Mindszenty határainkon túl is jelentkező tisztelete már életében bontakozni kezdett, különösen 1948. december 26-i elfogatása és koncepciós pere után. A civilizált világ jelentős része annak ellenére kifejezte tiltakozását, hogy csupán a kommunista hatalom által megrendezett kirakatpert ismerhette meg, a valós tények hosszú ideig éppúgy titokban maradtak, mint az, hogy milyen kínzásokat kellett elszenvednie a magyar egyház vezetőjének a kihallgatások során. Még az sem volt biztosra vehető 1956-ig, hogy megkímélték a bíboros életét; 1956-ban a rövid ideig tartó szabadságot tizenöt év önként választott félrabság követte az amerikai nagykövetségen, kiszabadulása után Rómába utazott, majd Bécsben telepedett le. Ami ezután következett, azt élete legnagyobb megpróbáltatásaként élte át.
Mindszenty elmozdítása a budapesti kormány követelése volt. Az Apostoli Szentszék a legvégsőkig halogatta a helyzet rendezését, annak ellenére, hogy Mindszenty 1967-ben betöltötte a 75. életévét, és VI. Pál pápa 1966-ban előírta, hogy a püspökök 75. életévük elérésekor nyújtsák be lemondásukat. Somorjai Ádám bencés szerzetes, történész a közelmúltban megjelent két kötetében („His Eminence Files”, Budapest, METEM, 2008; Ami az emlékiratokból kimaradt, Pannonhalma, Bencés Kiadó, 2008) Mindszenty és VI. Pál levelezését elemezve vizsgálja a bíboros elmozdításának körülményeit. Az esztergomi szék megüresedetté nyilvánítása történetének így újabb forrásait tanulmányozhatjuk: eddig megismerhettük Mindszenty József szempontjait, elsősorban az Emlékiratokból (1974), Mészáros István kutatásaiból képet kaphattunk a vatikáni diplomácia és a magyar külügy lépéseiről, illetve a magyar diplomácia hatvanas évekbeli törekvéseiről Szabó Csaba 2005-ben megjelent könyvéből.
De vajon léteznek-e még olyan ismeretlen források, amelyek befolyásolhatják a bíboros tevékenységéről kialakult képet? Somorjai Ádám szerint igen.
– Az Emlékiratokon kívül – Adriányi Gábor és Hetényi Varga Károly jóvoltából – Mészáros Tibor publikációi hoztak új dokumentumokat – mondja el kérdésünkre Somorjai. – Mindszentyről viszonylag sokat publikáltak az amerikaiak a kilencvenes években. Az amerikai külügyminisztérium, a State Department történészi hivatala negyven történészt foglalkoztat. Amerika külpolitikájának illusztrálására A Magyarországra vonatkozó iratok a Kelet-Európa-kötetekben találhatók – az interneten is. Összesen 31 iratban leltem Mindszenty József névre. Azok, akik olvasták az 1991. esztendőben megjelent Mindszenty és a hatalom című dokumentumgyűjteményt, amely a vonatkozó pártállami iratokat tartalmazta, arra a véleményre juthattak, hogy a Vatikán meghajolt a budapesti követelések előtt – fűzi hozzá a kutató. – Forrásgyűjteményünk szélesebb bázist nyit meg a kutatás előtt, és láthatóvá teszi, hogy Budapest csak egy a tárgyaló felek között, itt van még az amerikai kormány, az Apostoli Szentszék, ezenkívül pedig maga Mindszenty József bíboros hercegprímás. Ebben az erőtérben születtek meg a döntések.
Az idén megjelent „His Eminence Files” című dokumentumgyűjteményében Somorjai Ádám az amerikai követségi időszak utolsó esztendejéből rendezte sajtó alá a Mindszentyre vonatkozó levéltári anyagokat. Mint Somorjai elmondja, itt napról napra figyelemmel kísérhető a tárgyalások alakulása. Különösen informatív a római amerikai nagykövetség és a vatikáni államtitkárság közötti közvetítés. Az összkép az, hogy a bíboros saját emlékiratai kiadásának reményében hagyta el a nagykövetséget. Ha ott marad, nem tudta volna biztos kezekben az emlékiratok sorsát. Márpedig fontosnak érezte, hogy informálja a világot hazája sorsáról.
– Tegyük hozzá – magyarázza Somorjai Ádám –, így le kellett mondania arról, hogy megvárja, míg újra kitör a forradalom Budapesten. Owen T. Jones budapesti ügyvivő fölterjesztése szerint így gondolkodott 1964 februárjában: „A bíboros elmondta, tisztában van azzal, hogy alkotmányos felelőssége most már nagyrészt csak elméleti. Így is maradna, ha Magyarországon nem következnének be változások. De amíg ennek »csak félszázaléknyi esélye is van«, úgy érzi, meg kell őriznie hercegprímási szerepét. Egy forradalom most lehetetlennek tűnik Magyarországon. Igaz, 1956-ban sem számított rá senki. Akkor is lehetetlennek tűnt. Amíg »a minimális lehetőség is fennáll«, úgy érzi, neki készen kell állnia.”
Vagyis a teljes levelezés ismeretében új horizont tárul fel. Mindszenty politikai retorikát használ érvelésében – véli Somorjai Ádám –: „az egyház nem szabad” – írja. VI. Pál pápa viszont lelkipásztori érveket hangoztat. Az első fordulóban, az 1973. évi mindenszentek ünnepén a pápa kézzel írt levélben kéri Mindszentyt, hogy adja be lemondását. Bár a bíboros ebben a levélben azt is olvashatja, hogy a pápa szándéka szilárd, kérését elutasítja. De politikai érv volt-e az, hogy az „egyház nem szabad”, s nem inkább a tények konstatálása? Hiszen az utolsó katolikus pap csak 1977-ben szabadult a börtönből, s a Belügyminisztériumban 1989-ig létezett olyan szervezeti egység, amely a „katolikus reakcióval” foglalkozott. Mondhatta volna-e ennek ellenkezőjét a magyar katolikus egyház feje, s nem az lett volna-e a politizálás, ha nem vesz tudomást a katolikus egyház valódi helyzetéről? – teszi fel a kérdést Somorjai.
Hogy mi az oka annak, hogy Mindszenty elutasította a pápa „keserű ellenérzéssel megterhelt” kérését, azt megtudhatjuk az emlékiratok utolsó fejezetéből: a bíboros úgy gondolta, hogy lemondása minden szempontból káros lenne, hátrányuk származna belőle a határon belüli híveknek éppúgy, mint a vasfüggönyön túl élőknek. Az új érseket csak az Állami Egyházügyi Hivatal hozzájárulásával lehetne kinevezni, s ezáltal a kommunista rezsimnek újabb lehetősége nyílna a magyar egyház belügyeibe való beavatkozásra. Végezetül a bíboros úgy vélte, lemondása újabb támadást tenne lehetővé a szentatya személye ellen.
VI. Pál ezt követően megírta neki, hogy dekretálja az esztergomi szék megüresedését, és ez akkor lép életbe, amikor kihirdeti. Itt azonban kisebb ellentmondást láthatunk – mutat rá Somorjai Ádám. A lemondatás úgy jelenik meg az Emlékiratokban, hogy híre elfogatásának huszonötödik évfordulóján érkezett meg. A bíboros másodtitkárát, Mészáros Tibort küldte el hosszabb levéllel, akit a pápa fogadott, de elhatározásában megingathatatlan maradt. A pápa írásos válaszát – amelyben magára vállalja a felelősséget – Mons. Csertő hozta Rómából, de König bíboros adta át. A pápa negyedik és az ügyben írt utolsó levele 1974. január 30-án kelt, ez jelent meg nyomtatásban számos nyelven. Ebben tudatja a bíborossal, hogy hamarosan kihirdeti a döntést. A kihirdetés dátuma, február 5. éppen Mindszenty elítélésének 25. évfordulója. Ugyanakkor a pápa érvelésében a 25. évforduló az esztergomi dicső és elbágyadt egyházmegye árvaságának évfordulója is.
A vonatkozó szakirodalomban ismételten olvashatjuk azt az érvelést, hogy utolsó találkozásukkor a pápa azt mondta Mindszentynek: „Te vagy mindig Esztergom érseke, Magyarország prímása.” Valamint hogy nem tartotta be ígéretét, s ennek oka az, hogy meghajolt a budapesti rezsim előtt. Ezeknek a szavaknak az értelmezése még nem eléggé tisztázott, mindenesetre a Casaroli-emlékiratokban azt olvashatjuk: a pápa olyat, hogy „mindig”, nem mondhatott – még akkor sem, ha a koronatanú, Mons. Zágon így fordította a pápa szavait. A bíboros 1973. december 8-án a pápának írt harmadik válaszlevelét határozottan, ha nem sértően így írta alá: „aki hazája elhagyásának feltételeként és Őszentsége 1971. október 23-án kimondott szavai szerint esztergomi érsek, Magyarország prímása”. Fölvetődik a kérdés, ha a „mindig” szó annyira elevenen élt emlékezetében, akkor miért nem írta ide?
– Könyvemben e kérdés nyomába eredtem – mondja Somorjai Ádám –, és azt a választ találtam, hogy Mindszentyt az a meggyőződése akadályozta meg egyházi tisztségéről való lemondásában, hogy ő nem csupán egyházi, hanem – saját szavai szerint – közjogi, azaz állami téren is az első tisztségviselő az 1946. február 1-jén megszűnt régi alkotmány értelmében. Magyarország szabadságát akarta védeni, és ebben a meggyőződésében kitartott haláláig. Az én szememben – mutat rá Somorjai Ádám – Mindszenty nemzeti hős, az akart lenni. Nemzeti abban az értelemben is, hogy az emberi szabadságjogok élharcosa volt, tekintet nélkül a felekezeti határokra.
Ezzel szemben politikai szerepvállalására vonatkozóan Mészáros István egy tanulmányában úgy véli, hogy az egyetlen alkalommal, az érsek esztergomi székfoglaló beszédében, 1945. október 7-én használt „első zászlósúr” kifejezés szimbolikusan értendő, és nem a közjogi szerep megszerzésére való törekvésnek a jele, hanem a prímási kötelesség vállalásának kifejezése. A bíboros politikai szerepvállalásának vádja egyébként nemcsak a koncepciós pernek volt központi témája – az első számú vádpont a demokratikus államrend és a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés volt –, hanem a rendszerváltásig csaknem minden, a témával foglalkozó baloldali történeti munka is így értékelte tevékenységét. Szükségszerű is volt a „kompetenciatévesztés” hangsúlyozása a monolit hatalom részéről, hiszen Mindszenty emberjogi tevékenysége alapjaiban kérdőjelezte meg a fennálló hatalom törvényességét.
Somorjai Ádám szerint azonban Mindszenty saját közjogi szerepére vonatkozó meggyőződése egyre erősödött, és haláláig megmaradt.
– Érthető tehát – mondja a monográfia szerzője –, hogy a politikai hatalom kizárólagos megszerzésére törekvő kommunista párt, legyen az a Rákosi- vagy a Kádár-korszak formációja, Mindszentyben ellenséget lát. A lejárató kampány megnyilvánult a kirakatper előtt, amikor tömeggyűléseket szerveztek ellene, a kirakatper alatt, amikor nevetségessé tették a tárgyalás során. A tárgyalás megkezdésekor felolvasták Mindszenty vizsgálati fogságban írt levelét, miszerint ügyét vegyék külön a többiek ügyének tárgyalásától. Továbbá felolvasták más levelét is, amelyben például a börtönből való menekülés kalandos tervét fogalmazta meg. 1956 forradalmi napjainak végén néhány napig a hercegprímás is szabadlábra került, november 3-án a Kossuth rádióban elhangzott beszéde utólag elhíresült. Még a napokban is találkoztam Rómában azzal a véleménnyel, hogy nagy hibát követett el a bíboros azzal, hogy visszakövetelte az egyház birtokait. A kommunisták propagandacélból megváltoztatták szavainak értelmét, és ezzel a taktikával mind bel-, mind külföldön célt értek, mert diszkreditálták a bíborost.
Mindszenty halálát követően, amikor politikai szempontból már nem volt veszélyes a budapesti kormány számára, az igazsághoz egyre közelebb álló történelmi feldolgozások, újságcikkek jelentek meg, 1990 óta pedig szabadon kutathatjuk az életművét.
– A bíboros népszerűsége elsősorban az emigráns magyarság soraiban volt nagy 1971–1975 között, amikor lelkipásztori látogatásain találkozott a világ magyarságával – magyarázza Somorjai Ádám. – Szentté avatásának gondolatát is külföldön fogalmazták meg. Füzér Julián ferences atya könyvét említem meg: Szentnek kiáltjuk, illetve a Mindszenty Alapítvány működését, amely időközben Budapestre helyezte át irodáját. Magyarországi tisztelete nem lehetett nyilvános, de búvópatakként megtalálható volt. Akkor lendült fel ismét, amikor 1991 májusában hamvai diadalmenetben hazatértek Mariazellből Esztergomba.
Somorjai Ádám szerint a tisztelet legjobb megnyilatkozása az évfordulós esztergomi Mindszenty-mise, de számos más kezdeményezés is van. Életútjának és tiszteletének legjobb ismerője, Mészáros István nemrég vastag monográfiában foglalta össze a vonatkozó ismereteket.
– Az Emlékiratok alapján kialakult egy kép Mindszentyről, és úgy gondoltuk, hogy ez a kép – annyi rágalmazás után végre az igazság – már nem változhat meg, sőt örök érvényű – mondja Somorjai Ádám. – Ezt a képet azonban most tovább kell pontosítanunk a sok-sok, sőt többezernyi oldal újabb forrás láttán. A forráskritikát többféleképpen lehet elvégezni, lehet ártó szándékkal is. A mi szándékunk nem ártó, hanem az igazság teljesebb megismerése. Előbb vagy utóbb el kell végezni ezt a munkát, és jobb, ha előbb végezzük el, nehogy ismét a vádlottak padjára kerüljünk. A történészek tudják, hogy egy forrás nem forrás. A források bővülése lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk Mindszenty helyét és jelentőségét a magyar félmúltban. Nekem az a szerep jutott, hogy hírt adjak minderről, és meghívjam a téma iránt érdeklődőket az elmélyült tanulmányozásra. A végeredménytől nem kell félni, mert az igazság az, ami felszabadít bennünket.
rendőrség
Az őzek párzási időszaka miatt van veszély az utakon
