Lassan éled az életjáradék-piac
Továbbra is óvatosság határozza meg a hazai életjáradék-piacot, mind a szolgáltatók, mind pedig az ügyfelek részéről. A három szolgáltató közül csak az FHB Életjáradék Zrt. köt újabb szerződéseket; a társaság a forgalom 30-40 százalékos eséséről számolt be.n Bodacz PéterBár a nyomott ingatlanárak, valamint a kilátástalanság szélére sodródott háztartások növekvő száma első látásra kedvezne az ingatlanügyletekben érdekelt életjáradék-szolgáltatóknak, a piac lényegében beállt; a három szereplő közül jelenleg csak az FHB Életjáradék Zrt. mutatkozik aktívnak. Hodorics András, a társaság vezérigazgatója lapunk megkeresésére kifejtette: a válság hatására sem csökkent az érdeklődés az életjáradék- és jelzálogjáradék-termékeik iránt, ám a szerződéskötések száma 30-40 százalékkal mérséklődött az egy évvel ezelőttihez képest. A cégvezető szavai szerint ugyanakkor lassan érzékelhető az is, hogy a potenciális ügyfelek bizalma kezd visszatérni, ami részint annak köszönhető, hogy a kezdeti akut válsághangulat elmúltával a nyugdíjasok ismét igénylik az effajta pénzügyi megoldásokat. – Az új ügyfelek között előfordulnak olyanok, akik mindennapi megélhetési gondjaik miatt fordulnak hozzánk. Az életjáradékkal vagy jelzálogjáradékkal tehermentesíthető egy hitelre vásárolt lakás, s legrosszabb esetben elkerülhető az elárverezés is – mutatott rá Hodorics. A cégvezető tájékoztatása szerint az FHB ingatlanportfóliója jelenleg csaknem 14 milliárd forintra tehető, s körülbelül ezer ügyfelük van.Az OTP Életjáradék Zrt. jelenleg csak fogadja és nyilvántartja a megkereséseket, azonban egyelőre nem bővíti portfólióját, tevékenysége elsősorban a meglévő ügyfélállomány kezelését, az ingatlanokkal kapcsolatban felmerülő karbantartási feladatok ellátását, valamint a megüresedett lakások értékesítését foglalja magában. Az 1800 ügyféllel, 18 milliárdos ingatlanállománnyal bíró cég – mint arról Örsi Bence vezérigazgató-helyettes beszámolt – emellett olyan új konstrukciók kidolgozásával foglalkozik, amely a „gazdasági körülményekhez igazodva, az eredeti életjáradék-termék alternatívájaként vonzó lehet”, ám ezt legkorábban csak jövőre vezetik be.Az óvatosság érvényes a Hild Örökjáradék Zrt.-re is. Mint azt Földeák Gábor, a háromezer ügyféllel rendelkező társaság marketingigazgatója megkeresésünkre elmondta, új szerződések kötése a legjobb esetben is csak az őszi hónapokban várható. A meglehetősen nyomott lakásárak kedveznének a befektetőknek, ám – mint hagnsúlyozta Földeák – az életjáradék-szerződés többéves, évtizedes kötöttséget jelent, ennek kiegyensúlyozottságát kockáztatni a későbbi, kétségkívül nagyobb haszonért felelőtlenség lenne. A Hild mindeközben folytatja a megüresedett ingatlanok értékesítését, amire egy aukciós portált is indítottak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!