Kié itt a tér?

Nem leszek népszerű: veszélyesnek tartom a főpolgármester újabb szeszélyét. Hogy melyiket a sok közül? A kerékpárosok látszatfavorizálását. Demszky kitalálta, hogy a jövő járműve a bicikli, és mindenáron népszerűsíteni kell. Aki nyitott szemmel jár Budapesten, látja, hogy a különböző utak mentén sebesen építenek valamit. Találgassunk! A virágárus úgy tudja, ez bizony kerékpárkölcsönző lesz. Az újságos rálegyint, és azt mondja: csak bicikliparkoló. Mármint a Körúton, és gondolom, szerte Budapesten.
Szóval kerékpár. Igazából szimpátiával kellene kísérni a biciklistákat. A jármű nem környezetszennyező, nem hangos, nem mérhető lóerőben, kis helyen elfér, és ha nem fülig a szmogban nyomják a pedált, kifejezetten egészséges. Sokkal több jó tulajdonsága van, mint hátránya. Fogyókúrához ideális, túrázáshoz, kiránduláshoz szintén. Megtanulni egyszerű, elfelejteni nem lehet, jogosítvány, pszichológiai alkalmasság nem kell hozzá.
A cél már évek óta az volt, hogy kijelölt kerékpárutakon zavartalanul hódolhasson bárki a szenvedélyének. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha ebben az országban bármi is a rendeltetésének megfelelően működne. Az Andrássy úton kijelölt bicikliút van, elválasztva az autóúttól. Én ezen az úton máig csak parkoló autókat láttam. Biciklistát soha. Ha Demszkyt hallgatjuk, akkor nemcsak minden rendben van, de kizárólag az ő érdeme és nagyszerűsége, hogy pártját fogta a biciklistáknak, és megteremtette nekik a fővárosban a Kánaánt. Ami nem más, mint egy a szokásos blődlik közül, hiszen a biciklisták minden évben többször tiltakoznak az elégtelen feltételek miatt. Felvonulnak, érdekérvényesítenek, hallatják a hangjukat. Nagyon helyes. Ezzel szemben állnak a gyalogosok, akiknek sem érdekvédelmük, sem szövetségük, sem egyesületük nincsen. Készséggel elismerem, hogy ma generálisan olyan úton járunk, ahol az ököl, a pofon, az erőszak és az erő dominál. A gyalogos ezzel nem élhet, hiszen a járda, gondolnánk, az övé, s mivel a kerékpár elvileg jármű, helye nem a gyalogjárda, hanem a közút. Ahol az autók és a motorok járnak. Akkor mit keresnek a kerékpárosok a járdán? Valószínűleg semmit, azért kényszerülnek oda, mert azok a bizonyos bicikliutak csak a Holdon léteznek. Sőt, újabban elkövetik azt a pofátlanságot, hogy lemeszelnek a járdából egy darabot. Érdekes lenne, ha az autóutakból meg a gyalogosoknak kurtítanának le méretes csíkokat. Ugye lehetetlen? De a gyalogos, a járókelő az lúzer, mert valószínűleg ha nem gyalogol, akkor villamossal vagy busszal jár. Másodrendű állampolgár.
A biciklisták pedig vérszemet kaptak. Miért lennének különbek, mint azok, akik lóerőt kapnak a fenekük alá? És miért is ne fitogtatnák erőfölényüket, ha büntetlenül tehetik?
A járda a gyalogosé. Az öregeké, akik nem tudnak elugrani a száguldó biciklisták elől, a babakocsit tologató anyáké, akik kizárólag csak itt tudnak közlekedni, a gyerekeké, a mozgáskorlátozottaké, a családoké, akik karonfogva vagy kézenfogva járnak. Rájuk szabadította Demszky a kerékpárosokat, akik bizonyára rokonszenves, kedves emberek, mindaddig, amíg nincsenek nyeregben. Onnantól hajrá, bele a tömegbe: felborítják a babakocsit, elgázolják a gyanútlan kirakatnézőt, belehajtanak a pirosba, úgy száguldoznak, mintha a járda számukra kijelölt versenypálya volna. A járdára igényt tartanak a kávézók, trafóházak, fagylaltozók, görkorisok, bódék, hajléktalanok, kutyások, megspékelve a száguldó biciklisták rémével.
Mi marad nekünk?