Átkelés a Maroson

Beleköltöztem egy család életébe. Mintha visszatérhettem volna saját múltamba. Egy katona meg a lánya – mondja a könyv címe, én meg egy mérnök meg a fia voltam, ugyanabban az évtizedben. Mégis ugyanazt a történetet merjük végre újraélni minden takargatnivaló nélkül. Emelt fővel. Hiszen tisztességes szülők gyermekei voltunk. Futaky Hajna annak a középosztálynak a becsületét bizonyítja, és ezzel önbecsülését erősíti meg, amelyiknek a „felszabadulás”, majd a „fordulat éve” a létfeltételeit szüntette meg. Futaky Hajna ezen belül sajátos réteg becsületét is visszaadja: a katonatisztekét. Ez számomra, a mérnökgyerek számára is meglepetésként hat. Két háború, két összeomlás, politikai árulások közepette a „horthysta katonatiszt” bűnbakká vált. Minden időben. Jó ideje magam is másképp látom azt a történetet, amelyet gyermekfővel, Erdélyből elszármazott apa gyermekeként valaha átéltem.
A könyv a román kiugrást követő tordai csata körülményeit mutatja be. Mert innen indult az ország ismételt viszszanyesődése. Fülemben még az akkori felnőttek álmodozása: most kell lemenni a Maros vonaláig, sőt a Déli-Kárpátokig. Aztán pár hét múlva: meneküljünk – ne meneküljünk? Majd Gyöngyösön átéltem egész Szamosújvár nyugatra vonulását – népvándorlást a megsemmisülésbe. És most itt a könyv, amelyben olvashatók a hadbíróság számára 1944 őszén készített dokumentumok, valamint Futaky János ezredes – utóbb útkaparó – emlékiratai és leányának kommentárja.
„Szeptember közepe után egy nap váratlanul hazaérkezett Apuka. Feldúlt, remegő idegeit nehéz önuralommal fegyelmezte, halvány arcáról eltűnt a szokott derű, ez új volt, nyugtalansága többet mondott el a szavakban közölt tényeknél. Betegszabadságra jött. Augusztus végén a hadvezetés a németek igényének megfelelően nagy déli irányú offenzívát indított, ebben volt elsőrendű résztvevő a nagyváradi 25. gyalog(pót)ezred, a később nevezetessé vált tordai harcok egyik nagy áldozata. Szeptember első napjaitól harcalkalmazásban álltak, a támadás első hullámában kiemelkedően gyors előnyomulást hajtottak végre, a lendület azonban körülbelül szeptember 6–7-re megtört a Maros vonalán, melynek déli partján a korábban hátráló román erők rendezték soraikat, és mögöttük orosz páncélosok jelentek meg. Ebben a helyzetben a vezérkar a régi terv szerint elrendelte a folyón való átkelést és a túlsó parton hídfőállás képzését, de amikor ez kétségbeejtő körülmények között megtörtént, az elcsigázott csapatokat néhány óra múlva visszarendelték. Apuka csak isteni szerencsével tudta utóvédharcban visszamenteni az ezredét az északi partra. Ám ez nem zavarta a vezénylő tábornokokat (a hadtest- és hadosztályparancsnokot) abban, hogy a »késlekedés« vádját hangoztassák. Kivált, hogy az új védelmi vonal elfoglalása és kialakítása a veszteségeket szenvedett, napok óta harcban álló és 36 órája kialvatlan, étlen csapatokkal nem ment olyan lóhalálában, ahogy elképzelték, csupán eredményesen: a másnap bekövetkező támadási kísérletet Felvincnél sikerrel verték vissza.”
A terepasztal mellett jól képzett, a parancs teljesítésekor becsületesen eljáró katonatisztek kiszolgáltatottsága (egy maradék „pótezreddel”, felderítés, tüzérségi támogatás nélkül, a folyón gyalogosan átgázolva) csakis az összeomláshoz vezethetett. A tisztikar jó része a végén már csak arra vigyázott, hogy embereit, ha lehet, mentse a pusztulásból. Futaky János ezek közé tartozott. A dokumentumok megmaradtak, 1946-ban, nyugatról hazatérve, igazolták is, nyugdíjat is kapott. Mindaddig, amíg kollektív bűnbakká nem fokozták le többi társával őt is. Futaky Jánost nem ismerhettem, de ismertem hozzá hasonló idősödő ezredeseket, akik számára a legelőkelőbb munka az maradt, hogy építkezéseknél a geológiai mérőműszert kezelhették. Pedig a terepasztal mellett nem erre készültek. Nem erre kapták kiváló minősítésüket.
A dokumentum és memoár nem utólagos siratás. De nem is mentegetőzés. A szereplők által becsületesen (és szép stílussal!) megírt tényfeltárás. Itt éltünk, így éltünk, másképp nem tehettük. Ennyi maradt.
(Egy katona meg a lánya. Két emlékirat. Futaky János: Takarodó. Futaky Hajna: Távol, mégis közel. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 2490 forint)