Jelentős szünet után visszaáll a kéthavi rendszeres megjelenésre a Lyukasóra, a Magyar Írók Egyesületének folyóirata. Az új lapszámot a hét végén mutatta be a szerzőgárda a Vármegye Galériában Czigány György költő irányításával. A folyóiratban egyenlő arányban szerepelnek a hagyományidéző és a kortársakra vonatkozó anyagok. A vezércikk arra emlékeztet bennünket, hogy húsz esztendeje, 1989. február 21-én, nem sokkal nyolcvankilencedik születésnapja előtt San Diegóban önként vetett véget életének Márai Sándor. Bár az enyhülő, puhuló diktatúra végnapjaiban elkezdték hazahívogatni, de ő tartotta magát fogadalmához, hogy addig, amíg egyetlen megszálló orosz katona csizmája is tapodja hazája földjét, nem jön haza látogatóba sem. Halálának pillanatában a közönség számára ismeretlen alkotónak számított, ma már ő az egyik legismertebb, világirodalmi rangú magyar író. Az egyetemesség nagy, filozófiai szintézisteremtő, XX. századi költőóriása, Weöres Sándor költészetét Mórocz Zsolt irodalomtörténész esszéje eleveníti föl.
Az élő költők közül az érett nemzedéket Tóth Éva, a legismertebb, tizenhat nyelvre lefordított 1956-os költemény, az Emlékvers költője, a legifjabbakat Iancu Laura, a csángó magyar költészet és néprajztudomány nagy ígérete képviseli a lapszámban, róluk szóló bemutatások és saját költemények tükörcsarnokában tárul elénk a portréjuk. És egy szomorú aktualitás: Szakonyi Károly írt elemző nekrológot a tragikus körülmények között elhunyt Győrffy Lászlóról (1940–2009). Győrffy írónak, színésznek egyaránt kiváló képességű alkotóegyéniség volt, akit stigmatizált különös, hányattatott sorsa és a hosszú, súlyos, fájdalmas betegség, amely végül megtörte ellenállását.
origo.hu
Jégeső és villámárvíz: ítéletidő tarolta le a fél országot – videó
