Válságidőben született falak
A Kr. u. 3. századra Róma már nem volt bevehetetlen. A világ valaha ismert legnagyobb birodalmának fővárosát barbár betörések fenyegették, és mély politikai-gazdasági válság tépázta. A város már nem támaszkodhatott csupán presztízsére és hadseregére, kézzelfogható védelemre volt szükség. Lucius Domitius Aurelianus császár Kr. u. 270–275 között döntött a hatalmas erődítmény megépítéséről.
A több mint 19 kilométer hosszú Aurelianus-fal nemcsak a városmagot, hanem a külvárosokat is védte. Ez a döntés korszakhatárt jelentett Róma történetében: a birodalom központja felismerte saját sebezhetőségét.
A védelem kényszere, a változó világrend
Évszázadokon át Rómának a katonai ereje volt a legfőbb védelme, a város nem tartotta szükségesnek állandó falak emelését. A 3. század eseményei azonban gyökeresen megváltoztatták a helyzetet. Kr. u. 235–284 között a birodalom belső válságoktól, gyors császárváltásoktól, járványoktól és a germán népek folyamatos nyomásától szenvedett.
A Kr. u. 271-es alemann betörés nyilvánvalóvá tette, hogy Róma többé nem érinthetetlen.
A régi, elavult Servianus-falat már régen kinőtte a város. Aurelianus döntése sürgős válasz volt a fenyegető valóságra.
Építészeti bravúr, az Aurelianus-fal technikája
Az Aurelianus-falat a császári Róma egyik legnagyobb katonai műveként tervezték. Eredetileg átlagosan 6,5 méter magas volt, amit később jelentősen megemeltek. Az egész védelmi rendszer mindössze öt év alatt épült fel, részben azáltal, hogy meglévő városi szerkezeteket – például a Servianus-falat, vízvezetékeket, termálfürdőket – integráltak.
A falrendszer körülbelül 19 kilométer hosszan övezte a várost, minden 30 méteren négyzet alaprajzú tornyokkal, amelyek 7,5 méter szélesek voltak és 3,5 méterre nyúltak ki a fal síkjából. A tornyok betonszerkezetűek voltak, öt ablakkal, lehetővé téve az ostromgépek, például a balliszták használatát. Az Aurelianus-fal egyes szakaszain a vastagság elérte a 3,5 métert is, így még az ostromgépekkel szemben is ellenállt. A falak mentén íjászok számára kialakított lőrések, folyosók és több szinten elhelyezett védelmi állások biztosították a város védelmét.
Honorius reformjai, új ellenségek, új kihívások
Az 5. század elején, a Nyugatrómai Birodalom válságos időszakában Flavius Honorius császár tovább erősítette a falrendszert. Kr. u. 401–403 között megkétszerezték a magasságukat, elérve a 16 métert, és megerősítették a tornyokat, kapukat és bástyákat.Ez az átalakítás kulcsszerepet játszott abban, hogy Róma ellenálljon az új fenyegetéseknek, köztük Alarik vizigótjainak. Bár Rómát Kr. u. 410-ben kifosztották, ez nem a falak gyengeségének, hanem belső árulásnak volt köszönhető.
A falakon félköríves támpillérek jelentek meg, és több bejáratot lezártak. A legjobb állapotban fennmaradt szakasz ma is látható a Porta San Sebastianónál, amely a késő római katonai építészet egyik kiemelkedő példája.
Monumentális kapuk
A falakat 18 kapu törte meg, amelyek nemcsak átjáróként, hanem a császári hatalom szimbólumaiként is szolgáltak. A kapukat díszes szobrokkal, feliratokkal és tornyokkal látták el, gyakran a nagy római utak, például a Via Appia vagy a Via Ostiensis mentén helyezkedtek el. A legismertebb kapuk közé tartozik a Porta Appia (ma Porta San Sebastiano), a legnagyobb és legjobban megőrződött kapu, amely a „királynői útra”, a Via Appiára nyílt.
A Porta Ostiensis (Porta San Paolo) Ostia kikötőjébe vezetett, míg a Porta Maggiore a vízvezetékrendszer monumentális metszéspontjára épült. A Porta Asinaria pedig kulcsszerepet játszott a 6. században, amikor Belisarius bizánci tábornok ezen keresztül foglalta vissza Rómát a gótoktól.
A falak öröksége
Az Aurelianus-fal a késő római várostervezés egyik legimpozánsabb örökségeként maradt fenn. Bár az évszázadok során – különösen a középkorban, a reneszánsz idején és a 19. században – több átépítést, lebontást is elszenvedtek, még ma is meghatározzák Róma arculatát. VIII. Orbán pápa idején néhány kaput modernizáltak, a város bővülése miatt pedig több falszakaszt lebontottak.
Jelenleg mintegy 12 kilométer hosszú szakasza áll még, amelyek közül több helyreállított részen – például a Porta San Giovanni és a Porta Ardeatina között – ma is végigsétálhatunk. A Porta San Sebastiano ma a Museo delle Murának ad otthont, amely ingyenesen látogatható, és részletesen bemutatja Róma védelmi rendszereinek fejlődését.
Kőbe zárt akarat, a birodalom utolsó üzenete
Aurelianus fala nemcsak katonai válaszként született meg. Szimbólumai lettek annak a Rómának, amely felismerte saját törékenységét, mégis kőbe véste akaratát, hogy megmaradjon. Az erődítmények a város és a külvilág közötti új kapcsolat kezdetét jelentették, többé nem volt elég a dicsőség emléke, monumentális falakra, kapukra és tornyokra volt szükség, hogy megőrizzék mindazt, amit a birodalom jelentett. Az Aurelianus-fal ma is a hanyatló, de ellenállni akaró Róma kőkemény jelképe.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.
