Kicsúszhat a lábunk alól a talaj!

A XX. század második felében a mezőgazdaság fejlődése vitathatatlanul sikeres volt a világ nagy részén, hiszen élelmiszerbőséget teremtett mérsékelt árakon. Árnyoldala, hogy az éhínséget számos fejlődő országban nem volt képes felszámolni. Az éhezők száma a 800 milliót ma is meghaladja a Földön, és ez a szám feltehetően drasztikusan nőni fog. Sőt, láthatóan a fejlett, gazdag országokban is jelentős rétegek alultápláltak, vagy éheznek (munkanélküliek, otthontalanok, a nyugdíjasok egy része). Az élettanilag optimális, minőségi tápláltság valójában az emberiség nagyobbik felének nem adatik meg.
Növelnünk kell az élelmiszer-termelést, amely növekvő tőkebefektetést, nagyobb tudást, kutatási hátteret feltételez. Valójában azonban hiányzik ez a háttér még a fejlett országokban is. Leépült, hiszen átmenetileg (relatív) élelmiszerbőség lépett fel (Egyesült Államok, Európai Unió). Az agrárkutatás kikerült a figyelem középpontjából. A döntéshozók, politikusok kutatási prioritásait döntően a biotechnológiai ipar érvei határozták meg. A jól működő agrárintézményektől elvonták a pénzt, a fejlődés lehetőségét. Pedig az általuk kidolgozott alapokra, eljárásokra épült hazánkban az 1960– 1990-es évek látványos fejlődése, a főbb kultúrák termésének megkétszereződése, sőt megháromszorozódása, az olcsó és bőséges élelmiszer-ellátás. Milliárdok árán két új kutatóközpont is épült (Szegeden, majd Gödöllőn). A biotechpróféták azt hirdették az 1970-es évek elején, hogy a búza is nitrogént fog kötni a levegőből rövidesen. Nem lesz szükségünk műtrágyára. Körülbelül tízévenként elhangzott, hogy a cél közel van.
Újabban már nem hallunk erről a csodáról. Új ígéreteket hallunk: a génmódosított növények legyőzik majd az aszályt, a betegségeket, és soha nem látott terméseket adnak majd. Megdöbbentő, hogy az MTA vezetése 2006-ban titkos tervezetet készített abból a célból, hogy az agrárkutató intézeteit feláldozza a biotechnológia oltárán. Ez lett volna az akadémiai reform? A terv nyilvánosságra került, és meghiúsult, de tükrözi a tudománypolitika egyes képviselőinek szűklátókörűségét. A biotechnológia, ahogy a nevében is olvasható, a biotechnológiai ipart szolgálja, annak édesgyermeke. Finanszírozása alapvetően az ipar feladata lenne, melyet a biotech ipar az állami, sőt akadémiai költségvetésre próbál áthárítani az agrártudományok nem titkolt felszámolása árán is.
Globálisan a legnagyobb fenyegetettséget talán az jelentheti, hogy elfogy az élet újratermeléséhez szükséges termőföld. Úgy becsüljük, hogy a vadászó/gyűjtögető társadalomban 20–100 hektár/fő, a vándorló földművelés idején 2–10 hektár/fő, a letelepedett mezőgazdasági közösségben 0,5–1,5 hektár/fő, a mai intenzív gazdálkodásban 0,2 hektár/fő termőföld biztosíthatja az élelmet. Napjaink hatmilliárd körüli népességét 1,5 milliárd hektár művelt terület táplálja. Az előrejelzések szerint 2050-re a művelt terület akár 0,1 hektár/fő értékre eshet, a népességi nyomás és a talajpusztulás miatt. Lassan kicsúszhat a lábunk alól a talaj. A rövid távú piaci érdekek miatt a társadalom lassan reagál a veszélyes változásokra, amelyek nem látványosak, mint egy földrengés vagy egy árvíz.
A mezőgazdaság már egyre kevésbé a vidéki lakosság megélhetésének forrása és élettere. A tőke számára a paraszti életforma feleslegessé válik, a népesség kiszorul a munkaerőpiacról. Nem cél az egészséges élelmiszer-ellátás vagy a nemzeti önellátás. A termelés különféle adalékokat, hozamfokozókat, toxikusan ható mesterséges anyagokat használ. Kiiktatja a helyi fajtákat, génbankokat, melyeket saját genetikailag módosított vetőmagjával helyettesíti. Leépíti a nemzeti agrárkutatást, kísérletügyet, minőség-ellenőrző és szaktanácsadó szerveket, hogy kontroll nélkül mozoghasson. Mindezt teszi a versenyképesség mítoszát hangoztatva.
Sajnos nem a családi farm az uralkodó, ahol a tulajdonos a földet megőrzi, és generációk adják át egymásnak, érzelmileg is kötődve minden röghöz. Az emberiség történetében mindig pusztult a talaj, ha elidegenedett a személyes törődéstől, ha gazdátlanná vált. Az ókori latifundium vagy a modern, egyetlen fajtára alapuló gazdaságok erre egyaránt jó példák. Arisztotelésznél a négy alapelem (föld, levegő, tűz, víz) első tagja a föld, a talaj, amely létezésünk alapja minden tekintetben. Az élő és életet hordozó talaj, amelyet úgy kezelünk, mintha kimeríthetetlen és ingyen volna. Az olajat stratégiai anyagnak tekintjük, a talaj hosszú távon még inkább az, és talán előbb elfogyhat, mint az olaj.
A talajpusztulás globálisan egy-két nagyságrenddel haladja meg a talajképződés ütemét, melyet geológiai skálán mérünk. Természetes körülmények között évezredek alatt alakul ki a talaj mint természeti test, egy-két évszázad alatt egy-két centiméter feltalaj képződhet. A talaj nem csak a termőképesség szerepével rendelkezik. A víz, hő, energia és a növényi tápanyagok raktára, az élővilág elsődleges tápanyagforrása, a természet szűrő- és méregtelenítő-rendszere, a bioszféra géntárolója, az élővilág vagy a fajták sokszínűségének fenntartója. A társadalom közös öröksége és kincse. Az Európa Tanács 1990. évi állásfoglalása szerint a talaj ökológiai funkcióinak megőrzését kell elsődlegesnek tekinteni használata során.
Mi a hazai helyzet? A termőföldnek nincs értéke. A rendszerváltás óta kormányaink egymást túlígérve büszkélkedtek a zöldmezős beruházásokkal. Legjobb talajaink sok ezer hektárja pusztul évente, miközben egyik-másik globális óriáscég néhány év múlva, amikor már itt adóznia kellene, továbbvándorol. Maga után hagyva a jóvátehetetlen kárt. A rendszerváltás óta Magyarországon 500 ezer hektárral csökkent a termőterület. Ebből mintegy 80 ezer hektárt véglegesen kivontunk a mezőgazdasági termelésből. Elnyelte az ipar, a városiasodás, az autópályák stb.
Az agrártámogatások zöme mindenütt (Egyesült Államok, Európa vagy nem kevésbé Magyarország) a nagy árutermelő, egyetlen fajtára alapuló gazdaságoknak jut, amelyek környezet- és talajpusztítók, valamint kevés embernek ad munkát. A valós költségek alapján nem volna előnyük a családi gazdaságokkal szemben. Az eróziót olajjal váltja ki a nagyüzem, főként műtrágyákkal. A talajpusztulás okozta termékenységcsökkenés ellensúlyozása ugyanis több műtrágyát igényel. A műtrágyák előállítása viszont rendkívül energiaigényes. Ellenállóvá, fenntarthatóvá a fajgazdagság, a diverzitás tehet, mely egyetlen fajtára alapuló gazdálkodásban szintén nem valósulhat meg. A biotechnológia, a génmódosított növények a globális cégek egyetlen fajtára alapuló gazdálkodását szolgálják. Az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának vizsgálatai szerint a mérgező mellékhatásoktól nem mentes növényvédő szerek használata nem csökkent a génmódosított növénytermesztésben, bár hirdetői éppen arra hivatkoztak, hogy e növények ellenállóak. A növények termőképessége sem nőtt érdemben, sőt a génmódosított szójavetőmag több mint nyolcezer szabadföldi kísérlet eredményei alapján kevesebbet termett.
Mi a tanulság? Mi nem tudunk elvonulni az ökológiai válság elől, mint a vadászó-gyűjtögető vagy vándorló földművelő őseink, új földeket keresve. A Föld véges. Fel kell ismerni a talaj valódi értékét, amely nem csak egy közönséges áru vagy szükséges tétel a globális cégek kezében. Az élet hordozója, az emberiség öröksége. Újra kormányszintű programokat kell indítani a hazai talajok számbavételére, funkcióik, termékenységük megőrzésére. Helyre kell állítani a mezőgazdasági kutatás, oktatás és szaktanácsadás életképességét, hogy felkészülhessen az előtte álló feladatokra.
Az agrártudományoktól (beleértendő tágabban a kutatás, oktatás, szaktanácsadás, növény- és talajvédelmi szolgálat stb.) elvett és a biotechnológiai ipar érdekeltségi köreinek évente nyújtott milliárdokat vissza kell adni a nemzeti agrártudományoknak. Ez a hosszú távú agrárpolitikai program anyagi alapjául szolgálhatna. A magyar mezőgazdaság egyik, még ma is részben meglévő erősségét jelentik az agrárkutató intézetek. Az 1800-as évek második felében Darányi miniszter által alapított és az ő szellemében működő szakembergárda, a volt kísérletügy alapozta meg a magyar mezőgazdaság világhírnevét a XIX. század végén. Majd az 1960–1990-es évekhez fűződő kiemelkedő agrárteljesítményeket szintén csak a megfelelő támogatottságú kutatói, oktatói, szaktanácsadói hálózat és infrastruktúra volt képes biztosítani. A nagy termések, versenyképes termékek előállításában ez a háttér nyilvánult meg. A magyar mezőgazdaság az új kihívásoknak, az élelmiszer- és az energiatermelés követelményeinek enélkül nem lesz képes megfelelni.

A szerző tudományos tanácsadó,
MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet