Az alelnökök szerepe az amerikai versengésben

Bár az Egyesült Államok első alelnöke, John Adams (1789–1797) az alelnöki tisztséget a legjelentéktelenebb hivatalnak minősítette, tény az, hogy az alelnökség az elnök ovális irodája előszobájának tekinthető. Eddig ugyanis Amerika 14 alelnökéből lett később elnök. Ebből nyolcan az elnök elhalálozása miatt, öten későbbi elnökjelölés eredményeképpen, egy pedig az elnök (Richard Nixon) lemondásának következtében jutott az elnökséghez. Az alelnök kiválasztásával kapcsolatban az eddigi tapasztalat az, hogy általában a legtöbb alelnökjelölt nem javít sokat az elnökjelölt esélyein, de egy rossz kiválasztás katasztrofálisan árthat. Így érthető e hetek feszült várakozása, hogy a republikánus John McCain és a demokrata Barack Obama kit is fog alelnökének választani.
Egy szerencsés választás ugyanis eldönthet egy fej fej melletti kampányt, mint ahogy ez történt 1960-ban, mikor Richard Nixon és John Fitzgerald Kennedy kampánya során Kennedy a hosszú szenátori múltú, mindenki által ismert texasi Lyndon Johnsont választotta alelnökének. De ennek ellenkezőjére is van nem egy példa. Ez történt 1972-ben, mikor a demokrata George McGovern először Thomas Eagletont választotta alelnökének. Róla még a kampány alatt derült ki, hogy megelőző pszichiátriai betegsége miatt sokkterápiában részesült. Hasonlóan ártott 1984-ben a kampányban Walther Mondalének Geraldine Ferraro, akinek férje adóbevallása volt vitatott. Egy nem szerencsés alelnöki döntés zavarta Richard Nixon elnökségét is, amikor Spiro Agnew felszínre került korrupciója miatt az országos választások után az alelnök lemondásra kényszerült és az elnöknek új alelnököt (Gerald Ford) kellett választani. Egyik Bush elnöknek sem használt alelnökeik személyisége (Dan Quayle, illetve Dick Cheney).
Az utóbbi negyven évben egy elnökjelölt sem nevezte meg alelnökét a nyári olimpiai játékok ideje alatt, és az utóbbi húsz évben egy sem várt ennek bejelentésével pártjának jelölőkongreszszusáig. Mivel az idei pekingi olimpia augusztus 8-tól 24-ig tart, és mivel mindkét párt Amerika történetében a legkésőbbi időpontban tartja jelölőkongresszusát, ez a bejelentés valószínűleg várni fog e hó második feléig. A két jelölt közül valószínűleg Obama nyilatkozik majd előbb, hisz a demokraták jelölőkongresszusa augusztus 25-én kezdődik Denverben, egy héttel a republikánusok kongresszusa előtt. McCain valószínűleg a két kongresszus közötti napokban teszi majd meg bejelentését, hogy így tompítsa Obama népszerűségének várhatóan hirtelen növekedését.
A két párt elnökjelöltjének ebben az évben öt szempontot különösen szem előtt kell tartani, mielőtt alelnöki döntésüket meghozzák: 1. A jelöltnek felkészültnek és képesnek kell lenni elnöki elhalálozás esetén az elnöki teendők ellátására. 2. A területi egyensúly (regional balance) megkívánja, hogy az elnök és az alelnök lehetőleg az ország más és más területét képviselje: északot vagy délt, vagy kelet–nyugati irányban a keleti, a közép-amerikai vagy a nyugati részt. 3. Mivel vannak államok (Ohio, Michigan, Pennsylvania és Florida), ahol a választási eredmények döntően befolyásolni tudják az országos választást, az alelnök személyének ismertnek és népszerűnek kell lenni ezekben a hintaállamokban (swing states). 4. Az idei választásokban szokatlan, hogy két szenátor Illinois (Obama) és Arizona (McCain) államból, az amerikai kormányzás törvényhozói részéből került ki. Kívánatos volna tehát, hogy kampánytársuknak a kormányzás közigazgatási részében legyen gyakorlata, mint például egy állam kormányzója. 5. Ezen a választáson a két jelölt kora is lényeges szempont az alelnökük kiválasztásánál. McCain augusztus 29-én lesz 72 éves, és így megválasztása esetén Amerika történetében a legidősebb elnök lenne, Obama, aki most augusztus 4-én lett 47 éves, Kennedyhez és Clintonhoz hasonlóan a legfiatalabb elnökjelöltek közé tartozik. Így McCainnek egy fiatalabb, Obamának egy idősebb partnerre volna szüksége.
A fentiek figyelembevételével az alelnök kiválasztása McCain számára látszik könnyebbnek. Számára Mitt Romney, Massachusetts állam volt sikeres kormányzója ideális jelöltnek tűnik. Fiatalosnak kinéző 60 éves, nagy közigazgatási tapasztalattal, pénzügyi körökben kiérdemelt elismeréssel és csőd szélén álló vállalatok megmentésével a háta mögött erősítené McCain esélyeit, akinek – saját bevallása szerint – a gazdasági ügyekben való jártasság és tapasztalat a gyenge oldala. Ezenkívül nem elhanyagolható, hogy Romney egyike volt a republikánus elnökjelölteknek is, míg vissza nem lépett, és személye országosan jól ismertté vált. Így elfogultság nélkül mondható, hogy a republikánus oldalon senki másnak nincsenek az övéhez hasonló képességei.
A demokrata oldalon a helyzet nem ilyen egyszerű, mert Obama számára több jelenlegi vagy volt kormányzó és szenátor is szóba jöhet, mint alelnök. Ilyenek: Kathleen Sibelius Kansas, Bill Richardson New Mexico, Evan Bayh Indiana és Mark Warner, Virginia állam kormányzója. Ezeken kívül külpolitikai tapasztalatuk miatt Joseph Biden (Delaware állam szenátora) és Samuel Nunn (Georgia volt szenátora) is esélyesek, hogy kiegészítsék Obama adottságait. Az ugyan valószínű, hogy Hillary Clinton mindegyiknél többet jelentene Obama oldalán, de eddig egyik sem mutatta jelét annak, hogy érdekelt lenne ebben a felállásban.
Tekintettel arra, hogy az esetek harmadában az elnökjelöltek – sok tanácsadó közreműködése ellenére is – az alelnöki döntést nem ésszerűen hozzák meg, érdekes lesz majd látni, hogy az előbbiek ismeretében ki is lesz majd a két nagy párt alelnökjelöltje, miután novemberben az alelnökjelöltek még szerencsés jelölés esetén sem jelentenek többet mint két-három százalékot pártjuk kilátásainak, az idén bárki is lesz a republikánus alelnökjelölt, előreláthatólag nem fog változtatni a demokraták győzelmi esélyein, aminek fő oka Bush szinte példa nélkül álló népszerűtlensége nemcsak Amerikában, de mondhatni az egész világon.

A szerző ’56-os emigráns