Bár nem tartotta vissza a nyári zápor az embereket, hogy sétálgassanak a Falk Miksa utcában csütörtök éjszaka (külföldiek és magyarok egyaránt kíváncsiak voltak a programokra), mégis hiányérzet támadhatott azokban, akik végiglátogatták a különböző kiállítóhelyeket és antikvitásokat. Igaz, hogy egy este alatt nyolc kiállítás is nyílt, de ezek szeptemberig folyamatosan látogathatók. Egy ilyen programnak – a Múzeumok éjszakájához hasonlóan – a tárlatvezetésekről, ismeretterjesztésről, műhelytitkokról kellene szólnia, ebből ezen az estén azonban nem sok akadt. Kivétel volt a Dénes Galéria, ahol Dénes Sándor, az Első Pesti Szőnyegtársaság elnöke tartott előadást A szőnyeg és a magyar szőnyegkultúra története címmel, amire szép számmal érkeztek érdeklődök. A Joan ékszerüzletben perui és szecessziós arany ékszerek rekeszberakásos technikájával lehetett megismerkedni. Több helyen engedményesen lehetett vásárolni bútorokat, festményeket – a Ferenczi Enterior például egész árukészletét kiárusította profilváltás miatt –, és természetesen üzletek is köttettek szép számmal. A tárlatok közül kiemelkedett az Erdész & Makláry Fine Artsban látható Bálint Endre retrospektív kiállítás, amely átfogó képet ad a művész 1957 és ’62 közötti festői korszakáról; ugyanitt a felső szinten Sipos Barbara kortárs festőművész képeit is érdemes volt felfedezni. A szemközti Art Factory Galériában a kóbor macskákról szólt minden, ahol Mamikon Yengibarian, Roberto Prina és Halmi-Horváth István cicás szobrai és fotói láthatók. Az utóbbi időben több kortárs galéria is nyílt az utcában, és ezek is új kiállításokkal várták az éjszakai vándorokat. A Stereo Galleryben Kovács Budha Tamás és Pintér Gábor képeiből nyílt tárlat, a Galéria White-ban pedig Kováts Nóri baba-mama fotósorozatát tekinthette meg a közönség. Stratégiájukat tekintve ezek a galériák profinak tűnnek, azonban elkeserítő, hogy az esetek nagy többségében a tulajdonos angolszász nevet ad üzletének. Sokan időztek el hosszasan a hangulatos Pintér Antik és Kortárs Galéria hatalmas, labirintusszerű termeiben. Az antik tükrök, csillárok, gyönyörűen megmunkált könyvszekrények és pamlagok között igazi felfedező útra lehetett indulni, és belefeledkezni a bútorok szépségébe. Az este záróakkordjaként, Dresch Mihály dzsesszkoncertje a Pintér Antikban minden rossz érzésért kárpótolhatott mindenkit. A zsúfolásig telt terembe ugyan már sokan nem fértek be, de a hangulatos lugasban egy pohár bor és a kiszűrődő dzsesszmuzsika kísértében szépen zárult az este.
Több látogató is egyetértett abban, hogy ezen az éjszakán szegényes programokkal várták a műkedvelőket a nyitva tartó galériák. Hogy mi lehet az ok? A Műgyűjtők éjszakája mellett ugyanitt minden évben kétszer rendezik meg a FalkArt elnevezésű, tematikájában hasonló rendezvényt. Érthető tehát, hogy egy idő után a galériatulajdonosok is kifogynak az ötletekből, és a kínálat elcsépeltté válik. Elég lenne talán a két eseményt öszszeegyeztetni, és a tavaszi és őszi fesztiválhoz kapcsolódóan évente mindössze két alkalommal megrendezni a Falk Miksa utcai kultúréjszakát.
Az őzek párzási időszaka miatt van veszély az utakon
