Az építészet mint utópista látomás

Szeptember 14.–november 23-ig rendezik meg a világ egyik legfontosabb szakmai bemutatóját, a 11. Nemzetközi Építészeti Kiállítást, a velencei biennálét, amelynek központi kiállításai mellett mintegy hetven nemzeti bemutatót szerveznek. A magyar pavilon bemutatóját szeptember 12-én délután fél kettőkor nyitja meg Schneider Márta szakállamtitkár.

Minden bizonnyal újra fellángolnak a viták a velencei magyar részvétellel kapcsolatban, hiszen amint az a Műcsarnokban pénteken tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a Maróthi Géza tervei alapján 1909-ben megnyílt szecessziós épületben a Corpora in Si(gh)te című kiállítás a doubleNegatives Architecture csoport projektje alapján készül, márpedig a csoportnak csak egy magyar tagja van, Maróy Ákos szoftverművész (sokoldalúságába még az elfogulatlanságáról egyáltalán nem nevezetes Tilos Rádió kuratóriumi tagsága is belefért), míg Sota Ichikawa építész és Kaoru Kobata grafikus, dizájner Japánt, Max Rheiner művész, szoftver- és hardverfejlesztő Svájcot képviseli. A latin corpus (test) szóból származó Corpora elnevezésű projektet is a Távol-Keleten dolgozták ki néhány évvel ezelőtt – nyilvánvalóan nem függetlenül a már a kilencvenes években több jeles videoművész, például Bill Viola által létrehozott interaktív számítógépes művektől –, ott ismerte meg Julius Gyula képzőművész, aki a munka továbbfejlesztett változatával nyerte meg a nemzeti kiállítás kurátori pályázatát.
Lehetséges, hogy a hazai építészszakma jelesei elveszítették érdeklődésüket a biennále iránt, s ezért nem volt olyan pályázat, amely vetekedhetett volna a nyertes projekttel? Az érdektelenség azonban semmit sem von le a nyertes pályázat értékéből, nem csökkenti annak érdekességét. Mert – amenynyire azt a szóbeli leírásból s a tervek kivetített képeiből meg lehet ítélni – ígéretesnek tűnik mindaz, ami a magyar pavilonban és azon kívül vizuálisan és szellemi értelemben megjelenik majd. A tervek szerint negyven szenzort helyeznek el a Giardini területén, amelyek a mozgásról, a hangokról, a légnedvességről gyűjtenek információkat, ezek a videokamerákkal gyűjtött képekkel együtt egy smart dust (intelligens por) nevű technika segítségével mozgó, változó képi kompozícióként jelennek meg a pavilon körül, illetve annak belső terében. Ahogy Július Gyula írja a katalógus bevezetőjében, „a Corpora struktúra élő szervezetként viszonyul környezetéhez, reagál annak változásaira, így egy olyan építészet vízióját adja, amely dinamikus összhangban él környezetével…” Az elképzelés összhangban van az építészeti biennále főkurátora, Aaron Betsky Odakint: Építészet az épületen címmel meghirdetett koncepciójával, amely szerint a kiállítás az építészet kísérletezőit kívánja bátorítani, így nem már létező épületeket szeretne bemutatni, hanem „helyspecifikus installációkat, kiáltványokat, utópista vagy disztópista látomásokat”. Magyar szempontból a központi kiállítás egyik érdekessége, hogy a szervezők önálló bemutatkozásra hívták meg Somlai-Fischer Szabolcsot, aki a magyar nemzeti pavilon két évvel ezelőtti, a hazai szakmai közvéleményt igencsak megosztó Re-Orient című tárlatának társkurátora volt.