Mesével harcol a világban

Sebestyén István Andrásfalváról Kakasdra elszármazott székely mesemondó ezen a nyáron megfordult a nagymarosi Regejáró Misztrál Fesztiválon, a budai Várban a mesterségek ünnepén, augusztus 24-én pedig Kecskemétre várja a tanulságos pajzán mesék előadóját a közönség.

Mielőtt elmondja a palóc, felvidéki és más tájakról származó meséket, átváltoztatja őket székelylyé. Milyen a székely mese?
– Fontos a székely dialektus, bármilyen mesét találok, én székely tájszólással mondom el. A székelyekre jellemző a furfangosság, az őszinteség és az igazság. Mert bármennyire nevetünk is egy történeten, tudjuk, hogy igaz, amiről szól.
– Gyermekkorában kitől hallott mesét?
– Apámtól, nagyanyámtól is. Esténként, amikor már nem volt dolog a mezőn, összegyűltek a falubeli legények, leányok, s mondták János bácsinak, hogy János bá’, mondjon egy beszédet. Ő meg öszszehúzta szemöldökét, kinézett magának egy legényt, s annak mondta a sikamlós bevezetőt, amelyhez a legények ragaszkodtak. Amikor piros betűs keresztény ünnepek jöttek, akkor bibliai történeteket mesélt az öreg, ha nem, akkor tréfás, de tanulságos beszédeket.
– Kikről szóltak a mesék?
– A mesék a falubeliekre íródtak. Volt fösvény ember, volt, aki megjárta a feleségével, mert az megcsalta, vagy volt pletykás aszszony, szűkszavú ember, akkor arról készült tanulságos beszéd. Minden történetnek valós alapja volt.
– Akkor is elmondta a mesélő, amit gondolt, ha tudta, hogy roszszulesik annak, akiről a mese szól?
– Persze hogy elmondta. A székelyekre jellemző az őszinteség, csak a mai világban van meg ez nyakatekertség, ez a hátulról jövés. Régen nem volt ilyen. Akik esténként összegyűltek, kérték a meséjüket, nem azt akarták, hogy a mesemondó elhallgassa.
– Ön is mond személyes meséket?
– Ma már nem lenne jó, ha konkrét személyre vonatkoznának a történetek, inkább általánosságban mondják el a beszédek az igazságot. Egyszer Pesten főiskolásoknak adtam egy műsort, és megkérdezték, hogy mi a véleményem a 2004. december ötödiki népszavazásról? Mondtam nekik, hogy édes gyerekeim, ami volt, az volt, ami lesz, az lesz, de ha már megkérdeztetek, én egy tanulságos beszéddel felelnék. Elmondtam nekik Mátyás király történetét, hogy a szeretteit a pokolból hogy akarta kihúzni. Egybekapaszkodott mind, és ahogy ott csüngtek, rugdosták le egymást, s a végén mindenki visszaszüttyent. A tanulságos mese fegyver az én kezemben. Én a világban a mesével harcolok azzal, hogy elmondom az igazságot.
– Manapság hogyan látja a magyarság jövőjét?
– Valahogy úgy érzem, még jönni fog valamilyen, a december ötödikéhez hasonló dráma, ami talán majd összeránt minket, magyarokat.
– Ön egy tízgyermekes család legkisebbik fia…
– Ráadásul mint bukovinai székelyeknek, a családunknak igen nehéz volt a sorsa, de a szüleink tudósok voltak a családi élet kérdésében. Amikor apám hazaért, átölelte anyámat, és azt mondta nekünk: Tudjátok, én úgy szeretem anyátokat…! Hát ki teszi meg ma ezt?! Egészen más világ van. Nálunk egy vasárnapi ebéd két-három órán át is tartott, jó falatok kerültek mindig az asztalra, s aztán apám mesélni kezdett, de vigyázott, hogyan mondja a beszédet a gyerekek előtt.
– Ha templomba hívják meg, akkor a műsor is változik?
– A nyáron egy evangélikus templomban egy csángó furulyás fiúval adtam műsort. Elővette azt a kétméteres pásztorfurulyát, és eljátszotta a Napszentelőt. Mindenkinek ragyogott a könny a szemében. S akkor Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát mondtam el, arra rá lehet építeni egy csodálatos népdalt, arra egy istenes verset például Adytól Az Úr érkezését. Aztán Babits Zsoltár gyermekhangra című versét, aztán egy népdal, a Három árva ballada tovább fűzte a sort. Amikor az első nagy Kárpát-medencei versenyt nyertem, éppen böjti időszak volt, s hát csak nem akartam hétköznapi műsort adni, egy nagypénteki bukovinai imát mondtam, amit még nagyanyámtól tanultam. Úgy kaptam első helyezést.
– Műsoron kívül is mesél?
– Most, amikor felvettem a székely népviseletet, két kisgyerek megszólított. Mondtam nekik, amíg öltözködöm, mondok nekik egy mesét. Mire végeztem a vele, már harminc felnőtt is ott volt a gyerekekkel.
– Miről mesélt nekik?
– A gyémántruhás gumikirályfiról.
– Melyik a legnépszerűbb meséje?
– A csonka leány. Az pajzán mese. Ahol már jártam, és újra meghívnak, gyakran kérik, hogy megint mondjam el. Mikor a református népfőiskolára készültem, gondolkodtam, hogy ott csak nem lehet úgy mondani, hogy abban a református paphoz menjen el huncutkodni a leány, hát inkább a kovácshoz ment. De úgy is jó volt. Úgy is igaz volt.