A haláltusa tizenhárom perce

Mansfeld Péter, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc legfiatalabb mártírja – mindössze tizenegy nappal az előtt töltötte be tizennyolcadik életévét – 1959. március 21-én reggel 9.22 és 9.35 között haldoklott a bitón. Az iszonyatos percekről ötven év múltán, ma kilenc órától megemlékezést tart a II. kerületi Helyi Lokálpatrióták Köre Menasági Péter Mansfeld-szobránál, amely a róla elnevezett téren áll (volt Veronika park).

„A szív még dobog, de a test már nem érez.”
Az alábbi részletet Kósa Csaba Tizenhárom perc című interjúkötetéből vettük. A megszólaltatott: Mansfeld László, az 50 éve kivégzett ifjú forradalmár testvéröccse.
„– Nem akarok a hegedő sebhez nyúlni…
– Kérdezzen nyugodtan!
– Mióta beszélgetünk, többször említette azt a tizenhárom percet…
– Igen! Kilenc óra huszonkettő, kilenc óra harmincöt. A kivégzést kilenc huszonkettőkor kezdték, Péter szíve kilenc harmincötkor állt meg.
– A szavaiból úgy vettem ki, hogy ezt a tizenhárom percet Péter haláltusájának tartja…
– Így áll a jegyzőkönyvben.
– Ilyenkor csak egy-két pillanat… A szív még dobog, de a test már nem érez…
– Igen – bólint Mansfeld László. – Ha az ítélet-végrehajtó eltöri a nyakcsigolyát. Ez azonnali eszméletvesztés. De az ötvenhatosok kivégzésénél… mindenre képesek voltak. Voltak, akik az akasztófa alatt, az utolsó pillanatban belerúgtak valamelyik kínzójukba. Vagy elkiáltották, amit megfogadtak… Ilyenkor nem törtek csigolyát… a fulladásra bízták. A bátyám a bíróságon is bátran odavágta, hogy akik ítélkeznek, gyilkosok.
– Azzal a tudattal él, hogy azt a tizenhárom percet…?
– Ezek végigcsináltatták Péterrel. Utolsó bosszúként.”

Kemény, rettenthetetlen jellem lehetett Mansfeld Péter, ami különösen irritálhatta a kádári diktatúra megtorló hatóságait. A vakmerőségig bátor volt, akinek megtörésében nem bíztak a rezsim kiszolgálói. A Blaski-perben volt másodrendű vádlott Mansfeld Péter ipari tanuló. További vádlottak ebben a perben: Bóna Rezső segédmunkás, Mansfeld volt osztálytársa; Furka László ipari tanuló, Bóna barátja és a Mansfeldnél két évvel fiatalabb tanuló, Egei Attila. Az elsőfokú tanács 1958. november 21-én még életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki Mansfeldre, másodfokon azonban, 1959. március 19-én halálra ítélték, „bár ilyen korú fiatalokat a világ egyetlen táján, egyetlen történelmi korban sem »szokás« halálra ítélni…” Blaski életfogytiglani fegyházbüntetést, a többiek 3–10 év börtönt kaptak. Mansfeld Péter úgy cselekedett, hogy vádlott-társai életét mentse. Bizonyságot adott emberségből.
„Mi vezethette e hőstettre, önfeláldozásra a tizenhét éves fiatalt? Talán arra számított, hogy a hatalom elnézőbb lesz vele szemben fiatalkorúként, mint a nagykorú Blaski Józseffel lenne? Talán arra gondolt, hogy Blaski Józsefnek felesége és gyereke van? Nem tudhatjuk, s nem is fogjuk tudni kideríteni. De a tizenhét éves Mansfeld Péter e szavaival a körülötte tomboló esztelen embertelenségben a hősiesség és az emberség olyan példáját adta, ami ritkán fordul elő. Szavaival megmentett egy emberéletet – úgy, hogy önmagát halálra ítélte. Néhány perc múlva kijelenti: »Blaski Józsefnek nem volt arról tudomása, hogy a banda ellenforradalmi célzattal alakult volna meg« (micsoda szavak egy tizenhét éves gyerektől!), s elismeri, hogy ő szervezte be Bóna Rezsőt, Furka Lászlót és Egei Attilát” – írja Jobbágyi Gábor.