Az alapító főszerkesztő

Tekintélyes emberek állták körül a rotációs gépet. Középen egy elegáns, duplasoros öltönyű férfi, a főszerkesztő kezébe vette az első, még ólomszagú, nem egészen megszáradt példányt. Augusztus vége volt, éjfél körül. A Magyar Nemzet első száma a postavonatokat várta. A nyomdában Pethő Sándor főszerkesztő mellett a legfontosabb munkatársak: Hegedűs Gyula felelős szerkesztő, s a kiváló publicisták, Parragi György, Lendvai István (Nomád), Bodor Aladár költő, Kunszery Gyula és Krenner Miklós (Spectator) Kolozsvárról.
Az épp hetven éve, élete legfőbb alkotását útjára bocsátó Pethő Sándor rábaközi, elszegényedett kisnemesi családból származott. A győri, majd a soproni bencés gimnáziumban tanult, érettségi után pedig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történész szakos hallgatója lett, tudományos pályáján az országos hírű Márki Sándor professzor indította el. Kolozsvárt lett jó barátjává a nála egy évvel fiatalabb Zsilinszky Endre, a Sopronkőhidán 1944-ben kivégzett politikus, Krenner Miklós (Spectator), a Magyar Nemzet későbbi publicistája. A kor szokásait követve, a diploma átvétele után előbb olasz, majd német földön folytatott tanulmányokat. Első műve is a térséggel foglalkozik: A Római Szent Birodalom bukásának okai és körülményei a napóleoni háborúk időszakát eleveníti fel az osztrák császárság létrejöttéig. A Budapesten letelepedő, fiatal házas Pethő Sándor előbb a Tavaszmező utcai, majd a Mester utcai főgimnáziumban tanított történelmet és földrajzot, emellett az első világháborút megelőző években a nagy népszerűségnek örvendő, katolikus szellemű hetilapot, az Életet szerkesztette, de publikált néhány konzervatív napilapban is. Ekkor figyelt fel a tehetséges újságíróra az ifjabb Andrássy Gyula, az ellenzéki Alkotmánypárt vezetője. Politikai vonzáskörébe kerülve erősödött meg Pethőnek az a felfogása, hogy a történelmi Magyarország fennmaradása csak egy európai nagyhatalom, vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia részeként képzelhető el.
Az összeomlás és Trianon azonban egészen más, a politikai arcvonalak kontúrjait szinte teljesen megváltoztató helyzetet teremtett a Kárpát-medencében. A legitimista Andrássy és vele Pethőék továbbra is ragaszkodtak a törvényes királyhoz, illetve később a trónörököshöz. Egyrészt az újraépítkezés alapjának az ezeréves jogfolytonosságot tartották, másrészt úgy vélték, csak a Habsburg-uralom alatt esetleg perszonáluniót kötő Ausztria és Magyarország, vagy egy Duna-menti államszövetség lenne képes bármilyen irányú hatalmi törekvést, így a pángermán vagy a szovjet-orosz uralmi terveket megakadályozni. Ebben a szellemben alapította Milotay Istvánnal a háború után a Magyarság című napilapot, amely éppen jogfolytonossági (legitimista) alapon bírálta a Horthy-rendszer berendezkedését.
Az újságírás mellett jutott ideje a történészi munkára is. Mintegy tizennyolc művet írt, a legismertebb, a Világostól Trianonig elsőnek adott összefoglalót az összeomlás után a dualizmus időszakáról. Szintén jelentős az Asztalos Miklóssal közös, s olaszul is megjelentetett Magyarország története című könyv. A harmincas években napvilágot látott Görgey-monográfiájában máig meggyőző érvekkel mentette fel a nagy hadvezért az árulás vádja alól.
A műre felfigyelő Gömbös Gyula miniszterelnök Pethőnek 1934-ben kormánypárti lapot, parlamenti képviselőséget ajánlott, amit elvi okokból visszautasított. A jól fizető állást elvállalta helyette Milotay István, aki Új Magyarság címen létre is hozta a kívánt kormánypárti napilapot. Ettől kezdve Pethő Sándor szerkesztette a régi Magyarságot. A visszaemlékezők szerint eseményszámba mentek híres vasárnapi vezércikkei: elegáns és magával ragadó stílusa, érvelésének világossága, a nemzeti érdekek szenvedélyes védelme mély hatást gyakorolt az olvasóra.
Életmódja, napirendje mai szemmel rendhagyónak tűnik. Sohasem reggelizett otthon, a kávéházba ment, ahol átolvasta az újságokat, majd asztaltársaságával – napkeleti bölcseknek hívták őket – megvitatta legfontosabb hazai és világpolitikai ügyeket. Ott ült többek között a hevesen érvelő Bajcsy-Zsilinszky, a két neves katona: Tombor Jenő és Julier Ferenc, Lázár Miklós, a Reggel főszerkesztője, aki csöndes szavakkal tette helyre a gazdasági élet szövevényes kérdéseit. Jellemző, hogy a közelükben lévő asztalokat a pincérek bizonyos összegért bérbe adták azoknak, akik a beszélgetésből tanulni akartak. Délelőtt egyébként gyakran úszott, pontosan fél kettőkor otthon megebédelt, majd a cikkein dolgozott, öt körül a szerkesztőségbe sietett, s itt volt, ha semmi rendkívüli nem történt, este kilencig. A közös vacsorára gyakran magával vitte a fiatal munkatársakat, akik természetesen a vendégei voltak. Ausztria 1938. márciusi német bekebelezése új helyzetet teremtett itthon: a nyilasmozgalom politikai árfolyama láthatóan megemelkedett, Darányi miniszterelnök titkos tárgyalásokat folytatott az akkor igen népszerű párttal, májusban pedig a Magyarság tulajdonosa a szerkesztőség háta mögött eladta a lapot a szélsőjobboldalnak. A fordulat után margitszigeti magányába visszavonuló Pethő Sándort aztán 1938 nyarán azok a konzervatív-liberális körök keresték meg, amelyek addigi életművében garanciát láttak arra, hogy vezetésével nívós, a nemzeti sorskérdéseket középpontba helyező, szélsőségektől mentes sajtóorgánum születhet. A kor gazdasági vezetői Bethlen István volt miniszterelnök támogatásával biztosították a lapindításhoz szükséges költségeket, és a Magyar Nemzet első száma azon az augusztus végi késő estén kiömölhetett a rotációs gépből. Augusztus 25-én reggel az olvasók valósággal szétkapkodták az első számot.
A sors furcsa játékaként, napra pontosan két év múlva, 1940. augusztus 25-én Pethő Sándor Balatonfüreden autóbaleset áldozata lett. Akkor már egy hónapja lemondott a főszerkesztésről – német követelésre. Lapja azonban megőrizte szellemiségét, s az elmúlt hetven évben a magyar közélet megkerülhetetlen tényezőjévé vált.