Napi álmok

Péntekenként 12 lány jár a Maffia-klubba (először kis-, majd végig nagybetűvel szerepel ez a kifejezés a könyvben), barátnők, akik olyan játékot űznek, amelyben egy nyomozó vezetésével kell megtalálni a gyilkosokat. A fiatal hölgyeket azonban nem egyedül ez az időtöltés köti össze, hanem az is, hogy mindegyikük életében feltűnt Lajos, a nagy szívtipró. Lajos, aki jó ideje eltűnt. Bár körlevelekben tájékoztatja a lányokat élete alakulásáról, írásai olyanok, mintha nem is ő vetette volna papírra őket. Erre ráébredve kezd el a regény főhőse, Ágota kutatni: él-e a férfi, hová tűnt; s ha esetleg meghalt, ki ölte meg?
A regénybeli nyomozó neve természetesen nem véletlenül Ágota. Karafiáth Orsolya jócskán rájátszik Agatha Christie-re: tőle választ mottókat a fejezetek élére, valamint Lajos családnevével (Gloriett) és Poirot megemlítésével is utal rá. A Maffia-klub elsősorban bűnügyi regény – lehetne. De sok minden hibádzik és hiányzik ahhoz, hogy valóban az legyen. Ágota levelek, naplók, prózaszövegek, monológok és magnófelvételek alapján kutat Lajos után. A kötetet eluralják ezek a személyes vallomások, amelyeket megfelelő narráció híján nem sikerült kordában tartani.
Amitől igazán krimi a krimi, az itt nincs meg: a nyomozó nem nyomoz, csak meghallgat, alig-alig töpreng, nincsenek látványos gondolatmenetei. Ha gyanakodik valakire, felsorolja, milyen indítékai lehetnének a gyilkosságra – de mégsem kezd intenzívebben kutatni az adott ember után. A szerző alkalmaz krimikliséket, van itt nyomozósegéd és téves leleplezés is, de mindkettő nagyon snassz módon, kifejtetlenül megírva. A legesetlegesebb és -sutább az, ahogy Ágota, különösebb logikai műveletek nélkül, csupán a szerencséjének köszönhetően, megfejti a bűnügyet.
A Maffia-klub gyorsan összecsapott, átgondolatlan munka. Karafiáth nem bíbelődik az apróbb dolgokkal, stílussal, nyelvezettel, egy-egy szituáció részletesebb kibontásával. Nóra nevű szereplője gyaníthatóan irodalmi világcsúcsot ér el, amikor egy oldalon négy álmát is el tudja mesélni; csak Dóra, a gyógytornász veszi fel vele a versenyt, aki egy-egy szereplőre maximum három-négy rövid mondatot szánva mutatja be a kórházi ápoltakat. Nem egy monológ, párbeszéd tűnik erőltetettnek, életidegennek, sablonosnak, kínosan fiataloskodónak. A szerelmi bölcselkedések színvonala a női magazinokét vagy a lányregényekét idézi. Mindennek tetejébe sok a suta, ügyetlenül megfogalmazott mondat. (Az egyik mélypont: „Mint valami szülő által bekapcsolt biztonsági öv, úgy öleltél, szorítottál. Forróságod átütött a hátamon. Egyszerre voltál gyengéd és szoros.”) Valahogy nem érezni befektetett energiát a regényen. A Maffia-klub kriminális könyv, szerzője ennél nyilván ezerszer jobb teljesítményre is képes.
(Karafiáth Orsolya: A Maffia-klub. Ulpius-ház, Budapest, 2008. Ára: 2999 forint)