A polgár általában fanyalog

Programot kitalálni és leírni, legyen az párt-, politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális, kormányzati vagy éppen ellenzéki célkitűzés és munkaterv, macerás s főleg kevés örömteli elégedettséget nyújtó, hálátlan munka. Mert a szegény alkotó kiteszi a lelkét, hogy társainak, beosztottjainak, alattvalóinak, követőinek, rajongóinak utat mutasson korunk sűrű homályában, mégis legtöbbször lekezelő kritika, gúny, értetlenség lesz az osztályrésze, mert a közönség kötözködni szeret, s nehezen ismeri el a tiszteletet érdemlő szellemi teljesítményeket. Kész programok láttán a polgár általában csak fanyalog, meg az ajkát biggyeszti, az utólag mindent jobban tudók fölényével elégedetlenkedik. Ezért a politikusok többsége úgy gondol a programalkotásra, mint egy bölcsességfog kihúzására SZTK-alapon. Persze ezen a területen is vannak kivételek. Például az MSZP-seknek mindig van programjuk, ha más nem is, az, hogy ők szocialisták, amit eleve roppant kényelmetlen lenne megélni egy hétköznapi anyagból gyúrt embernek.
A ballib sajtó szerint Dávid Ibolya is büszke programtulajdonos, jellemző, hogy a hölgy el is hiszi ezt, jóllehet azt, hogy egykori és leendő szövetségeseiről rosszindulatú butaságokat hord össze, csak a speciálisan normális közegben tekintik politikai szándékok és törekvések rendszerbe szedett foglalatának. Ám semmiképpen meg ne feledkezzünk Gyurcsány Ferencről, aki mint minden másban, programadásban is kivételes géniusz. Kormányzása négy éve alatt legalább nyolcvan rövid- és hosszú távú programot hirdetett meg, sőt ha hihetünk szerény kijelentéseinek, mindegyiket megvalósította, miként mindenféle ígéretét is hiánytalanul beteljesítette. Egyébként a miniszterelnöknek egészen sajátos viszonya van saját programjaihoz, már négy éve is azt állította, hogy van neki, amit becsszóra el kellett hinni, mert csak akkor akarta ismertetni, ha elegendő támogatót talál hozzá, s ezen tételét azóta is többször elismételte, miközben rendszeresen megdicséri magát, hogy egy újabb nagyhatású programot hajtott végre roppant sikeresen. Érdekes módon az állítólagos programbőség ellenére az elmúlt négy évben folyton úgy éreztük, hogy a kormány összevissza, minden határozott cél és értelem nélkül kapkod, s azon túl, hogy gátlástalanul fényezi magát, a leghaloványabb sejtelme sincs arról, mire lenne szüksége az országnak.
A Fidesz programjáról szót sem ejtünk, hiszen minden haladó szellemű, tárgyilagos politikai elemző és kielemzett tudja: a fiatal demokratáknak nem volt, nincs, soha nem is lesz programjuk, ha mégis, az populista, szemfényvesztő és megvalósíthatatlan. Nem úgy, mint az SZDSZ-é, amely koalícióban és ellenzékben egyaránt működik és hatékony. Az SZDSZ jóvoltából csaknem hat évig élvezhettük a rendszeresen csökkenő adók, a dübörgő gazdaság áldásait, az állami pénzekkel kistafírozott önkormányzatok bőkezű gondoskodását, a makulátlanul tiszta üzleti és közéleti életnívónkat magasba emelő hatását. Olyan lenyűgöző volt a fejlődés, hogy még ma sem hisszük el, sőt inkább letagadjuk, nehogy az önteltség bűnébe essünk. Szinte megrendítette a lakosságot, amikor az SZDSZ kivált a koalícióból. Mi lesz a fantasztikus programjukkal? – kérdezték remegve az aggódó milliók, akik tudták, mit köszönhetnek derék liberálisainknak, s joggal rettegték, ellenzékben már nem lesz módjuk reánk zúdítani azt a rengeteg jót, amit ennyi idő után sem tudtunk megszokni. De nem kell félteni a szabad demokratákat. Ők nem engedik el a szenvedő nép kezét, nem hagyják magukra a magyarokat, s megrendítő belső válságuk után, ellenzékbe szorulva is boldogító és üdvözítő programot dolgoztak ki és hirdettek meg, bizonyítva, hogy az ő érdekérvényesítő képességük nem függ a törvényhozásban betöltött státusuktól, ellenzékként is pont úgy diktálnak, mint kormánypártként. Az új program nagyvonalú, könnyen átlátható, ugyanakkor átfogja a társadalom minden szegmentumát. A zseniális tervezet abból áll, hogy számon kéri a kormány programját. Ez az áttételes, új program egy „vérfagylaló” fenyegetés formáját ölti, ami alapos és elmélyült tudományos háttérmunkára enged következtetni.
Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke mintegy megvonva a kisebbségi kormány száznapos ténykedésének mérlegét, ultimátumot intézett a miniszterelnökhöz és válogatott társulatához: a hónap végéig dolgozza ki cselekvési programját a Gyurcsány Ferenc vezette szocialista kabinet, de ha azt az SZDSZ nem tudja támogatni, akkor a szakértői kormány, s ha az sem lesz jó, az előre hozott választások mellett teszi le a garast. Eme rettentő verdiktet Gulyás József ügyvivő megismételte, azzal a különbséggel, hogy az előre hozott választásokat nem említette. Mellékesen megjegyezzük, korábbi tárgyalásokon az MSZP a hónap elejére ígérte a cselekvési terv elkészítését, legalábbis ezt állította Horn Gábor, ám könnyebb az ő szellemi képességeit kétségbe vonni, mint programot szerkeszteni. Másrészt egy interjúban Gyurcsány Ferenc csak őszre ígérte, hogy legújabb terveiket bemutatják, s ez arra utal, hogy az e hó végi terminusból sem lesz semmi. Érdekes viszont az MSZP-s funkcionárius reakciója. Gyurcsány azt mondja, készül valami új program, de nyilván nem ismeri Vadai Ágnes álláspontját, aki szerint van program, jó is, semmi szükség újabbra. Az elmúlt száz nap a sikerhalmozás időszaka volt, különösen nagy előrelépés történt az egészségügy és a szociális ellátások területén. Utoljára talán négy éve, a Medgyessy-kormány volt ilyen eredményes és sikeres.
Feltéve, hogy még 2010 előtt készül valami iromány, amely A kisebbségi kormány cselekvési programja címet viseli, nem tudni, mit vár tőle az SZDSZ. Mitől fog tetszeni nekik, és mitől nem? Hat évig a legnagyobb összhangban együtt hülyítették a lakosságot dübörgő gazdasággal, meg soha nem tapasztalt gyarapodással. Most mit kell bedobnia a miniszterelnöknek, hogy elnyerje az SZDSZ tetszését? Egyáltalán, mit akarnak a szakértői kormánytól? Ki választja meg a szakértő kormánytagokat? Valami pártsemleges szakértőkből álló testület? Netán Gyurcsány meg Fodor közösen? Sajnos, vannak tapasztalataink arról, kiket tartanak ők szakértőnek. S minek kell előre hozott választásokról huhogni, hiszen ha ezt az egész színjátékot, programértékelést, szakértői kormányosdit végigbohóckodják, véget ér a ciklus. Esetleg Dávid Ibolyának lenne igaza (vele is előfordulhat egyszer-egyszer), hogy az SZDSZ-nek el kellene számolnia kormányzati szerepével, s delegáltjainak le kellene mondaniuk az állami pozíciókról. Lehet, hogy az egész ultimátumosdi az elszámolás helyett van, s a zsíros állami szinekúrákat hivatott biztosítani? Nem véletlen, hogy prominens szabad demokraták szerint a Dávid Ibolya-féle MDF a kisebbségi kormány megmentőjének szerepére készül, amiben már eddig is nem kevés gyakorlatot szerzett. A két kis „ellenzéki” párt szívesen vádolja a másikat azzal, hogy kormányzati allűröket mutat, vagy némi koncért a kormányhoz törleszkedik, de ez a rájuk jellemző elkötelezett elvi politizálás egyenes következménye. Ultimátumokat még nem küldözgetnek egymásnak, pedig igazán jól szórakozna a közvélemény.
Bizony, amikor némi bezsebelhető pénz a tét, még a növekvő náciveszély sem képes elsimítani az ellentéteket.