Szent István csontereklyéi

A szentek testének ősi tisztelete az emberiség gyermekkoráig nyúlik vissza, így érthető, hogy amikor elkezdtem kutatni első királyunk ereklyéi után, mind több került elő belőlük a kolostorok és templomok rejtekhelyeiről.
A szentek ereklyéi igen fontos kellékei az egyház különböző intézményeinek. Éppen ezzel magyarázható, hogy a vallási szempontból kitűnő személyiségek testrészeit gyakorta feldarabolták, majd azok vásárlások, cserék, ajándékozások, sőt nemegyszer lopások útján kerülnek egyik templomból, kolostorból a másikba.
Első nagy királyunk halála után is folytatta áldásos tevékenységét: a személyéhez kapcsolt csodák sírba tétele után is folytatódtak. I. Istvánt (997–1038) 1083. augusztus 20-án avatták szentté. Székesfehérvári sírjának felnyitását hatalmas várakozás előzte meg.
„Hogy megvirradt Isten szentséges szülőanyja, Mária mennybemenetele után az ötödik nap, öszszegyűlt a templomban (Szent László) király a főemberekkel, a papság a főpapokkal; először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig, s annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlévőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel; benne mint olvasztott balzsamban nyugodtak a drága csontok; ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték…” – így emlékezik az úgynevezett nagy legenda Szent István kihantolására.
A késői utókor emberében óhatatlanul felmerül a kérdés: Szent László miért emeltette ki Szent István csontvázát? Feleletet ismét az írásbeli források adnak: minden betegnek, aki a sírhoz futott „…meggyógyultak a tagjai. A vakok visszakapták szemük világát, a sánták lábuk szilárdságát, a poklosok tiszta bőrüket, az inaszakadtak épségüket; bármiféle baj lakozott bárkiben, gyógyulást érdemelt.” A kis legenda tudósítása szerint tehát a csontok csodás gyógyító erejébe vetett hit alakította sok évszázadon keresztül az ereklyékké nemesült testrészek sorsát.
Legnagyobb királyunk földi maradványai kalandos, máig sok titkot rejtő utat jártak be. Legalább kilenc Szent István-i csontereklyét őriznek európai kolostorok és templomok. Tehát a közismert Szent Jobb nem az egyetlen Szent István-i testereklyénk. Nagy királyunk teljes jobb karját – valószínűleg tiltott módon – egy bizonyos Mercurius nevű szerzetes szerezte meg. A jobbot titokban kolostorába, a Berettyó partjára szállította, végül fáradságos munkával kijárta Szent László királynál, hogy hivatalosan is ott, a később apátsággá emelt helyen őrizhesse. A helységet ma is Szentjobbnak nevezik.
Innen a karról leválasztott csukló a török korban vagy még korábban ismeretlen körülmények között az akkor független Raguzába, a mai Dubrovnikba került a domonkosok kolostorába. A raguzai szent ereklyét hosszú egyezkedések árán Mária Terézia szerezte vissza 1771-ben, és szállíttatta Budára, a királyi kápolnába.
A dubrovniki domonkosok őriznek még egy Szent István-i ereklyét: királyunk koponyacsontjának egy részét. A szerzetesek ennek töredékét ajánlották fel Mária Teréziának az általa követelt Szent Jobb helyett. Az uralkodónak átadott kis darab csodatévő koponyacsontot napjainkban a székesfehérvári bazilikában őrzik, igaz, előzőleg Pozsonyba került. A nagyobbik rész Dubrovnikban maradt, most is ott található. A méltán nagy visszhangot kiváltott korábbi híradások éppen e koponyatöredék Magyarországra történő visszajuttatásának lehetőségére vonatkoztak.
Szent István koponyájának történetét színesíti az a feljegyzés is, amely szerint II. András királyunk szentföldi hadjárata során számtalan csont- és egyéb ereklyét vásárolt fel – többek között az említett, akkor még teljesen ép koponyát! Nem mellesleg I. István királyunk is több, most úgy mondanánk, ereklyeszerző akciót hajtott végre.
Most azonban térjünk vissza a szent karjának többi részéhez, amely a XVII. század elején a ferences rend lembergi kolostorában bukkant fel. Nagy Lajos uralkodása idején Magyarország és Lengyelország valószínűleg osztozott az államalapító karján. Néhány évtizeddel később egy buzgó magyar úr, bizonyos vitéz Koháry István itt jutott a kéz kiszáradt húsának jelentékeny darabjához, amelyet családi várába, Krasznahorkára vitt.
A lembergi kardarabból mások is kielégítették ereklyeszükségletüket, hiszen 1901-ben már csak egy kis csontból állt, amelyet jobb kezet ábrázoló bronz ereklyetartó óvott. Később, egyes hírek szerint a második világháború kitörése idején Lengyelország belsejébe került valamelyik domonkos kolostorba. További ereklyeporciózás eredményeként Pannonhalmán és Kalocsán is felbukkant egy-egy koponyatöredék, igaz, a kalocsai maradvány hitelességét sokan megkérdőjelezik.
Talán a legérdekesebb a Dubrovnik védőszentjéről, Szent Balázsról elnevezett bazilikában látható, első királyunknak tulajdonított teljesen ép állkapocs. Tudomásunk van arról is, hogy Szent István két karjából további ereklyék jutottak Bécsbe és Rómába. Szent István egyik csontdarabját tudja magáénak a kölni dóm, valamint Aachenben is lappang egy csodatévő darabka első királyunk csontvázából, és még ki tudja, hány kolostor mélyén várják felfedezésüket első uralkodónk földi maradványai!
Itt érkeztünk el a Szent Istvánnak tulajdonított töredékek hitelességének kérdéséhez. A maradványok tudományos vizsgálata ugyanis eddig nem történt meg. Sem radiokarbonos tesztet, sem elektronmikroszkópos elemzést, sem DNS-analízist nem végeztek el rajtuk. Csupán antropológiai szemrevételezésen estek át. Így érthető, hogy sok tudós, sőt egyházi személy sem bizonyos a maradványok hitelességében. Arra sincs semmilyen bizonyítékunk, hogy a csontok egykor ugyanahhoz a személyhez tartoztak.
Joggal vetődik fel a kérdés, hogy valóban Szent István koponyájának egy darabja-e a dubrovniki ereklye. A pontos választ összehangolt tudományos kutatás adhatná meg, ehhez azonban megfelelő kutatócsoportot kellene felállítani. Továbbá fel kell tenni azt a kérdést is, hogy érdemes-e átszállítani hazánkba a külföldre került ereklyéket. Ami a dubrovniki koponyaereklyét illeti: Magyarország első apostoli királyát nemcsak a magyarok, hanem a horvátok és a dalmátok körében is nagy tisztelet övezi.