Koppány: csapdák és kiutak

Törökkoppány a csőd szélén áll. Bevételei brutálisan visszaestek, mert a pár éve feltárt földgázmező kimerülőfélben van. Az önkormányzati finanszírozási rendszer abszurditásai miatt még kevesebb támogatásra lenne jogosult, mint korábban.

Megérkezve Koppányba, az első, amire figyelmesek lehetünk, a nagy-nagy csönd. Így délidőben kevés ember járja az utcákat, alig látni valakit. Éppen nem jön egy árva autó sem, távolról – egyetlen hangforrásként – kutya ugatását hozza a szél. A nem egészen ötszáz fős somogyi falu esetében a csend – amikor a falevelek zizegését is meg lehet hallani – mégsem szokatlan jelenség. Takaros épületek sorjáznak a főtér környékén, a szép templom kiemelkedik az összképből. Az iskolaépületen is látszik, hogy a helyiek magukénak érzik az öt szomszédos község gyerekeit is befogadó, másfél száz tanulót oktató intézményt. A barátságos hangulat ellenére valahogy mégis hiányzik az emberek jövés-menése.
A helyi önkormányzatnál jókedvű munkamegbeszélésbe csöppenünk, a hivatalban dolgozó hölgyek készségesen értesítik az éppen házon kívül lévő polgármestert. Ifjabb Varga György hamarosan megérkezik, s elújságolja: már nem olyan nagy a baj, mint amikor segélykiáltásukat megfogalmazták. Pár napja kaptak tízmillió forint gyorssegélyt, ami jelen pillanatban elég a víz színén maradáshoz. S hogy mi lesz később? Hiszen tízmillió egy település esetében nem horribilis összeg.
A fiatal elöljáró elmagyarázza: a hét évvel ezelőtt feltárt gázlelőhely lassú kiapadása csak most okozott ilyen galibát. Kiderül: az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések támogatási rendszere meglehetősen furcsa. Mindig a község előző évi bevételeit veszik alapul a juttatás odaítélésénél. Márpedig tavaly még tizenötmillió forint iparűzési adót fizetett be a gázkutakat üzemeltető cég, az idén viszont a kitermelt nyersanyag fogytával csak ötmilliót kasszírozhatnak ebből. Ezáltal viszont a 2007-es hétmilliós támogatás helyett csak másfél millió forinttal számolhatnak. Hogy ez logikátlan? Az. Miért azt a falut, városkát kell még inkább sújtani, amely a megszokott, relatíve nagyobb adóbevételtől amúgy is elesik? Most pedig még azzal is ütnek rajtuk, hogy ha hoppon maradtál, lásd még jobban a kárát: jóval kevesebb pénzt adunk nektek. Varga György széttárja a karját, amikor hangosan értetlenkedem, s jelzi: nem ő hozta a jogszabályt.
– Nekünk az a dolgunk, hogy ha tetszik, ha nem, betartsuk azt, amit ránk róttak. Abból kell főznünk, amink van – mondja. Tavaly a tizenhat és fél millió forint iparűzési adóból a gázkitermelő cég egymaga tizenötmilliót hozott. Jövőre viszont nem lesz akkora az elvárt adóbevétel, így legalább könynyebbedni fognak a terhek. Hogy mi a véleménye az első ránézésre is morbid támogatási szisztémáról? – Ez egy nagyobb településnek is óriási hendikepet jelenthet, egy kisebbet pedig egyszerűen lenullázhat – hangzik a sommázat.
A törökkoppányiak persze igyekeznek nem ölbe tett kézzel várni a csodára, hanem maguk is megpróbálnak olyan pluszbevételi forrásokra szert tenni, amelyek munkahelyeket teremthetnek. Mostanában szó szerint gyümölcsöző együttműködésre sarkallják a helybelieket, mivel egy pályázaton elnyert segítséggel gyümölcsfeldolgozásba fogtak. A polgármester szája szegletében bujkáló mosollyal meséli: a faluban sokan nehezen tudják elképzelni, hogy a házi főzésű lekvárnak, szörpnek és más készítményeknek milyen nagy keletjük lehet a természetes ínyencségektől elszokott nagyvárosiak körében. Bizony, még saját gyermekei is elszoktak a házi tejtől, vajtól, túrótól, annyira erős a műtermékek konkurenciája. Holott ebben van a kitörési pont – egyezünk meg a perspektívában.
– Annyira kifújt a gázmező, hogy onnan már nem remélhetnek bevételeket? – hozom fel ismét a témát. A polgármester szerint – bár a remény hal meg utoljára – erre már nem szabad alapozni, hiszen eleve négy-öt esztendős kiaknázási idővel számolt a vállalat. Vannak újabb próbafúrások, ám ezek eredményessége nem garantált. Mint megtudom, a közhiedelem ellenére a bányászat sem szaporította különösebben a munkahelyek számát. Négy-öt főt alkalmaztak csak. A közeli idősek otthona 20-25 embert foglalkoztat. Ha pedig beérnek azok az elképzelések, hogy egy sérült gyermekeket befogadó központ költözik ide, kevesebb helyi lakosnak kell a húsz kilométerre lévő Tabra munkába járnia.
A bisztró feliratú vendéglátóhelyen Róth Róbert korcsmáros baráti viszonyt ápol a falubeliekkel. Lelkesítő szavai szerint minél több munkahelyet kell kialakítani Koppányban, különben a fiatalság megállíthatatlanul elszivárog. A népesség egyharmada már így is nyugdíjas.
– Tudja, mennyien voltak még ezelőtt pár évvel esténként, de még déltájban is itt nálunk? – mutat körbe a termen. – Mára alaposan leolvadt a vendégkör, ahogy a lakosság is. Szavainak némiképpen ellentmond, hogy éppen helybeli srácok játszanak egy ideig az egy szem villogó automatán, aztán letelepednek a teraszon.
– Arról ír, miként hal ki Törökkoppány? – néz rám kesernyés mosollyal az egyik egyetemista fiú. Megnyugtatom: nem ez a szándékom. Beszélgetünk, s világossá válik: dehogyis nézik ők cinikusan falujuk gondjait. Szeretnék, ha lenne jövője szülőföldjüknek. Nem hangsúlyozzák, de látszik: összetartó kis társaság az övéké, hol egyiküknél, hol másikuknál jönnek össze bulizni vagy egy kis főzésre, a nagyobb rendezvényekre pedig ott a közösségi ház. Esténként – míg jó az idő – a bisztró terasza zsúfolásig telik, még a szomszédos falvakból is sokan jönnek.
Majdhogynem túlzottan jól nevelt ez a falu – összegezhetjük tréfásan benyomásainkat. Mégis, lehet, hogy ez a megmaradási ösztön kulcsa. Van olyan szomszéd település, ahol már csupán negyvenhárman élnek – akár egy szélesebb rokoni kör. Egy középkorú hölgy elmeséli, hogy pár faluval odábbról költözött vissza szülőhelyére. Míg előbbi lakóhelyén állandóan tartani kellett napközben is a betörésektől, itt teljes a közbiztonság. – Ízig-vérig magyar falu ez, annak minden előnyével és hibájával – jutnak eszembe a polgármester szavai, aki a hátrányok közül a még mindig nem kellő összetartást kárhoztatja. Ezért akar számos ünnepi eseményt rendezni a Koppányról elszármazottak találkozójától kezdve a közeljövőre tervezett főzőversenyig, illetve a hagyományos koppányvölgyi napokig.
A magyar tradíciók tisztelete jól megfér a török kori emlékek ápolásával. A középkori alapítású, gondosan rendben tartott templom falán Antall József emléktábláját avatták fel néhány évvel ezelőtt. Nem meszszire, szintén a centrumban Gül Baba szobra áll. Ki tudja: talán a község vezetőinek az az álma is teljesül, hogy végvári játékoknak adjanak helyet. Ha pedig hasznosítható termálvízre is bukkannának, még törökfürdőt is létesíthetnének.