A rektornak senki nem szólt

Habár semmilyen, a rákbetegek ügyét érintő témában nem illő viccelődni, a rákdiagnosztikai vizsgálatokat végző kaposvári cég szabálytalan működtetése körüli perpatvarról mégis eszembe jut egy régi kabarészám, amelyben a nagypapa időnként megszólalt: nekem erről senki nem szólt. Nem volt nemes humor, a nagypapát kicsit szenilisnek játszotta a színész, s a közönség minduntalan fölnevetett a kisöreg méltatlankodó tájékozatlanságán.
Most így tesz a kaposvári egyetem rektora, aki, midőn fejére olvasták a rákdiagnosztikát végző, az egyetemhez tartozó intézmény gépeit bérbe vevő cég működésének szabálytalanságait, és szembesülhetett az általa elrendelt vizsgálat eredményeivel is, képtelen elismerni a felelősségét, és egyfolytában azt hajtogatja, amit a kabaréban a nagypapa: ő nem tudott semmiről.
Azt hiszem, ebben az országban a személyes felelősség fogalmát nem sokan ismerik. A személyes felelősség nem azt jelenti, hogy ha egy frissen átadott épületben másnap beszakad a lépcsőház, akkor azt a takarítónőt kell kirúgni, aki éppen a lépcsőket mosta. Most ez történt az Aquaworldben, kirúgták azokat, akik nem igazították meg a lemezt, vagy nem állították le a szörfmedence működését, pedig elsősorban azt kellett volna kirúgni, akinek az íróasztalán tíz napja ott volt a jegyzőkönyv arról, hogy nem jól zár a csatornafedél a vízforgató felett. Fejétől bűzlik a hal: emlékezzünk rá, 2006-ban az augusztus 20-i tragédia után a katasztrófavédelem ügyeletvezetőjét rúgták ki, Szilvásy György vígan a helyén maradhatott. Igaz, hogy a viharról a meteorológia egész nap tudósított boldog-boldogtalant, de valakit mégiscsak el kellett bocsátani, ha már Gyurcsány haverját és üzlettársát nem lehetett. A Kaposvári Egyetem az intézményhez tartozó Egészségügyi Centrum azóta lemondott vezetője ellen fegyelmit indított. A vizsgálat során kiderült, hogy sem a szerződés, sem a vizsgálatok nem feleltek meg a jogszabályoknak. Az egyetem rektora mossa kezeit: ő nem tudott a szerződésről. (Még versenyeztetés sem volt a centrum működtetéséért.) S mivel nem tudott róla, tehát nem is érzi magát felelősnek. A rektor úr nyilván azt gondolja, nem lehet mindenre gondja, éppen elég vesződséggel jár az, hogy fölvegye nyilván milliós nagyságrendű fizetését. (Mint tudjuk, Hiller miniszter víg életet teremtett a rektoroknak: négy-ötszörösét viszik haza, mint az egyetem – többnyire jóval nagyobb tudású – tanárai.)
Amikor többmilliós fizetésekről hallunk, mindig ugyanazt a rizsát kapjuk körítésnek: akik ilyen sokat keresnek az állami szférában, azoknak ekkora meg akkora a felelősségük. Hát akkor ez most hogyan van? Ha sem a rektor úr, sem gazdasági igazgatója nem értesült róla, mi folyik az egyetemhez tartozó intézményben, akkor már nem is felelősek? Ez ilyen egyszerű? A bombaüzletnek tűnő „hét végi rákdiagnosztika kizárólag gazdagoknak” projektnek reklámra is futotta. Létezik az, hogy az egyetem rektorának postaládájába még egy szórólapot sem dobtak be? A nagypapának nem szólt senki?
Nem reménykedem abban, hogy a hazai állami intézményvezetők memorizálni fogják soraimat, de azért leírom: vezetői poszton a személyes felelősség azt jelenti, hogy egy intézmény jogszabályoknak megfelelő működése egészéért személy szerint és mindenekelőtt az felel, aki azt az intézményt irányítja, s akinek értelemszerűen ott a legmagasabb jövedelme van.
Ahol ez nem így van, ott legalább a páros hónapokban ossza szét a rektor az intézmény dolgozói között a fizetését.