnek, így mindenkiről mindent tudunk. De, ha éppen áramszünet van, ott vannak a celebhíradók. Legalább négy vagy öt újság hetente, amelyek nem foglalkoznak mással, mint ezeknek a híres vagy híresnek vélt, vagy tartott, vagy „megcsinált” férfiaknak és nőknek a magánéletével. A „legforróbb” sztártitkok. A „legféltettebb” sztártikok. Nincs olyan bulvár hetilap, amelynek címlapja nem kínál ilyen és ehhez hasonló olvasmányokat. Édes jó Istenem, milyen forró titkai vannak annak a homoszexuális műsorvezetőnek, aki gátlás nélkül elcsiripeli, hol és mennyi időt töltött az ágyban virágok közt férfias szerelmével, és akinek még a kutyája is szalonokban varrat?
Életem legsötétebb korszaka volt, amikor nem sikerült megtartani a terhességemet. A mennyországból a pokolba. Senki sem érti ezt, csak aki átélte a szörnyűséget. Most? Címlapokon szerepel a színésznő, akivel megtörtént a rettenet. Készséggel beszél, sőt vele illusztrálja egy szülész véleményét a korai vetélésekről. Milyen titkokat őrizhetnek még ezek a hírességek, amelyeket a bulvármédia mint szagos-színes moslékot nem öntött még oda kíváncsi közönsége vályújába?
Ez a társaság nem nagy. Bekerülni közéjük nyilván nem könnyű. Ezért látjuk és olvassuk mindig ugyanazt a száz-kétszáz konyhakész művészt és művésznőt minden kereskedelmi csatornán, bulvárlapban, sorozatban, filmeken, minden partin, ahol ajánlatos megjelenni. Érdemes ezeket az arcokat alaposan megnézni. A mostani legújabb divat, hogy spontán csók közben lepi meg a kamera az aktuális szerelmespárt. Amellett, hogy a téma ízléstelen, a póz meg igencsak előnytelen ahhoz, hogy megkedveltesse párocskánkat. Viszont lehet utánozni másnap a hatos villamoson, az utcán vagy a metró lépcsőjén. Szóval a trendi társaságba bekerülni nehéz. Érdemes elgondolkodni azon, hogy Oláh Ibolya, Rúzsa Magdi vagy Póka Angéla miért mozognak idegenül ebben a közegben. Az igazi tehetség, a mélyről jövés vagy az extrém önfejűség, ami visszarántotta őket a nagyüzemi léháskodástól? Ki tudja?
Pedig trendi társaságban tündökölni nem rossz. Én meghívlak téged, cserébe te majd engem, mindketten meghívjuk a szegény harmadikat, aki lecsúszott ugyan, de a mi nagylelkűségünk nyilvánosságot biztosít neki. Majd aztán a retró vagy nosztalgia hátán bevonulnak a stúdiókba a hatvan–hetvenesek, buta vicceikkel, kopott történeteikkel, rosszul festett hajukkal, a plasztikai sebész vasalta arcukkal, és nyomakodnak az „esztrádba”. Hiszik, még mindig rajonganak értük, nekik szól a tapsvihar, miközben a közönség megbabonázva bámulja a hajdani tinisztárt, ahogyan térde kilóg a miniszoknyából és az XXL méretű melltartó sem képes befogni felturbózott testrészeit. Sajnáljuk. Mint a konyhasorozatot, amelyben megdőlt a celebek slágfertigsége. Életmód-tanácsadó okoskának nem volt még főzőkanál a kezében, de a többiek sem jeleskedtek a tűzhelynél. Főzés közben beletúrtak loboncos, bekötetlen hajukba, belenyaltak az ételbe, kötény nélkül, utcai ruhában kavarták a rántást, nagy szerencse, hogy nem ment rájuk a Köjál.
Nekik ugyanis, ha nem tévedek, példát kellene adniuk: viselkedésből, életmódból, külső és belső egyensúlyból. Különben mit keresnek folyton a nyilvánosságban? A kérdés akkor tűnik különösen csiklandósnak, amikor megtudjuk, ki mindenkit hívnak meg, és miféle szakértelemmel. Szerelem, szex, párkapcsolat, egy éjszakás kaland, nyári szerelem, szakítás, kutyadivat, böjtök, fogyás, fogyás és fogyás minden csomagolásban. Csupa hasznos, életszagú téma. Szakértők: pornósztárok, volt villalakók, vetkőző lányok, fiúk, kurrens énekesek, táncosnők és lányok, akiknek Karinthy szerint életük a „vanás”. Ami esetünkben azt jelenti, hogy hetente egyszer megjelennek a képernyőn, és helyszíni közvetítést adnak fiújuk, étrendjük és fogyókúrájuk pillanatnyi állásáról.
Van egy köztes réteg, néhányan már észbe kaptak, hogy a bulvárt nem lehet leállítani, elzárni. Nyomakodnak, tolakodnak, kérdeznek, és ha nincs válasz, hát gyártanak. Néhány sírdogáló celeb nagyon megsértődött a bulvársajtósokra. Vájkálnak a magánéletemben! – hüppög a híresség, aki azelőtt a bulvár segítségét élvezte bizonyos magánügyek kezelésében. Bizony, vájkálnak, mert olyan nincs, hogy nyolctól ötig híres vagyok, utána meg civil. Nem így szoktatták a bulvármédiát. Úgy szokatták, hogy a legintimebb dolgaikat: válást, gyerekelhelyezést, szeretőtartást, terhességet, születést, vagy adott esetben halált, mert azt többször lehet tálalni, megosztják a „barátságos” sajtóval. Arra nem gondoltak, hogy ezt olvassa, vagy nézi az elhagyott gyerek, a hoppon maradt asszony vagy férj, annak szülei, a gyerek osztálytársai és még sok mindenki más, akit talán nem is érdekelne, de ez ma uralkodó trend. A jól értesültség, a bennfentesség. Vagy annak látszata.
Ki számít és ki nem? Aki szexuális devianciáját vállalja, körbehordozza és még szájherflin is tud játszani, számít. Papp Lajos csak Európa egyik legjobb szívsebésze, nem számít. A deviáns szájherflis előtt megnyílnak a kapuk: koncertek, CD, filmszerep, újságcikkek, állandó tévéműsor és pénz. Sok pénz. Ma Magyarországon az egyik legtöbbet kereső réteg nem a nőgyógyászoké vagy a sebészeké. A médiasztárok jövedelmeikkel a legfelső kategóriákban ücsörögnek. Valaha az egyenlet így működött: tehetség és kurzus egymásra találtak. Ma már nem kell a tehetség, elég a kurzust kiszolgálni, és dől a pénz. Nem csak a politika szolgálata miatt. Több olyan műsor futott és fut a kereskedelmi adókon, amelyek szellemisége csak nagy pénzekért vállalható. Különben ki bírná ki röhögés nélkül, hogy Árpit Árpynak, Csabit Csabynak, Vikit Wikinek, Miklóskát meg Nicolának kéne fordítania, vagy komoly arccal értekezhet a zsebkutyák ruhatáráról?
Bármikor belenézünk egy csevegős műsorba, az étlapot nehéz eltéveszteni. Fogyás és kozmetika. Plasztikai sebész. Mellkisebbítés,
-nagyobbítás. Horoszkóp, kártyavetés, pletyka és csodaszerek. A Bódi vagy a Norbi família. Közben gyöngyöző kacaj, viccek, és könynyed lazaság. Mint a mesében.
Aztán elsötétül a képernyő, mert az Elmű kikapcsolta a villanyt.