Kéz a kézben

Megszokott, szép pillanatok, amikor a csapatok játékosai egy kézben forrnak össze, és így érzékeltetik, hogy a céljuk egy. Vagy: egy-egy sikeres poén, illetve gól után a társak összeütik tenyerüket. Biztatják egymást. Az úszóváltók tagjai a bemutatkozáskor összefonott kezeiket magasba dobják, hogy vágyaikat megsokszorozzák. És így tovább.
Enélkül elképzelhetetlen a siker. De: a megfogta a kezét, összepaskolta a tenyerét nem egyenlő a kézrázással. Utóbbi gyengéd, erős, esetleg (ujjpasszírozó) texasi, leginkább a franciáknál dívik, de általában kötelező gesztus; a kéz a kézben erőátvitel, demonstráció, összeadódás, orvosság. A kéz a kézben rózsaszín vagy fehér, a kézfogás némelykor sötét, de legjobb esetben is csak lilába hajló rózsaszín. A kézfogás jó vagy rossz szokás, a kéz a kézben mindig jóra hajló szokás. A kézfogás mai formájában néhány száz éves csupán, a kéz a kézben ősi eredetű, elengedhetetlen emóció. A kézfogás hajlékony, mint a muszlin, az összecsattanó kezek alakíthatók, mint a santung. A kézfogás némelykor nevetségessé tesz, ha megfogod a kezem, sohasem leszünk nevetségesek.
A sportpályán is dramaturgiai hiba, ha véletlenül történik valami. A kéz a kézben, az összepaskolt kezekben keresve sem találni véletleneket. Könnyebb valakiket legyőzni viribus unitis, azaz egyesült erővel, mint meggyőzni őket arról, hogy jobbak vagyunk. Jóllehet Karinthy Frigyes örök érvényű elgondolásával: minden másképpen van! Legyen az szerelem, legyen az politika, legyen az olimpia; minden másképpen van, mint ahogy ismerjük, látjuk, olvassuk, mint ahogy írjuk, halljuk és mondogatjuk. De ha a kezünk a társunk kezében van, úgy érezhetjük, hogy „kéz, magadat és az ajtót kitárod, / ám aki nem én vagyok, azt kizárod” – ahogy egy francia költő versében olvashatjuk. Ellentétben azzal, ha kezet rázunk.