Hogyan végezz a pártelnököddel?

Aki szereti Shakespeare királydrámáit, biztosan élvezte a hónap elején a Potsdam közelében fekvő Werderben történteket. A német szociáldemokraták előadásában csupa olyat láthatott a nagyérdemű publikum, ami a nagy angol író tollára kívánkozna: hatalmi cselszövést, árulást, összeesküvést, gyűlölködést, bosszút. Ennyiben nem minden magyar áthallás nélküli ez a németországi történet.

2008. 10. 07. 14:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Eredetileg azért gyűlt össze szeptember első hétvégéjén a Schwielow-tó partján az SPD (Sozialdemokratische Partei Deutschlands – Német Szociáldemokrata Párt) elnöksége, hogy meghatározza 2009-ig terjedő kormányzati cselekvési programját. Két héttel azelőtt már sejthető volt, hogy ezenkívül más is történhet. Ekkor Franz Münteferinget, az „egyszerű párttagot” pártelnöknek kijáró ovációval fogadták elvtársai a bajor tartományi választások kampánylázában égő Münchenben. Müntefering tavaly novemberben lemondott munkaügyi miniszteri és alkancellári posztjáról, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy haldokló feleségét ápolja. Távozását azonban megelőzte a hamburgi SPD-kongresszus, amely a munkaügyi miniszter vereségével zárult. Ekkor Hamburgban a párt balszárnyának nyomására enyhítették a Schröder-kormány idején az úgynevezett Agenda, 2010-es programmal elfogadott jóléti megszorításokat. (E program kidolgozásában annak idején oroszlánrészt vállalt a kancellár egyik legszorosabb szövetségese, az akkori frakcióvezető, Franz Müntefering.) Néhány hete, felesége halálát követően az egykori alkancellár jelezte, hogy vissza kíván térni a politikai élet élvonalába, ami komoly fejfájást okozott Kurt Beck SPD-elnöknek. Hiszen a mai párthierarchiában nincs olyan üres poszt, amely méltó pozíció lenne egy volt pártelnöknek, alkancellárnak, frakcióvezetőnek.
Kurt Beck 2006 tavaszán csak jobb híján vállalta a pártelnökséget, miután elődje, Matthias Platzeck brandenburgi miniszterelnök betegségére hivatkozva lemondott. S egyszerűen nem akadt nála alkalmasabb. Beck megpróbált egyensúlyozni a párt két – neoliberális és hagyományos baloldali – szárnya között, korrigálva a schröderi politika legkirívóbb igazságtalanságait. A kérdés akkor úgy tevődött fel, miként viszonyuljon az SPD a vörös–zöld koalíció idején elfogadott és döntően a jóléti kiadások megkurtítását jelentő reformokhoz.
Gerhard Schröder is azért volt kénytelen 2005-ben előre hozott választásokat rendezni, mert fennállt a veszély, hogy a szociális megszorítások miatt fellázad ellene frakciója a Bundestagban. 2005 tavaszán veszítette el a német szociáldemokrácia szívének számító észak-rajna–vesztfáliai tartományi választásokat, ezt követően nem látott más megoldást, mint a Bundestag feloszlatásának kezdeményezését. Az őszi országos voksoláson 1998 után – hála a schröderi megszorításoknak – ismét frakcióerővel jutott be a Bundestagba a baloldali populista PDS (Partei des Demokratischen Sozialismus – Demokratikus Szocializmus Pártja). Ez a posztkommunista gyökerű alakulat időközben egyesült a főként csalódott szociáldemokratákból és szakszervezeti funkcionáriusokból álló WASG formációval (Arbeit und soziale Gerechtigkeit – Die Wahlalternative – Munka és Szociális Igazság – Választási Alternatíva). Az egyesülésből megalakult Baloldali Párt már eredményesen tudott terjeszkedni a nyugati tartományokban is, hiszen a 2008 elején megrendezett mindhárom választáson – Hessenben, Alsó-Szászországban és Hamburgban – bejutott a tartományi parlamentekbe.
Beck tekintélyének hanyatlása éppen a 2008. január végi hesseni tartományi választásokhoz köthető, ahol sem az addig kormányzó kereszténydemokraták közösen a liberálisokkal, sem egy vörös–zöld koalíció nem rendelkezett a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséggel. A mérleg nyelvét itt a Baloldali Párt jelentette, amely hajlandónak mutatkozott, hogy kívülről támogasson egy SPD–zöld kombinációt. Csakhogy Andrea Ypsilanti hesseni SPD-elnök és az őt támogató Beck kampányának egyik legfontosabb ígérete volt, hogy kizárja a koalíciókötést vagy bármilyen politikai támogatás elfogadását a Baloldali Párttól.
A voksolást követően Ypsilanti hajlandó lett volna elfogadni a baloldaliak támogatását. Ebből a kombinációból eddig csak azért nem lett semmi – máig a volt miniszterelnök és ügyvezető kormánya irányítja a tartományt –, mert az SPD-frakció egyik tagja bejelentette: nem hajlandó a szószegésre. Így viszont odalett az egyfős többség.
Beck súlyos tekintélyvesztést szenvedett el az ügyben tett, egymásnak ellentmondó nyilatkozatai következtében, s bizonytalankodásának rovására írták a szociáldemokraták gyenge hamburgi szereplését is. Az idén márciusig, Hamburgig egyértelműen kancellárjelöltnek számított, ezt a pártvezetésen belül és kívül sem kérdőjelezte meg senki, politikai ellenfelei sem. Még azok sem, akik korábban bírálták és kétségbe vonták vezetési képességét. Azonban Andrea Ypsilantival közös szószegése felháborította a pártján belüli schröderiánusokat, s az SPD balszárnya is elkezdett kihátrálni mögüle, amely addig szinte feltétlenül támogatta. E kooperációt követően ugyanis aligha cáfolhatta hitelesen az SPD, hogy a szövetségi kormányban nem működik együtt a Németország kül- és biztonságpolitikáját alapjaiban megkérdőjelező Baloldali Párttal.
Ezt követően mind hangosabban találgatták, vajon alkalmas kihívója lehet-e Angela Merkelnek a 2009-es szövetségi választásokon. A hetente megjelenő, rá és pártjára nézve lesújtó közvélemény-kutatási adatok felőrölték Becket. Egyre dühödtebben olvasta azokat a találgatásokat, hogy mikor mondják ki végre az egyetlen esélyes politikus, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter kancellárjelöltségét, aki egyedül lenne képes megszorítani a CDU elnök asszonyát. Az SPD-elnök egyre nehezebben viselte a személyes támadásokat, úgy érezte, a berlini elit lenézi, a sajtó példátlanul üldözi őt, a vidéki politikust. (Beck a mainzi székhelyű Rajna-vidék–Pfalz miniszterelnöke, ahol abszolút többséggel kormányoz.)
Legalább annak látszatát megőrzendő, hogy pártelnökként irányítja az eseményeket, Beck abban állapodott meg Steinmeierrel és Münteferinggel, hogy a szeptember eleji hétvégi kihelyezett pártelnökségi ülést arra is felhasználják, hogy Beck hivatalosan bejelentse: a külügyminiszter lesz az SPD kancellárjelöltje. És hogy Franz Müntefering egy közelebbről meg nem határozott „kiemelkedő” pozíciót kap a kampány irányításában. Bár voltak ellenérvek – például a CDU-nak a kancellárjelölt elleni várható támadásai –, mégis számos érv szólt a mielőbbi jelölés mellett. Többek között Steinmeiernek, mint mondják, hiányzik az „istállószaga”, azaz a párton belül jobbára ismeretlen, és nem örvend nagyobb népszerűségnek, így mielőbb szükségessé válik a jelölti felépítése. (A külügyminiszter Gerhard Schröder famulusaként futotta be karrierjét – az alsó-szászországi miniszterelnök médiareferenséből főnökét követve kancelláriaminiszter lett. Csak a tavaly őszi hamburgi kongresszuson választották a párt alelnökévé.)
A szeptember első vasárnapjára (7-re) tervezett bejelentés előtt egy nappal azonban már olvasható volt ez a változat több hírportálon. Beck állítja, ma már pontosan tudja, ki volt az elnökségen belül a kiszivárogtató. A lojalitásnak ilyen hiánya után a pártelnök szombat este közölte az alelnökökkel, hogy lemond. Távozásának okát érzelmektől és szemrehányásoktól túltengő levélben megosztotta a közvéleménnyel is. E vasárnap talán legjellemzőbb jelenete volt, hogy miközben a külügyminiszter az eseményeket ismertette az elnökség tagjainak karéjában, Beck a hátsó kijáraton keresztül titokban távozott.
Az SPD-vezetés döntésével, miszerint Franz Münteferinget visszahívja a párt élére, visszaállnak a 2005-ös állapotok. A régi-új pártelnökkel – Müntefering 2004–2005-ben vezette már a szociáldemokratákat – visszatértek az SPD élére a „schröderiánus” neoliberálisok. Kérdés, hogy meddig tűri háttérbe szorítását a párt balszárnya. S mennyire hajlandók sértett képviselői – Kurt Beck mellett például Andrea Nahles alelnök, Hubertus Heil pártigazgató – a választásokon valóban száz százalékig támogatni a jelenlegi vezetést.
Franz Müntefering 2004-ben, amikor átvette az SPD elnökségét, szellemeskedve a pápa hivatása után a legszebbnek nevezte a magáét. Kérdés, vajon most is ez a véleménye. Elemzők szerint ugyanis a most puccsal kierőszakolt kényszerszolidaritás legfeljebb a 2009. szeptemberi tartományi és szövetségi választásokig tarthat. Amikor az SPD, „haladó hagyományait” követve – az utóbbi öt évben öt pártelnököt fogyasztott el – hozzálát majd 69 éves reménysége, Münterfering félretolásához is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.