Tisztelt Szerkesztőség!

Dr. Mader Béla (főigazgató, c. egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár): A Magyar Nemzet július 18., pénteki számában az olvasói levelek között megdöbbenéssel olvastam Czyzyk László Bécsből küldött levelét. Ehhez szomorúság is vegyült, lám, ismét bebizonyosodik, hogy a pokol felé vezető út jó szándékkal van kikövezve. Van ugyanis a honlapunkon egy rovat, kvízjáték. Ez egy műfaj, arra használjuk, hogy a múlt, az értékek felől nem mindig nagy lelkesen érdeklődő hallgatót fogjuk meg, olyan kérdéseket feltéve, amelyek az éppen örömteli vagy tragikus évfordulóhoz kapcsolódó nevezetes személyiség megismeréséhez a válaszoló saját kis kutatá-sait, utánanézéseit is megkövetelik. Az általunk mélyen tisztelt Nagy Imre miniszterelnök (akiről ’56 nagy évfordulója kapcsán 2006-ban méltó kiállítás keretében emlékeztünk meg, egyebek között egy korabeli néprádión a látogató a legfontosabb beszédeinek, felhívásainak eredeti hangfelvételét is hallgathatta) barbár kivégzésének 50. évfordulója alkalmából is kérdéseket tettünk fel. A lényeg az, hogy ezekre sok hallgató válaszolt, s helyesen. Számomra borzasztó, hogy miközben minden bizonnyal érzéseink ugyanazok Nagy Imrével kapcsolatosan, mint Czyzyk Lászlóé, vagy minden normális magyar emberéi, félreértelmezett szóhasználat miatt egy országos politikai lap olvasóközönsége nem fog igazat gondolni könyvtárunkról, netán az egyetemről Czyzyk úr konzekven-ciái alapján. A „halála” szóval a kérdések összeállítója arra akart pusztán utalni, hogy Nagy Imre egész életútjával kapcsolatosan, s nem csupán kivégzésével kapcsolatban teszünk fel kérdéseket. Csupa jó szándékunk, a mögötte lévő mély tisztelet (s persze a kivégzésen való még ma is élő felháborodásunk) lám, mit eredményezett? Most kezdjünk még részletesebben magyarázkodni, hogy kolléganőm soha olyan mondatot le nem írt válaszában, amit a levelező idézőjelben közöl? Tapasztalataim szerint régen rossz, ha valaki magyarázkodik, nem is húzom tovább az időt. Számomra a fontos az, hogy igazi ismerőink úgyis tudják, hogy miről mi a véleményünk, bár Czyzyk úr kétségtelenül nagy, bennünket nem ismerő olvasói réteget tudott most kárunkra – és igaztalanul – befolyásolni.

Arnótfalvy Barna (Budapest): A Magyar Nemzet július 19. számában meglepve olvastam a Magyar Nácivadász Szövetség létezéséről. Ez eszembe juttatta az ugyancsak az önök lapjában megjelent idézetet Juszt Lászlótól, miszerint „a kommunistázás ideje két-három éven belül lejár, bár mindig lesz hülye, aki ezt az eszközt fogja bevetni utolsó érvként”. Nos, figyelembe véve azt a tényt, hogy a kommunizmus több mint negyven évig tartott nálunk, ezzel a logikával azt is lehet mondani, hogy akik majdnem hatvan évvel a hét hónapos nyilas uralom után még mindig fasisztáznak és nácivadászatot szerveznek hazánkban, még hülyébbek. Mi több: a bolondok házába kell bezárni őket. Vagy talán nálunk újabban megint élesedik az osztályharc?

Simon Istvánné (Budapest): Vajon kinek a pihent agyából pattanhatott ki az az ötlet, hogy most – amikor az egész ország a csőd szélén támolyog – az a legfontosabb, hogy régi, szép, 100–150 éves palotáinkat, ahol most a minisztériumok működnek, eladjuk, s helyettük a Nyugati pályaudvar közvetlen közelében, a főváros egyik legócskább helyén építsenek fel egy, a XXI. század igényeinek megfelelő, új miniszté-riumi negyedet? Még az elmúlt évben tudomásomra jutott az építkezési szándék, és jövőbeli képeit is láttam; ekkor végigfutott a hátamon a hideg. Rideg, zöld kockaház-szerűségek, némi növényzettel körülvéve, a mi szép, büszke épületeink helyett, a füstös, kormos, piszkos pályaudvar közvetlen közelében – valóban rémisztő látvány volt. Szomorú látvány jelenleg is az itt már lebontott kisebb raktárépületek, sínek helyett maradt üres puszta terület. Persze, mindehhez kellett hatalmas tervezőgárda, kellett pénz a kisajátított területek kártalanítására, s mi lett a vége? A kormány „meggondolta magát”, s a terv nem jut el a kivitelezésig. Hála Istennek! – sóhajtottak fel nyilván a közelben lakók, hiszen biztosan elgondolták már magukban, mi vár rájuk, ha az építkezés valóban elkezdődik… Ugyanaz várt volna rájuk, mint miránk, akik a végeérhetetlen 4-es metró építkezéseinek közelében lakunk, s már hosszú évek óta szenvedünk a szinte megoldhatatlan közlekedési gondoktól. Mi lett a következménye a könnyedén megkezdett építkezési tervnek? A kormány bevallása szerint is eddig több mint tízmilliárdba került a nagy semmi! Ezen persze most már segíteni nem lehet. Az államkasszának ez a „jelentéktelen” összeg nem okoz gondot, hiszen az efféle „malőröket” általában a lakossággal fizettetik meg utólag valamilyen formában. Ha véletlenül sikerülne majd a jövőben ezt az ügyet felgöngyölíteni, akkor a felelősöknek – akár öt, akár tíz év múlva – a bíróságon kellene felelniük. Persze, ez csak egy gondolkodni próbáló civil állampolgár vágyálma.