A történelmi példák erejéről

Olyan napok, hetek, hónapok jöttek az álmatag, langyos, moccanatlan évekre a rendszerváltás után, amikor mindennap történik valami a politikában, a közéletben, a gazdaságban, és hírül is adja a média.
A magyar ember viszonya a „mindig történik valami” korszakhoz durván kétféle: vagy egyáltalán nem követi az eseményeket, és egy-két kósza hírfoszlány jut el hozzá (ő az, aki szerint Orbán Viktor van kormányon, és az is ő, aki már utazott a négyes metrón). A másik pedig, aki folyamatosan az abszurdisztáni események lázában ég, de bármennyire beleveti magát, érzi, hogy valami hiányzik, nem tud megnyugodni, és nem csak azért, mert még öt perc múlva sem lesznek előre hozott választások.
Ha le akarunk higgadni, ha látni akarunk, ha ki akarunk állni az abszurdisztáni hergelőtánc hevéből, legjobb, ha a történelemhez fordulunk. A Hír TV Ősök tere című műsorában hétfőn este Salamon Konrád történész és Simon János politológus, történész épp ehhez segítette hozzá a nézőt. Köztársaságok tündöklése és bukása – ez volt a téma. Hamar megegyeztek abban, hogy Magyarország történelme kapcsán három megvalósult – 1918-ban, 1946-ban, 1989-ben kikiáltott – köztársaságról beszélhetünk. A XIX. században Petőfiék a demokráciát is beleértették a köztársaság eszméjébe. A huszadik században a baloldal azonosult a köztársaság gondolatával, sőt kizárólagos védelmezői szerepkörben is fellépett. Igaz, két korábbi köztársaságunknak egyaránt úgy lett vége, hogy bolsevikjaink mindkettőt meg akarták óvni. A baloldali, kommunista oltalmazásból pedig inkább előbb, mint utóbb mindig diktatúra lett. S mit ad isten, 2006. április 2-án Gyurcsány Ferenc megint csak meg akarta védelmezni a köztársaságot Orbán Viktor szavai nyomán, aki azt mondta, a nemzet a test, a köztársaság a ruhája…
Felmerült az a kérdés is, hogy a köztársaság léte szakítást jelent-e egy nemzet szent királyokkal és a Szent Korona eszméjével átszőtt múltjával, s hogy nem, hogy az értékekben gazdag múltból eleven szálak vezethetnek a jelenbe, az is igazolja, hogy végül koronás címerünket vettük vissza a rendszerváltás idején. (De például Franciaország sem szakított szellemi értelemben koronás múltjával.)
Mai köztársaságunkat értékelve elhangzott, nem helyes az, hogy alkotmányunk ideiglenes. Nem tisztázott például, hogy mit értünk ma nemzeti vagyonon, pedig ha új, szilárd, többféle módon legitimált alkotmányunk, köztársaságunk lenne, az pozitívan változtatná meg a politika mozgásterét.
És ha kicsit többet beszélgetnének, gondolkodnának velünk azok, akik számára a történelem nem lomtárba való holmi, avítt cifraság, hanem folyamatos lüktetés, tanács, tapasztalat, tisztánlátás, ha gyakrabban állnánk meg egy-egy magától értetődőnek hitt szónál, kifejezésnél, hogy elgondoljuk, meg is beszéljük, számunkra mit jelent, többet tennénk a jövőnkért, mint az ellenállás gyakran hősiesnek tűnő formáival.
(Ősök tere, Hír TV, július 27., 22.05.)