Aktív a NATO-bázis Pápán

Ünnepélyes keretek és külsőségek közepette – külföldi delegációk és Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében – háromnegyed éves késéssel hadrendben állónak nyilvánították Pápán a NATO tíz tagországa és két semleges partnere által életre hívott Stratégiai légszállítási program (SAC) nehézszállító repülőezredét és annak első Boeing C–17-es óriásgépét. Ezzel hazánk tíz évvel ezelőtti NATO-csatlakozása óta a szövetség első ízben létesített állandó bázist az országban. A program résztvevői két-három évtizedes távlatokban gondolkodnak. A közös erőfeszítés lényege, hogy a tagországok olyan eszközhöz jutnak, amelyet önállóan nem engedhetnek meg maguknak, a költségeket megosztva viszont igen. Mivel egy C–17-es mintegy kétszázmillió dollárba kerül, eddig csak a fejlesztőország, az Egyesült Államok rendszeresítette nagyobb számban (189 darab), de legfőbb szövetségese, Nagy-Britannia már csak hatot tudott vásárolni. A SAC-program három repülőgépének üzemóráin a tizenkét partnerország befizetése arányában osztozik, az Egyesült Államok az első, tegnap átadott repülőgépet egészében állta; Magyarország információink szerint a bázis biztosításán kívül évente egy-két milliárd forinttal járul hozzá a fenntartás költségeihez, ezért hatvan repült órát vehet igénybe.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerint ez a kapacitás (hozzávetőlegesen öt-hat oda-vissza út Pápáról kizárólag magyar rakományt feltételezve) fedezi a honvédség afganisztáni missziós tevékenységének szállítási igényeit.
Az aktiválási ceremóniára az ellentmondások nyomták rá bélyegüket. Az újságírók beléptetése akadozott, így néhány tucat személyautó eltorlaszolta a bázis fő megközelítési útvonalának számító Pápa–Vaszar utat. Az infrastrukturális fejlesztés keretében épített új, sorompós bejáratok annyira keskenyek, hogy nem teszik lehetővé a párhuzamos közlekedést. Bár az eseményen csak előzetes akkreditációval, átvilágítás után vehettek részt a média munkatársai, a meghívottak és családtagjaik, a szaktárca a munkájukat profi módon végző katonai rendészek mellett szükségét érezte civil biztonsági cég bevonásának. Az In-Kal jó pár tucat fős személyi állománnyal volt jelen.
Bajnai Gordon miniszterelnök beszédében a program újszerűségét és szükségszerűségét ecsetelte, egyben nem mulasztotta el korunk veszélyforrásaira is felhívni a figyelmet, amelyet a gazdasági válságból következő protekcionizmussal, nacionalizmussal és sovinizmussal azonosított. A kérdésre, hogy a bázist az M1-es autópályával összekötő, rossz állapotú és helyenként kényelmetlenül keskeny 83-as főutat a korábbi ígéretekhez híven mikor és miből újítják fel, Bajnai válaszul uniós fejlesztési forrásokra utalt.
Mint minden eddigi nemzetközi programban, itt sem problémamentes a kezdés: a felelősség közös, de egy-egy partnerország döntései súlyos helyzetbe hozhatják az egész közösséget. A SAC-programot igazgató szervezet illetékesétől megtudtuk: a program pénzügyi értelemben nem a várakozásoknak megfelelően alakult, súlyos érvágást jelentett Olaszország visszakozása a kezdeti szándéknyilatkozatot követően. A kieső összegeket a programot végül megvalósító országok nem tudták pótolni, így fordulhatott elő, hogy a nem tudták tartani az eredeti ütemtervet, illetve elmaradtak bizonyos infrastrukturális beruházások (a repülőtér egyes részei máig a Varsói Szerződés éveit idézik, az elmúlt húsz év állagromlásával súlyosbítva). A legérzékenyebb döntést azonban a repülőgépek roppant drága önvédelmi rendszerével kapcsolatban kellett meghoznia a menedzsmentnek: a tálibok által előszeretettel használt kézi légvédelmi rakétákat eltérítő berendezés egyelőre nincs ott a magyar felségjelzésű, SAC 01 jelzésű C–17-es gép fedélzetén.