Aki látott valaha ilyen újszülöttet, soha nem felejti el: nyúlszáj, koraszülöttekre jellemző pici, gnómszerű test, állandó remegés és nyöszörgés – ópiátfüggő csecsemő egy budapesti klinikán. Pár napja született, és hamar jelentkeztek nála az elvonási tünetek, hiszen az anyaméhben rászokott a heroinra. Úgy kezdődik az élete, hogy a tápláló anyatej mellett metadont is adagolnak neki – a szintetikus kábítószert az ópiátfüggők leszoktatásánál alkalmazzák, egyre kisebb és kisebb adagokat juttatva nekik. Az újszülött egyetlen bűne, hogy édesanyja a terhesség ideje alatt is kemény drogot fogyasztott, és ilyen körülmények között is vállalta kihordását. A szenvedélybeteg nők különben nehezen ismerik fel a terhességüket, mert annak korai jeleit (hányinger, görcsök, fejfájás, fáradtság) elvonási tünetként is értékelhetik, ezért még jobban megemelik drogadagjukat. Ördögi kör ez, amely könnyen a magzat (és akár az édesanya) halálához vezethet, ha pedig nem, akkor függő lesz a csecsemő. Paradoxon az is, hogy a védőnő feljelentheti a szülőket, ha kék foltokat fedez fel a csecsemő testén (azt vélelmezve, hogy verik a gyereket), de az édesanya nem vonható felelősségre, ha kábítószer-függőségével veszélyezteti magzata életét, és ópiátfüggő újszülöttet hoz világra!
Becslések szerint hazánkban évente elérheti az ezres nagyságrendet is azoknak a terhességeknek a száma, amelyek kihordása alatt a kismama rendszeresen használt valamilyen kábítószert. Pontos adat nincs, ez idáig nem készült felmérés sem a várandósság alatti drogfogyasztásról, sem azokról az újszülöttekről, akik magzati drogszindrómával születtek. Áprilisban szakmai konferenciát szervezett az I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány (MEJOK) A kábítószer-használó várandós nők és gyermekeik ellátása címmel. Ezen kiderült, hogy a kérdés meghaladja az egészségügy és a szociális rendszer kapacitását, a szakemberek nincsenek felkészülve erre a speciális helyzetre, bizonytalanok az ismereteik a témában, és nem képesek garantálni a megfelelő ellátást.
Szakértők úgy vélik, a hazai huszonötezres létszámú keménydrog-fogyasztók közül évente ötvenen–százan esnek teherbe.
*
A Schöpf-Merei Ágost Kórházban évente nyolc–tíz terhességmegszakítást végeztek kábítószer-használat miatt, a Semmelweis Egyetem I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján pedig az utóbbi öt évben nyolc esetben fordult elő metadont szedő nők szülése. Az így megszült csecsemők negyven–hetven százalékánál (!) jelentkezik a megvonási tünetegyüttes, ezt csak további kábítószer-bevitellel lehet hatástalanítani.
A Józan Babák önsegítő csoport olyan nők kezdeményezésére jött létre, akik kismamaként fogyasztottak valamilyen drogot. Név nélkül lehet jelentkezni náluk, programjaik ingyenesek. Nem adnak szakmai tanácsokat, céljuk a személyes élmények megosztása. A kismamák azt tapasztalták: amint bevallják, hogy drogoztak-drogoznak, sok esetben megváltozik a terhesgondozás minősége, tapinthatóvá válik a velük szemben táplált ellenérzés. Sokan elhallgatják, hogy szednek tudatmódosító szereket, mert attól félnek, hogy büntetőjogi következményekkel járhat. Ráadásul ők többszörösen veszélyeztetett terhesek, hiszen a drogozó anyák kilencvenhárom (!) százaléka dohányzik, alkoholt is fogyaszt, gyakran családi hátterük többnyire zavaros, és – főként az intravénás kábítószereket használók esetében – súlyos betegségek kockázatával élnek.
Az érintett nők nagyon sokat kockáztatnak: az intravénás drogosoknál 25–30 százalékos a koraszülés előfordulása, magasabb a halvaszülés és két-háromszor több a bölcsőhalál. Nemzetközi példák azt mutatják, hogy az ilyen körülmények között született csecsemők nyolcvanöt százaléka súlyos egészségügyi problémákkal kezdi életét. A terhesség alatt elfogyasztott cigaretta és alkohol is hat ugyan a magzatra (az alkoholista nők gyermekeinek például a szemöldöke és a szeme a szokásosnál távolabb áll egymástól, orrnyergük laposabb, ajkuk keskenyebb), de a tudatmódosító szerek ennél is súlyosabb elváltozásokat okoznak.
A MEJOK alapítvány kiadott egy ingyenes (a www.jozanbabak.hu oldalról is letölthető) zsebkönyvet a várandósság, a szülés, a szoptatás és a droghasználat kapcsolatáról. A tanulmányban elemzik a nálunk elérhető összes kábítószert és lehetséges hatását a magzat fejlődésére. Magyarországon az érintettek leginkább az úgynevezett „bulidrogos kismamák” közül kerülnek ki, akik az ebből a szempontból ártalmatlanabb marihuána mellett a partikon használatos szintetikus kábítószereket szedtek. Az ecstasy, a speed és egyéb amfetaminszármazékok növelik a koraszüléssel és a méhlepénnyel kapcsolatos komplikációkat, a magzatnál pedig koponyán belüli vérzést és infarktust okozhatnak. Az ópiátfüggő csecsemők alacsony testsúllyal, gyakran súlyos agykárosodásokkal születnek. Az újszülötteknél tapasztalható megvonási szindrómák súlyos remegést, hasmenést, nyugtalanságot, ingerlékenységet, alvási és légzési nehézséget okoznak, és megnő a nyúlajakkal és farkastorokkal születő gyermekek száma.
A Józan Babák klub a MEJOK józsefvárosi irodájában működik. A Magdolna utca tipikus nyolcadik kerületi hangulatot áraszt: ingyenkonyha, romház, üres telek, roncsautó bőven van arrafelé. Az irodában Oberth József és egy érintett lány fogad, aki az anonimitás megőrzése érdekében a Vera nevet választja. Az alapítvány elnöke, Oberth úgy gondolja, nem a kismamák hibája, hogy gyakran speciális ellátás nélkül maradnak. Szerinte a társadalom – beleértve az orvosokat, ápolókat és néha még a szociális szféra dolgozóit is – tabuként kezeli a kérdést, és többnyire azt javasolják a kismamáknak, hogy vetessék el magzatukat. Minden eset más – mondja –, nem mindegy, milyen szert használt a kismama, és az is fontos, hogy mekkora dózisban. Ha egy átbulizott éjszakán füvezett, diszkódrogot használt, és közben teherbe esett, még nem kell elzavarni abortuszra, hiszen ez nagy valószínűséggel nem okozott visszafordíthatatlan elváltozást a magzatban. A férfi azt is hangsúlyozza, hogy jelenleg nem létezik egységes ellátási protokoll sem a szakorvosi, sem a védőnői ellátásban – készül ugyan egy minisztériumi javaslat, de ez elhalt valahol az adminisztráció bugyraiban –, így a szakemberek sem tudják pontosan, mi a teendő.
Vera két gyermeket nevel, a terhességi időszak alatt füvezett, és partidrogokat használt alkalomszerűen. Mindkét gyereke egészséges. Ausztriai példát említ, ahol anyagilag is segítik a kábítószer-használó kismamákat, hogy ki tudjanak szakadni az ördögi körből. A drogozás ugyanis sokszor reménytelen szociális-anyagi helyzetbe taszítja őket, és ha megszülik a csecsemőt, nincs hova vinniük, így azonnal állami gondozásba kerül. Vera azt tapasztalta, a kábítószert fogyasztó kismamák mindegyike megkíséreli a leállást a terhesség alatt, és az anyai ösztön sok esetben erősebb a mesterséges kéj utáni vágynál. Az már más kérdés, hogy a heroinfüggők esetében nem javallott az azonnali megvonás, mert ez a magzat halálához vezet.
Nemcsak a drogfüggő anyákkal való bánásmódot kell megtanulniuk a szakembereknek, hanem az egész társadalom gondolkodásmódját meg kell változtatni a kérdésről. A probléma ugyanis bekerült a perifériáról a fősodorba: ma már nem néhány „lecsúszott” embert érint, hanem gyakorlatilag mindenki kapcsolatba kerülhet vele. Egyetlen példa: mivel a fiatalok kedvenc zenei irányzatának, az elektronikus tánczene élvezetének sok helyen szerves részévé vált a droghasználat, bárkinek a családjában megjelenhet a gond. Saját gyermekünkkel szemben pedig nem működik a hárítás és a kirekesztés, őt soha nem fogjuk kerülendő bűnözőnek látni. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy nekünk sem sikerül orvosolnunk a bajt, így a teljes tiltás helyett át kell térnünk az ártalomcsökkentő stratégiára. A teljes tiltással a szakemberek szerint nem az a legnagyobb baj, hogy utópián alapul (soha nem lehet lecsukni minden kereskedőt és használót), hanem az, hogy szétforgácsolja az erőket. A bevezetőben említett kilenc halálesethez csak annyit: a „felütés”, vagyis a kábítószer különféle anyagokkal való hígítása nem magyar specialitás. Amerikában két évvel ezelőtt csaknem ezer heroinfogyasztó halt meg azért, mert fentanillal dúsított heroin került a piacra. A szintetikus anyag nyolcvanszor intenzívebb élvezetet okozott, mint a heroin – nem csoda, hogy a használók belehaltak!
Ma már a rendőrség hozzáállása is változik, és erre a legjobb példa a Magyar Baptista Szeretetszolgálat által kiadott Pakett című drogprevenciós újságban olvasható interjú. A füvező fiatalokkal szembeni rendőri fellépést boncolgató beszélgetésben Németh Zsolt ezredes kifejti: a rendőr nem mérlegelhet, neki kötelező eljárnia. De nem tud minden normasértéssel szemben fellépni, ezernyi kényszere és lehetősége van, hogy eldöntse, melyik esetben avatkozik be. „A magyar jogrend nem engedélyezi, hogy a jogalkalmazó a célszerűséget kövesse, de ezernyi terület van, ahol mégiscsak érvényesül az opportunitás. Az ésszerűség azt követeli, hogy az erőnket osszuk be, és fordítsuk a területünkön lévő lakosságra. A lakosságnak az az érdeke, hogy drogügyben rend legyen. A múlt évben volt egy belvárosi diszkórazzia, és az egyik híradóban a kerületi bűnügyi osztályvezetőt láttam nyilatkozni, aki elmondta, hogy ennek az intézkedésnek nem sok értelme van, tiszta pénzkidobás. Másnap felhívtam, és gratuláltam neki” – nyilatkozta a Rendőrtiszti Főiskola oktatója, aki szerint ha a rendőrök nem megértéssel közelítenek a droghasználókhoz, akkor állandó kudarcélményük lesz, mert nem tudják megoldani a helyzetet.
Ezt a véleményt erősíti meg az Országos Kriminológiai Intézet kutatása is, amely szerint a rendőrök egyharmada, a rendőrhallgatók csaknem fele nem szívesen intézkedne a fűfogyasztó fiatalokkal szemben. A vizsgálat eredménye szerint a rendőrök véleménye éppoly megosztott a drogproblémával kapcsolatban, mint a hazai társadalomé. Az egyenruhások harmada nem ért egyet a droghasználók büntetőjogi üldözésével, 34 százalékuk nem is intézkedne, ha az utcán marihuánás cigarettát fogyasztó fiatalt pillantana meg. Több mint 54 százalékuk szerint a büntetőjogi tiltás nem képes hatékonyan visszaszorítani a droghasználatot. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy a rendőrök a népesség nagy részéhez hasonlóan még mindig elsősorban emocionális alapon közelítik meg a kérdést, érzelmeiket és előítéleteiket azonban nem támasztják alá szakmai tapasztalataik.
Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront programjának vezetője dokumentumfilmet készített egy holland drogzsaruról. Ebben Mark Kijberts meglepően őszintén beszél a rendőr és a drogfogyasztó kapcsolatáról és hogy mi a jó a társadalomnak: ha rend van az utcán, és megpróbálnak a nagy halak elfogására koncentrálni, vagy ha reménytelen fogócska zajlik a fogyasztók, a dílerek és a rendőrség között. A holland rendőr szerint a drogfogyasztó is ember, csak van egy speciális problémája. Kábítószerfüggővé leginkább akkor válik valaki, ha egyébként is vannak olyan gondjai, amelyekre sem a család, sem a társadalom nem ad választ. Aztán persze lesz nagyon sok új gondja is, és ez már a szer következménye. Az pedig a társadalom érdeke, hogy ha már a függőségtől nem tudják megszabadítani (a holland rendőr több évtizedes praxisa ellenére tíznél kevesebb eredményes kiszállásról tud), legalább a járulékos ártalmakat csökkentsék.
Nyugat-Európában ezért sok helyen „belövőszobákat” hoznak létre, ahol megvizsgálják a drogfogyasztók által bevitt anyagot (ez megmenthette volna a kilenc magyar áldozat életét is), az ott felvehető steril tűkkel megelőzik a HIV- és hepatitisfertőzést, a szakember segít a túladagolás elkerülésében. Ráadásul nem mindenki szeme láttára lövik be magukat az emberek, szétdobálva a használt tűket, így a lakosság biztonságérzete is megnő.
Miletics Marcell – Németh Zsolttal közösen – járja a kerületi rendőrkapitányságokat, ahol bemutatják a filmet, és elbeszélgetnek a kérdésről. Voltak a Rendőrtiszti Főiskolán is, mert elsősorban a fiataloktól remélhető a szemléletváltás, hogy ne bűnözőként, hanem segítségre szoruló emberként kezeljék a droghasználókat. Jelenleg ugyanis az esetszámgyártás dívik: elkapnak egy fogyasztót, ezzel javul az elfogási statisztika, de semmit sem oldottak meg, és a nagy halak, vagyis a terjesztők is vígan dolgoznak tovább.
Szemléletváltásra a másik oldalon is szükség van: mivel ma Magyarországon a drogfogyasztás bűncselekménynek számít, nagyon sok fogyasztó úgy gondolja, hogy a fecskendő és a tű tartása bűnjelnek minősül. Ezért inkább eldobálják a fertőzésveszélyes eszközöket, ahelyett hogy bevinnék a tűcserét kínáló helyre, ahol nevük és adataik megadása nélkül kapnának újat. Kevesen tudják, hogy ma már az efféle program – még a mobil változat is – szociális intézménynek minősül, és védettséget élvez a rendőri fellépéssel szemben. Félelem és bizalmatlanság jellemzi a rászorulókat még a segítő szervezetekkel szemben is, ezért ezek a kezdeményezések az intravénás droghasználók csak kis hányadát érik el. Ennek történelmi okai is vannak: kezdetben a rendőrség rendszeresen akadályozta, nehezítette a programok működését. Nemcsak azzal, hogy igazoltatták a munkatársakat és a klienseket egyaránt, hanem azzal is, ha a közelben parkoltak a rendőrautók. A baptisták tűcserélő buszában 2003-ban alig 147 darab fecskendőt és tűt cseréltek ki, 2007-ben viszont több mint tizenhatezer darabot!
Minden szakember hangsúlyozza: ezen a területen a sikert nem csodás gyógyulásban, a függőségtől egyik pillanatról a másikra való megszabadulásban mérik, hanem abban, hány embert tudnak a gyógyulás felé irányítani. Hogy a végcélt elérik-e, az már kizárólag a drogfogyasztón múlik. A legjobban egy megértő közösség gyógyítaná ezeket az embereket, de a szer éppen családi és szociális kapcsolataikat teszi tönkre leghamarabb. Erről a Megálló Csoport ars poeticájában fogalmaznak a legmegrázóbban (a nyolcadik kerületi Szigony utcában működő szervezetben talpra állni igyekvő szenvedélybetegeknek tartanak fotó- és zeneműhely-foglalkozásokat, alkotókört, biztosítanak lehetőséget a tanuláshoz és segítséget a munkakeresésben): „Mi vagyunk azok, akiktől a szülők óvják gyermekeiket. A deviánsok, narkósok, csavargók, húsz, harminc, negyven év élettapasztalatának »eredményei«. Mondanivalónk van, üzenetünk van, világnézetünk van, tragikus és boldog sorsunk, véleményünk van, érzéseink vannak és céljaink, de kevés lehetőségünk arra, hogy ezt köreinken kívül is megosszuk az emberekkel. Szeretnénk fórumot teremteni, hogy üzenhessünk magunknak, neked és azoknak a hallhatatlan hangoknak, visszafojtott halálsikolyoknak, amelyek tulajdonosai korántsem halhatatlanok. Hisszük, hogy ha két teljesen különböző ember, embercsoport vagy kultúra akár egyetlen apró dologban is egyetértésre jut, ez elég lehet ahhoz, hogy békét kössenek, együttműködjenek, tiszteljék egymást. Mert végső soron ezt szeretnénk: figyelmet, törődést, szeretetet; megmutatni, hogy másságunkkal együtt sem vagyunk mások, még akkor sem, ha mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink.”
Anna-bál
Ők az idei Anna-bál szépei
