Szombaton elérkezett az utolsó előtti esély napja. Az ötszáz méteres kajak-kenu döntők után már csak a férfi vízilabda-válogatottban bízhattunk. Piros-fehér-zöldbe öltözött a Sunji evezős és a kajak-kenu pálya.
A LEGJOBBAK
De nem az elején kezdjük. S nem is a végén. Hanem a közepén.
Kovács Katalinnal. Gyulay Zsolttal, Szöul kétszeres bajnokával beszélgettünk a pálya felé battyogva, még a döntők előtt. Ha Kovács Kati nem nyer, akkor senki sem – mondta Gyuzsó, s Vereckei, majd Vajda futamát követően különösen volt okunk a szavait idézni.
S Kovács Kati elindult. Nagyon jól. Rögtön az elején az élre állt, mégsem éreztük magunkat biztonságban. Hárman is tartották a lépést vele. A német Katrin Wagner; rá számítottunk. Az ukrán Inna Oszipenko, az ismeretlenség homályából előlépve. És az olasz Josefa Idem, 43 évesen… Háromszáz méternél Oszipenko ritmust váltott, elhúzott Kovács mellett, aki azonban felvette a kesztyűt, nem szakadt le, ott lapátolt a nyomában. Csakhogy Idem is felbukkant, majd jött Wagner is. Az utolsó ötven méteren bárki nyerhetett. De csak egy nyert. Oszipenko. Négy ezred különbséggel Idem előtt. Kajak-kenuban szinte értelmezhetetlen különbség. Kovács csak negyedik.
Egy világ omlott össze bennünk. Katiban szerencsére nem. Ugyanúgy tette a dolgát, mintha olimpiai bajnok lett volna. Összeszedelőzködött, visszaevezett a csónakházba, s már ült is be a kettesbe Janics Natasával. Az egyest követően kereken egy órával újra neki kellett vágnia a távnak. Lelkileg, testileg egyaránt pokolian nehéz feladat.
A rajt után a legnagyobb riválisnak hitt németek álltak az élre, ám hamar kiderült, nem velük kell számolni, hanem a lengyelekkel. Fél távnál ugyanis már Kovács és Janics vezette a mezőnyt, a németek leszakadtak, csak a lengyelek bírták a lépést a magyarokkal. De ők sem végig. Négyszáz méternél már lehetett látni, hogy a magyar hajó érkezik elsőként a célba. Így is történt. Meglett a második arany! Kovács Katalin és Janics Natasa megvédte olimpiai bajnoki címét.
Janicsnak ez a harmadik olimpiai aranyérme. A négyessel szerzett ezüsttel együtt – Kammerer Zoltánt és Storcz Botondot megelőzve – minden idők legeredményesebb magyar kajakosa. Ha pedig az érmek számát tekintjük, akkor Kovács Katalin a legjobb. Sydneyben két ezüsttel (kettes, négyes) nyitott, Athénból aranyat (kettes) és ezüstöt (négyes) hozott, Pekingben ugyanezt ismételte meg. Ez összesen két arany és négy ezüst. Ilyen gazdag kollekcióval itthon senki sem büszkélkedhet.
Természetesen mindenki a két bajnokot igyekezett szóra bírni.
A feszes menetrend miatt nem volt könnyű. Rohantak a vegyes zónából az eredményhirdetésre. Onnan a sajtótájékoztatóra, amely késett, mert előtte a kenu kettes kínai győzteseit faggatták hosszan. De ott sem volt sok idejük, mert menni kellett doppingellenőrzésre, onnan fogadásra, majd a magyar szurkolókhoz Long Maiba, végül pedig a magyar televízió pekingi stúdiójába. Innen-onnan csíptünk el egy-egy mondatot, így állnak össze kerek egésszé a nyilatkozatok.
Kovács kezdte: „Az egyes előtt már a bemelegítésnél éreztem, hogy valami nincs rendben. Nem éreztem a mozgást, s valahogy fejben sem voltam összeszedett. Önmagamhoz képest langyos futam volt. Magam sem értettem, hogy miért történt így. Nagyon csalódott voltam, de össze kellett szednem magam. Tettem a dolgom, legyúrattam magam. Nem beszéltem senkivel, nem is vágytam rá. Egy-egy gesztus ilyenkor sokkal fontosabb a szavaknál. Ahogy például Natasa odajött, s megveregette a hátamat. Nem állíthatom, hogy maradéktalanul elégedett vagyok, de olimpiai bajnokként csalódott sem. Örülök, nagyon örülök ennek az aranyéremnek.”
„Száz százalékig meg voltam győződve arról, hogy Kati megnyeri az egyest. Megérdemelte volna. De azok után is bíztam benne, hogy nem sikerült. Tudtam, hogy képes feldolgozni, mert már volt hasonló helyzetben” – mondta Janics, s itt meg kell szakítanunk a visszaemlékezést. Ez a bizonyos hasonló helyzet négy éve állt elő, amikor a hazai válogatón éppen Janics győzte le Kovácsot, majd rögvest utána párosban együtt kellett vízre szállniuk Paksy Tímea és Benedek Dalma ellen. „Nem szokásunk, hogy 250 méternél máris indítsunk, de ezúttal úgy éreztem, hogy szükség volt rá. Az utolsó méterekre én már nagyon begörcsöltem, de szerencsére Kati nagyon erős, és behúzott a célba” – elevenítette fel Janics Natasa a futamot.
Közöttük tehát teljes az összhang. S ez így helyes és szép. Az olimpia előtt és alatt is akadtak kétségeink, de ez az arany sok mindent a helyére tesz. Kovácsot és Janicsot 2007-ben elválasztották egymástól, ők azonban kitartottak egymás mellett. Mindenkivel, önmagukkal, edzőikkel, ellenfeleikkel keményen megküzdöttek azért, hogy kijussanak az olimpiára, s ott nyerjenek.
Nem sikerült a négyes, megfeneklett az egyes, de győzött a kettes.
2008-ban ez a női kajakosok igaz története.
FÉRFI K–1 500: HÍNÁR-HAJSZÁL
Nem feledkezünk meg a többiekről sem. Vereckei Ákos a megismételt start után 250 méternél a harmadik helyen haladt, de még 450-nél is úgy tűnt, tartja ezt a helyet. A célban az ausztrál Wallace, a címvédő kanadai Van Koeverden, valamint az ezren nyertes Brabants már előtte volt, a többiek szinte egyszerre zuhantak be; Vereckei végül hatodikként. „Végig jó helyen voltam, az utolsó ötven méteren vesztettem két-három pozíciót. Nem kerülök tudathasadásos állapotba amiatt, mert csak hatodik lettem. Elégedett vagyok, ami bennem volt, kiadtam magamból. Kis szerencse kellett volna az éremhez. S nem is megfoghatatlan dolgokra gondolok. Kiszálltam a hajóból, s észrevettem, hogy a kormányomon egy vízinövény függött” – értékelt Vereckei.
Apróságokon múlik a siker. A harmadik és a hatodik hely között egyrészt óriási, másrészt hajszálnyi a különbség. Azaz hínárnyi.
C–1 500: FELEJTÉS, EMLÉKEZÉS
Vajda Attila nem tudta elfelejteni, hogy olimpiai bajnok. Pénteki győzelme után ő maga mondta, ez a feltétele annak, hogy ötszáz méteren is jól szerepeljen. Nem sikerült. Már a rajtot sem kapta el valami jól, utána pedig nemhogy a kamikaze-taktikával nekiindult fehérorosz Zsukovszkijjal, de a mezőny derékhadával sem tudta tartani az iramot, maradt kilencedik. Mondhatjuk, az ezer az igazi száma, s világversenyen még egyszer sem tudott mindkét távon jól teljesíteni, mégis bizakodtunk, mert az idén a szegedi Világkupán duplázott, ezren és ötszázon is nyert.
A verseny után a hangsúlyok hirtelen visszakerültek a helyükre. Vajdának mostantól ezt a csapnivaló ötszázat kell minél hamarabb elfelejtenie, s csak arra gondolnia, hogy ezer méteren ő az olimpiai bajnok. Így „mentegetőzött”: „Nem buliztam pénteken, hamar lefeküdtem, mindent megtettem annak érdekében, hogy ötszázon is jól szerepeljek. Mégsem ment. Sajnálom. De remélem, mindenki megérti, inkább annak örülök, hogy olimpiai bajnok vagyok.” Megértjük.
Ha már nem Vajda nyert, akkor az orosz Makszim Opaljov megérdemelte az aranyérmet. Már Sydneybe esélyesként érkezett, ám a „hullámlovaglásban” Kolonics György nála is sokkal jobb volt. Athénban harmadik lett, az idén mindent erre az egy futamra tett föl. Egyetlen Világkupa-versenyen sem indult, kihagyta az ezer métert: a történtek őt igazolták.
FÉRFI K–2 500: érdem, nem érem
A rajt nem Kammererék specialitása. Hiába kellett megismételni, másodszorra sem kapták el. Utána azonban beindultak. S akkor mit mondjunk a spanyolokról? Kétszáz méter megtétele után már egy hajóval a mezőny előtt jártak. Perez tavaly egyesben kétszázon világbajnok lett, de hát ez ötszáz méter. Nem fogják bírni, biztattuk magunkat. 250 méternél Kameráék már másodikok, amit Vereckeihez hasonlóan egészen a hajráig tartottak. Ott azonban a németek és a fehéroroszok is elhúztak mellettük. Ráadásul a spanyolok is bírták, olyannyira, hogy a németek nem tudták befogni őket. Az első futam az olimpián, amikor az őrült kezdés nem bosszulta meg magát.
A mieinknek tehát nem jutott érem, mégsem csalódottak. „A pénteki elvesztett aranyérem után ez egy megnyert negyedik hely. Talpra álltunk a nagy pofon után, ezért talán megérdemeltünk volna egy érmet. De megint csak azt tudom mondani, ez olimpia. Lehet, hogy négyszáz méternél másodikok voltunk, de ezúttal biztosan nem rontottunk el semmit. Tudtuk, hogy a németek és a fehéroroszok a végén jönni fognak, kár, hogy utóbbiakat nem tudtuk megelőzni” – mondta Kamera egy szuszra.
Nem állhattam meg, hogy ne hozzam szóba az ezres futamot. Az öngyilkos első ötszázat, a „halált” nyolcszáznál, a borzasztóan nagy különbségekkel teljesített kétszázötven métereket, egy szóval: a taktikát. Belátják-e már, hogy mégis rossz volt a taktika? „Nem volt rossz – erősködik Kammerer. – Megnéztem a jegyzőkönyvet, a futamot is többször. A németek és a dánok jöttek a két oldalunkon, nyolcszáz méterig »vizeztek« rajtunk, s onnan léptek el. Jó időt eveztünk, ők viszont ügyesek voltak.” De hát akkor mégis rossz volt a taktika! Nem kellett volna ennyire előre menni, kifáradni, egyúttal pihentetni a vetélytársakat, kötöttem az ebet a karóhoz. „Lehet, de annyira könnyedén siklott alattunk a hajó, ha visszafogjuk magunkat, akkor talán az bosszulja meg magát.” Nem a bántás szándékával: ez azért nem hangzik meggyőzően. Vajda Attila is megmondta, ő is friss volt, őt is vitte volna a lendület, de tudta, hogy ötszáz méterig ki kell várnia, s csak utána begyújtani a rakétákat. Nagyon úgy tűnik, ez bizony eltaktikázott aranyérem volt.
Azért apró öröm is akad. Kamera nem hagyja abba: „Otthon fogadalmat tettem, csak akkor állok le végleg, ha két aranyat nyerek. Nem nyertem, tehát folytatom. De csak januárban. Most még visszaevezünk a csónakházba, ott becsomagolom a lapátomat, s legközelebb csak jövőre veszem elő. Nem akarom a következő évet teljesen kihagyni, de biztosan lazábbra veszem. 2010-ben szeretnék újra formába lendülni. S ha Kucsi érdemesnek tart rá, akkor újra összeülünk. Meg akarom mutatni, hogy ez igenis nyerő páros.”
Legyen ez a végszó.
Elégedettség és hiányérzet
A pekingi kajak-kenus szereplés elemzésének joga először Angyal Zoltán szövetségi kapitányt illeti meg: „Elégedett vagyok, de van hiányérzetem, s hogy egészen pontos legyek, a hiányérzet nem erősebb, mint az elégedettség. S meg is nevezem: Kammererék miatt gondolom azt, hogy jobban szerepelhettünk volna. Ha nem rontják el a futamukat, akkor minimum érmet szereznek, sőt akár aranyat. Természetesen ezért nekem is vállalnom kell, sőt egyes egyedül vállalom a felelősséget. Ugyanakkor Kozmann Gyuriék hatalmas meglepetést okoztak. Sírva fakadtam, amikor beértek a célba. Lehet, hogy mostantól hívő leszek… Előzetesen azt mondtam, hogy hat számban vagyunk esélyesek a győzelemre, aminek általában a fele szokott bejönni. A három aranyat kiválónak mondanám, az egyet kevésnek, a kettő megfelelő. Látni kell, hogy nagyon szoros a mezőny, egyetlen nemzet sem tudott három vagy annál több aranyérmet szerezni. Velünk együtt kettőt is csak Németország és Fehéroroszország. Megtartottuk a pozí-ciónkat a világ élmezőnyében.”
Híre ment, hogy Angyal Zoltán lemond tisztségéről. Ez nem felel meg teljesen a valóságnak. Csupán nem jelölteti magát újra kapitánynak, hanem kitölti a jövő tavaszig szóló szerződését, s utána, miként fogalmazott, más területen szeretne dolgozni a sportágban. A következő olimpiai csapat kijelölése tehát már nem az ő feladata, de az ő tapasztalatait mindenképpen hasznosítani kell.
Egy alapvetően kudarcokkal tarkított olimpia után két aranyérem birtokában nem lenne elegáns bírálni egyetlen kajakost és kenust, a sportágban dolgozó edzőt, vezetőt. Azt azonban látni kell, hogy az elmúlt két évben felmerült nehézségeken nem sikerült úrrá lenni. A női szakágat feszítő ellentétek a Simon Miklós-féle csapat szétesésével – Benedek Dalma, Kozák Danuta, Szabó Gabriella átigazolása, Szabó Szilvia, Bóta Kinga és Viski Erzsébet visszavonulása – kezdődtek. Utána a Fábiánné Rozsnyói Katalin keze alatt központosult csoport morzsolódott szét fokozatosan. Nem akadt a sportágban egyetlen ember, semmiféle erő, amely Fábiánné és Janics Natasa között legalább a minimális munkakapcsolati viszonyt (csapathajós edzések) helyreállította volna. Ki tudja, hogyan végez Kovács Katalin egyesben és a négyes, ha Fábiánné készíti fel? S ezzel véletlenül sem arra célzunk, hogy Sári Nándor felkészületlenebb edző, mint neves kollégája. Ám a pekingi eredmények azt mutatják, Sári Nándor figyelme túlzottan felaprózódott tanítványai között: Kovács Katalin elismerte, hogy a szóló futama kicsit langyosra sikeredett, Kammererék pedig eltaktikázták az ezres döntőt. Ezen kívül megemlíthetnénk a férfi négyes tagjainak nem éppen tudományos kiválasztását, ez az egység is többre lehetett volna képes az ötödik helyezésnél.
A kajak-kenus egységet azért is muszáj helyreállítani, mert a pekingi mérleg alapján az úgynevezett magyar sikersportágak köre vészesen leszűkült. A további lemorzsolódás az egész magyar sport létét fenyegetné.
Balaton
Hatalmas a dugó az M7-esen, menekülnek az emberek a viharok elől
