Aki nem akar elégni a politika lángján

Éppen egy régészeti csapattal táborozik a Pilis erdeiben, de alább művészetéről, a Duna TV elnöke megunt Árpád-pajzsáról és a magyarság új esélyéről is szót ejt Szörényi Levente zeneszerző, énekes, gitáros. Vadonban felvert sátra előtt kifejtette: a Fidesznek hatalomra kerülvén nem szabad lemondania a számonkérésről, ám ez csak akkor sikerülhet, ha azokkal is számol, akik az MSZP szavazótáborából nem hozzá, hanem a Jobbikhoz csapódtak.

Ön csaknem két hete a pilisi Lám-hegyen tartózkodik, hiszen a Holdvilágárok Alapítvány támogatásával tovább folynak a Szentendrei Múzeum itteni régészeti ásatásai. Felhallatszik-e ide, ebbe az ihlető környezetbe a külvilág zaja?
– A környezet valóban ihlető, itt írtam legutóbbi rockoperám, az Árpád népe jelentős részét. A Holdvilág-árokban mindig más hullámhosszon vagyok, mint egyebütt. Olvasok, a rádiót olykor bekapcsolom, főleg komolyzenei adóra tekerek. Nem olyan rossz állapot ez, nem az a feladatom, hogy mindenestül elégjek a politika lángján.
– Eszébe jutott, hogy a Fonográf zenekar, amelynek az Illésből való kiválás után vezetője volt, kereken 25 éve szűnt meg?
– A Fonográf már egyre kevésbé jut eszembe. Az Illésre többet gondolok, de azt lépten-nyomon eszembe is juttatják. Ha lemegyek innen benzint venni, mindjárt megszólít valaki, hogy nem lesz-e megint valami nagy Illés-koncert. Tudják persze, hogy már csak hárman maradtunk, szegény Pásztory Zoli és Illés Lajos távozott, de ahogy meglátnak, egy pillanatra elfelejtik…
– Korábban ön is elismerte, hogy a Fonográf magasabb zenei szinten alkotott, mint az Illés.
– A Fonográf jó zenekar volt, semmi több; nem volt arca, kifejezett célja. Az Illés is színes, eklektikus volt, de a slágereiből mégis összeállt valami markáns egész.
– A politikában most kerültek válságba vagy épp tisztulási pályára olyan „markáns egész” képződmények, mint a Szabad Demokraták Szövetsége. Erről hallott?
– Ha létezik a közéletünkben valami megváltásszerű pillanat, akkor az szerintem az SZDSZ hangos csörömpöléssel való szétesése. Ez a lehetetlen társaság ahányszor csak lehetett, kerékbilincset tett a rendszerváltozásra, 1989 óta tudható volt, hogy ők lesznek a fő bajkeverők negyven év bolsevista járom után.
– Horn Gábor „önkritikusan” a múlt vasárnapi tisztújító kongresszus előtt nem bolsevizmust emlegetett eddigi irányvonaluk kapcsán, hanem felvilágosult abszolutizmust.
– Tehát – bár most romokban van az ország – ők jót akartak… Csak azért nem könnyezem el magam, mert egész eddigi működésük tele volt elképesztő ravaszsággal, zsarolással, bomlasztással, indulattal, gyűlölettel. Ja, és vádaskodó gyűlöletkeltéssel.
– Az új elnök bocsánatot kért mindenért.
– Ez önmagában jó, csak sokkal előbb kellett volna. Akkor talán másként alakulnak a dolgok az MSZP-ben, de az MDF-ben is.
– Amelynek ön idén márciusban újabb – freudistán értelmezve nem épp hízelgő – logót rajzolt!
– Egy jó logóba sokféle asszociáció belefér. Sok éve felháborít a párt képlékenysége. Az ős-MDF, amellyel annak első éveiben rokonszenveztem, akkora „merítés” volt, népiektől a nemzeti liberálisokig, hogy a holdudvarában még Bródy János is elfért volna. Hat éve azt nyilatkoztam, hogy amíg az MDF élén egy manöken és egy zsúrfiú áll, addig ebből a pártból nem lesz semmi – hát nem lett igazam? Ma már Bokrosnál tartanak.
– Az, hogy tönk szélére jutott az SZDSZ és az MDF, miközben a Fidesz több mint 56 százalékot szerzett az európai parlamenti választáson, nem kelthet reményt egy konzervatív nézetű művészben?
– Ez még csak vékony reménysugár. Nem látok garanciát arra, hogy az ismét hatalomra kerülő Fidesz ezúttal majd valóban végrehajtja azt a számonkérést, amitől egy nemzete jövőjéért aggódó ember fellélegezhet. Nem szabadna, hogy felderítetlenek maradjanak a kormány közeli panamák vagy éppen az, hogy kábítószerügybe keverték a Hír TV munkatársait. Nem aludhatna el 2006 őszének ügye sem, a „véres Néró” ámokfutása. De az sem nyugtat meg, hogy a Fidesz azzal hárítja el magáról a Jobbik megerősödéséből rá háruló felelősséget, hogy e jelenség főleg a kiábrándult MSZP-szavazók oda pártolásával jött létre. Nem volna üzenete annak, hogy épp a Jobbik tudta a maga számára leválasztani az addigi MSZP-szavazók egy széles rétegét, nem pedig a mérsékelt Fidesz? Ismerek vidékszerte több ilyen – változáson keresztülment – egykori szocialista szavazót; keményebb intézkedéseket várnak el, mint az átlag úgynevezett polgáriak. Ezt tekintetbe kell venni. Nem jó az a kettős retorika, hogy egyesítsük a nemzetet, de ha az nem kizárólag a Fidesz szárnya alá siető emberekből áll, hanem markánsabb irányvonalat követőkből is, az már elfogadhatatlan. Őket is egyesíteni kell, csak éppen a Jobbik közbeiktatásával. A politikának vannak olyan praktikái, amelyekkel igenis lehet nemzetet egyesíteni.
– A Jobbiknak egy bíráló szava nem volt az őt favorizáló kuruc.infóval szemben, sőt választási szórólapjaikon ezt a portált is a lakosság figyelmébe ajánlották.
– Itt azért vegyük figyelembe, hogy a Jobbik a választási sikerig nem kapott figyelmet a „mainstream” jobboldali médiában. Nem vagyok politológus, de én bízom abban, hogy a jobbikosok, akik láthatóan megelégelték a korrupciót, a nemzetellenességet, de a tehetetlenkedést is, belenőnek a felelős parlamenti szerepbe. Nem azért, hogy politikailag korrekteknek számítsanak, hanem hogy ne nyissanak széles támadási felületet az antiszemitizmustól a cigányüldözés vádjáig.
– Nem szüremkedett be a Jobbik-jelenség a Holdvilágárok Alapítvány idei Árpád-pajzs díjátadásába? Hiszen Morvai Krisztina, a Jobbik újdonsült EP-képviselője is megkapta az önök kitüntetését.
– A két ügy független egymástól: Morvai Krisztina már télen megkapta az értesítést, hogy esélyes. Sőt, már az első díjátadó évében, 2007-ben is felmerült a neve, természetesen a 2006 őszével összefüggő emberi jogvédelmi kiállása, teljesítménye miatt. De addigra már annyi név volt a listán, hogy ez nem volt kivitelezhető. A jogásznő kitüntetésének terve tavaly is napirenden maradt, de csak most sikerült megvalósítani.
– Hogy aztán egy tavalyi díjazott, Cselényi László, a Duna TV elnöke azt írhassa az idei ünnepség után: „minél egyoldalúbb világnézetileg egy díj, értéke annál bizonytalanabb”? Merthogy Cselényi ennek kíséretében jelentette be, visszaküldi az Árpád-pajzsát.
– Az elnök úr, amikor 2007-ben lobbizott az Árpád-pajzsért, a preambulumból és a megelőző év díjazottjaiból előre kikövetkeztethette, hogy milyen társaságba kerülhet.
– Ön tényleg úgy érezte, annak idején Cselényi lobbizott a saját kitüntetéséért?
– Nem úgy éreztem: pontosan tudtam. Nem tetszett a dolog, ő volt az egyetlen, aki hajtott a díjra, míg mások csak könynyes szemmel elfogadták. Eredetileg egyébként mi a Duna TV-nek mint intézménynek szerettünk volna pajzsot adni. Bevallom, kompromisszumot kötöttem, hogy biztosítsam a díjátadás televíziós nyilvánosságát. Talán hibáztam, a tévéelnök úr kakukktojásnak bizonyult.
– Az idei díjazottak között volt Lovas István, lapunk publicistája éppúgy, mint Czakó Gábor író. Utóbbi hitvalló katolikus, némely más díjazottakat pedig, köztük önt, a díjalapítót, újpogánysággal, vallási szinkretizmussal hozzák kapcsolatba a történelmi egyházak egyes személyiségei.
– Ebből is látszik, hogy az Árpád-pajzs célja egyáltalán nem az, hogy kikiáltsunk valamiféle „újpogányságot”. A díjak odaítélése szoros összefüggésben van azzal, amire történelmi témájú színpadi műveim immár lezárult sorában foglalkoztam, nevezetesen: vannak Szent István-i, koppányi és idegenszívű magyarok. Az utóbbi természetesen nem faji, hanem erkölcsi kategória. A magyar történelmen vörös szálként vonul végig az árulás. Én tehát szerény eszközeimmel, a nemzeti megmaradás jegyében a Szent István-i és a koppányi magyarokat akarom „összebékíteni”. Nem merem feltételezni, hogy Cselényi úr nem értette meg, hogy az Árpád-pajzs csak az idegenszívűek felé, azaz ma a bolsevik irányban zárt. Talán ezért késlekedik a kitüntetés visszaküldésével.
– Árpád sírja, Attila sírja: nem ezek valamelyikét keresik a Holdvilág-árok Nagysziklájánál?
– Mielőtt bárki is ködevőnek titulálna minket, leszögezem: az ásatást ugyan a Holdvilágárok Alapítvány finanszírozza, de az ásató a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum. A munkálatok csaknem tíz éve zajlanak. Amit biztosan tudni lehet, hogy egy itteni római kori kőbányát a hun korban valamely más, rejtélyes célra használtak, de csak rövid ideig, aztán visszatöltötték szikladarabokkal, több ezer köbméternyivel. Mivel állatáldozati csontokat találtunk a hun kori rétegben is, amely réteg mást lényegében nem tartalmazott, okkal feltételezhető, hogy ezek temetéssel összefüggő rituális szertartások részei voltak.
– Bíznak még a sikerben?
– Sőt, már látjuk magunkat a gödör mélyén, illetve fent a felszín peremén tolongókat, akik mellüket döngetve kiáltozzák: mi már a kezdet kezdetén megmondtuk…