Szokatlan, kegyeletteljes összhangban búcsúzott múlt szombaton a teljes osztrák elit Jörg Haidertől, a politikai élet fenegyerekétől. A pompával megrendezett temetésen minden létező osztrák jobboldali szervezet kiállította nyalka verbunkját. A közel harmincezer főt megmozgató demonstráción a világháborús veteránok tisztelgése különösen Izraelben váltott ki felháborodást. A temetési beszédekben még az egykori ellenfelek – például Alfred Gusenbauer ügyvezető kancellár – is csak a szépre, Haider kiemelkedő politikusi tehetségére, az osztrák politikai élet alaphibái iránti rendkívüli érzékenységére emlékeztek. Nem véletlen, hogy Anton Pelinka, az egyik a legismertebb osztrák politológus számára a felrajzolt kép túl szép volt, bár elismerte, ez az önáltatás jellemző az alpesi köztársaság közállapotaira.
Haider, ha nem kegyeletsértő így fogalmazni, a legjobbkor halt meg ahhoz, hogy mítosszá váljon. Az osztrák politikus kampányával megmentette pártját, a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) nevű alakulatot az eltűnéstől, és több mint 11 százalékos eredményével a köztársaság negyedik pártjává tette. A mostani kampányban Haider maga volt az üzenet. Legjellemzőbb plakátján kedélyes osztrák kisvendéglő asztala mögött egy pohárka bor mellett mosolygott, s a felirat szerint azt mondta: Érted, Ausztria!
Pedig inkább kényszerből vállalta Haider a BZÖ elnökségét, miután nem sokkal a választások előtt, 2008. július 29-én hamis tanúzásért jogerősen elítélték Peter Westenthalert, az addigi pártvezetőt. Szükségből erényt kovácsolva vette át augusztusban Haider a listavezetői posztot is, hiszen szűk két hónappal a választások előtt képtelenség lett volna más jelöltet felépíteni a médiában. Azonban annak ellenére, hogy ő volt a BZÖ kancellárjelöltje, Haider végig hangsúlyozta, hogy nem kíván Bécsbe költözni, marad továbbra is Karintiában. Ennek egyik oka volt, hogy a februárban sorra kerülő tartományi gyűlési választásokon jó esélye volt arra, hogy pártjával megszerezze az abszolút többséget is. Másrészt pontosan tisztában volt azzal, hogy neki esélye sincs arra, hogy bármilyen szövetségi kormányban pozíciót kaphasson. Ezt – az utólagos legendagyártók véleményével szemben – elsősorban nem a várható nemzetközi tiltakozás akadályozta meg, hanem a Haider korábbi pártja, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a BZÖ vezetése közötti áthidalhatatlan személyi ellentét. Haider vezetési stílusának ugyanis egyik stratégiai eleme volt, hogy mindig kiemelt, favorizált néhány fiatal tehetséget, s őket játszotta ki a pártvezetésen belül a hatalmára esetlegesen veszélyes személyekkel szemben. Természetesen egy idő után őket is ejtette. Majd amikor e stratégia már nem működött, 2005-ben új pártba, a BZÖ-be szervezte ki az FPÖ-s kormánytagokat és a nemzetgyűlési frakció képviselőit. Ez a húzása azonban nem járt sikerrel, a 2006-os nemzetgyűlési választásokon a BZÖ épphogy átlépte a négyszázalékos parlamenti bejutási küszöböt. S az idei választások előtt már érzékelhető volt az FPÖ szándéka, hogy az előre jelzett gyenge szereplést követően felfalja az útjában lévő kis testvérét. Ezt az „ellenséges felvásárlást” ugyan a meglepően jó választási szerepléssel és az október 8-i megállapodással sikerült egy időre elhárítani. (Haider a halála előtti szerdán találkozott Hans-Christian Strachéval, az FPÖ elnökével, és megállapodtak a harmadik oldal úgynevezett kétfejűségének, kétpártiságának fenntartásában.) A 2008-as nemzetgyűlési választások tapasztalatai szerint a hasonló programok ellenére a harmadik oldal két pártja eltérő erősségekkel és gyengékkel rendelkezett. Hiszen az Osztrák Szabadságpárt döntően a nagyvárosokban és az egykori szocialista szavazóknál s a fiatalabb férfiak körében tudott új választókat megnyerni. Míg a BZÖ a néppárt hívei körében, inkább vidéken, valamint az idősebb hölgyek esetében tudott új voksokat szerezni.
Nem sokkal a szeptemberi 28-i nemzetgyűlési választások után kiderült, hogy a fiatal, párton belül még viszonylag gyenge befolyással rendelkező Josef Pröll, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kijelölt elnöke nem meri megkockáztatni az FPÖ-vel és a BZÖ-vel történő közös kormányzással együtt járó kül- és belföldi támadásokat. Ám az október 8-i FPÖ–BZÖ megállapodás abból a feltételezésből indult ki, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben az alig 55 százalékos támogatottságú „nagykoalíció” két-három éven belül amúgy is felbomlik. S akkor a harmadik oldal két pártja már megkerülhetetlen lesz a kormányalakításnál. Ráadásul a jelenleginél minden bizonnyal jobb gazdasági helyzetben jóval könnyebb lesz jóléti ígéreteiket – legalább részben – megvalósítani. Az így „nyert” két év pedig elégnek tűnik ahhoz, hogy feloldják az FPÖ-vel való közös kormányzás legjelentősebb akadályát, az Osztrák Szabadságpárt éles, penetráns EU-ellenességét.
Ugyanakkor az ellenzékbe vonulás a BZÖ-től legalább annyira kényszer volt, mint végiggondolt stratégia. Hiszen Haider első nyilatkozatai alapján igencsak hajlandó lett volna koalícióra lépni, s szinte minden politikai alakulatnak ajánlatot tett. Nem véletlenül beszélt Strache, némi cinizmussal, már zaklatásról a BZÖ ajánlkozását látva. A legnagyobb meglepetést Haider azzal okozta, hogy bejelentette, akár a korábbi ősellenséggel – a bevándorlók, menekültek érdekvédelmére specializálódott –, a zöldekkel is el tudná képzelni a közös kormányzást. Ami azt mutatja, maga Haider is kételkedett abban, hogy a következő választásokon jelentősen javítani tudná eredményeit. Csak eme ajánlkozás visszautasítását követően „választotta” Haider az FPÖ-vel közös ellenzékiséget.
Az elemzők szerint most, Haider halála után szinte teljesíthetetlen feladat előtt áll a BZÖ új, tapasztalatlan vezetése. Stefan Petzner frissen kijelölt pártelnöknek alig háromnegyed éve van, hogy a következő országos voksoláson, a 2009. júniusi EP-választásokon bizonyítson. Márpedig egy gyenge szereplés a jövő nyári választáson ismét megnövelheti az FPÖ étvágyát, hogy újra megkísérelje a kis testvér bekebelezését. Ezért, ha valaki felteszi az összeesküvés-elméletek klasszikus – „kinek használt Haider halála?” – kérdését, akkor a válasz egyértelműnek tűnik: a harmadik oldal legerősebb szervezetének, az Osztrák Szabadságpártnak.
Ráadásul Haider halálával az osztrák baloldal, főként az SPÖ nem sokat nyert, hiszen az ausztriai, sőt az európai szocialisták elveszítették az egyik legjobban beazonosítható és gondosan felépített ellenségképüket. Hiszen Haider, főként tartományfőnökként, rendszeresen gesztusokat tett a jobboldali osztrák identitás egyik máig meghatározó csoportjának, az úgynevezett „nagy-németeknek”: amikor például 1995-ben a Fegyveres SS veteránjainak hagyományos ulrichsbergi találkozóján dicsérte őket mint a mostani nehéz időkben is józanságukat megőrző hazafiakat. A provokációt és tabudöntést politikai eszközként használó Haider ezzel a mondatával ugyanúgy bevéste nevét az osztrákok és a világ emlékezetébe, mint a Hitler foglalkoztatáspolitikáját dicsérő 1991-es kijelentésével.
A BZÖ politikushiányát jól jelzi, hogy a pártvezetésben komolyan felmerült Claudia Haidernek, a volt tartományfőnök eddig csak az önkormányzati politikában tevékenykedő özvegyének indítása már a februári karintiai választásokon. Ezzel ugyan van esélyük, hogy meglovagolják a temetésen csúcspontját elérő „Haider-mítoszt”, csakhogy e mítoszon kezdenek feltünedezni az első repedések. Az osztrák sajtó kegyeletből ugyan egy ideig nem foglalkozott a kérdéssel, de például több német lap is részletesen tárgyalta a volt tartományfőnök – állítólag a közbeszédben elterjedt – biszexualitását. E lapok szerint Haider ilyen törzsközönségű bárban töltötte a halála utolsó napjából hiányzó másfél órát, s egyes szemtanúk szerint itt fogyasztotta el a vérében később mért rendkívül nagy mennyiségű alkoholt is. Az eddigi találgatásokat szinte kétséget kizáróan erősítette meg az új pártelnök, Stefan Petzner, akinek az osztrák közszolgálati rádióban elhangzott nyilatkozatából az derül ki: nem csupán Haider jobbkeze, hanem szeretője is volt. „Ő volt életem férfija” – mondta Petzner, ami után nehéz lenne cáfolni a korábbi híreszteléseket.
Az kisebb csoda lenne, ha Haider tehetsége és személyes vonzereje nélkül a viszonylag új BZÖ stabilizálni tudná befolyását, és hosszabb távon az osztrák politikai élet tartós szereplője maradna. Még akkor is, ha a vélhetően megalakuló nagykoalíció – ahogy tőle már megszokták – elég támadási felületet nyújt majd a radikális retorikával tevékenykedő ellenzéknek.
origo.hu
Így hazudik Gyurcsány pártja a 13. havi nyugdíjról
