Bajnai-vészkabinet: száz nap a csőd körül

Szívós, ám egyre sikertelenebb kísérleteket tesz a Bajnai-kormány, hogy a megalakulásától eltelt időszakot eredményesnek állítsa be. A közvélemény azonban pozitív jeleket nemigen talál. Árulkodó, hogy maga a kormányfő sem mer diadaljelentésekkel nyilvánosan előrukkolni. A makrogazdasági mutatók változatlanul rosszak, s a lakosság helyzete egyre borúsabb képet mutat. A méregdrága állampapírok túljegyzését a befektetői bizalom javulásaként próbálják eladni. Pusztán technikai kérdésnek tekintik a pénzlecsapolásokat, holott az elszegényítéssel a jövőbeni gazdasági növekedést, versenyképességet ássák alá. Bár a kormánypárt múlt héten ünnepelt, a kabinet ténylegesen ma száznapos.

Téveszmék végjátéka

„Az alacsony növekedéshez hozzájárul a gazdaság egészségtelen szerkezete: míg a külföldi tulajdonú nagyvállalatok nagyon hatékonyan működnek és vesznek részt a nemzetközi kereskedelemben, addig a hazai tulajdonú vállalatok zömében rendkívül kisméretűek, tőkehiányosak, és így nem versenyképesek a külpiacokon.”
„Hazánk az Új Magyarország fejlesztési terv keretében felhasznált uniós források lehívásában és felhasználásában az uniós tagállamok között élen járónak számít.”
„A bankokkal tárgyalásokat kívánunk folytatni annak érdekében, hogy az esetlegesen árverezésre kerülő lakóingatlanok értékvesztése a lehető legkisebb legyen.”
„A nem megfelelő ösztönzőkkel és képesítéssel rendelkező ügynökök hozzájárulhatnak a túlzott eladósodottsághoz és a gyengébb hitelképességű ügyfeleknek történő értékesítés miatt a hitelkockázatok növekedéséhez.”
„A munkaerő-kínálat tekintetében elsősorban a nők és az idősebb korosztályok és a megváltozott munkaképességű emberek jelentenek olyan tartalékot, akiknek az aktivizálása megfelelő ösztönzők és támogató intézkedések mellett már középtávon a foglalkoztatás és az aktivitás növekedését eredményezheti.”
(Részletek a Válságkezelés és bizalomerősítés – A válságkezelő kormány egyéves cselekvési terve
című brosúrából)

Minden azt bizonyítja az eltelt száz nap alatt, hogy az átmeneti kabinet csupán adminisztratív, pénzügytechnikai kérdésnek tekinti a kormányzást. A válságkezelő programnak nevezett irat harmincnyolc oldalán alig foglalkoznak mással, mint gazdasági-pénzügyi intézkedésekkel. Az ideiglenes kormányfő ezzel kinyilvánította, hogy az egészségügyi, szociális, közbiztonsági vagy éppen a korrupcióval összefüggő tennivalók alig foglalkoztatják. És valóban ez az érdektelenség jellemezte a magát szakértőiként meghatározó MSZP-kormányt, mivel az elmúlt három hónapban tökéletes közömbösséget tanúsított a társadalom iránt. Szimbolikus, hogy a kormányprogramként kezelt, ám semmilyen testület által nem tárgyalt dokumentum utolsó mondatának nincs értelme. A Társadalmi támogatás megteremtése című fejezetben olvashatjuk: „A kormány feladata és egyben célja, hogy a válságkezelő program intézkedéseire a lehető legszélesebb társadalmi egyetértés mellett kerüljön sor”. Utána következik az ominózus zárórész: „Mivel mind a program hitele szempontjából, mind a hatások elérése érdekében a támogatottság megteremtése, a fentiekben ismertetett transzparens végrehajtás részeként szoros együttműködést kell folytatni és folyamatos egyeztetéseket tartani a legfontosabb társadalmi partnerekkel, különös tekintettel az Országos Érdekegyeztetési Tanácsra”. Túl azon, hogy a mondatnak nincs állítmánya, jelentősen ronthatja a társadalmi egyeztetésre vonatkozó ígéreteket, hogy semmit sem tartottak be belőle nemhogy száz, de egyetlen napig sem. Az emberek véleményére hivalkodóan nem tartott igényt a Bajnai-stáb. Képet alkothatunk a társadalmi támogatottság fontossági besorolásáról onnan is, hogy az egész fejezet ebből az idézett két faramuci mondatból áll.
További jellemző adalék: azt sem tudják pontosan, mennyi ideje regnálnak. Miután a Bajnai-kormány április 20-án tette le az esküt az Országgyűlésben, valójában július 27-én volt száznapos a második kisebbségi egypárti kabinet. Az MSZP-t az téveszthette meg, hogy Bajnai Gordon már április 14-én letette az esküt furcsa megválasztása után, a minisztereket rá két napra nevezte ki az államfő, ám az alkotmány értelmében csak az eskütétel után léphettek hivatalba.
Rekordméretű az államadósság
Egyesek kezdik átvenni a kormányzati hozsannázást. Nem árt leszögezni ezért: egyetlen makrogazdasági mutatónk sem javult, így a sikerpropaganda megalapozatlan. A forint csak annyira erősödött, mint a térség valutái, így legfeljebb azért illetheti dicséret a kormányt, mert nem rontotta szándékosan a nemzeti fizetőeszközt. A befektetők bizalma pusztán anynyiban tért vissza, hogy az euróalapú államkötvényt szinte uzsorakamatért, mintegy tízszázalékos hozamért hajlandók voltak jegyezni. Az immár a nemzeti össztermék nyolcvannégy százalékára rúgó, rekordméretű államadósság igen komoly kockázatot jelent, így a nagy hitelminősítők nem túl valószínű, hogy változtatnának a befektetésre éppen hogy erős megkötésekkel alkalmasnak tartott besorolásunkon. A Standard and Poor’snál a BBB kvalifikációnkat például szakértők úgy sommázzák: csak egy fokkal jobb, mint a szemét. Gazdasági csökkenésünket ez évben lassan hét százalék körülire lövik be, a jövőre tervezett egészen minimális növekedés pedig az idei mínuszokhoz viszonyítandó. Nem Európa fejlettebb részéhez képest került testközelbe a leszakadás – hovatovább a térség országainak is csak a hátát figyelhetjük. Az egyetlen számadat, ami nem romlik vészesen, az a költségvetési hiány.
Az IMF gyámsága alatt
Nem árt azonban emlékezni: a jelenlegi 3, 8 százalékos hiánycélt az IMF jóváhagyó bólintására emelhette meg a kormány az önként vállalt 2,9-ről. A fétisként tisztelt neoliberális dogmáknak megfelelően a hiánycélt tűzzel-vassal igyekszik keresztülvinni az átfestett MSZP-kabinet, ám nagyon is kérdéses, tudják-e teljesíteni év végéig az engedményes hiányadatot. Szakértők figyelmeztetnek: nyoma sincs olyan intézkedésnek, amelytől elindulhatna az élénkülés. A megszorításokkal, a fogyasztás drasztikus visszafogásával a kormány csak azt éri el, hogy eltűnik a fizetőképes kereslet. Így viszont nem világos, a gazdaság bővülése nélkül miből akarják kitermelni a hiteltörlesztésekhez szükséges forrásokat.
Állítólag már nincs közvetlen államcsődveszély. Igaz, nemrégiben úgy nyilatkozott Bajnai, hogy még közel vagyunk a szakadékhoz. Emlékezhetünk: a legsúlyosabb vádakkal illették a szocialisták azt, aki az államcsőd eshetőségére akár csak felhívta a figyelmet. Most ellenben Lendvai Ildikó MSZP-elnöktől Bajnai Gordonig nem győznek lelkendezni, hogy megúsztuk a krachot. De tényleg a szocialisták érdeme, hogy haladékot kaptunk a katasztrófától? Elemzők egyetértenek: ez a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió horribilis, huszonötmilliárd dolláros kölcsönének köszönhető. Bajnaiéknak heti rendszerességgel kell egyeztetniük az IMF illetékeseivel. Maga az intézkedési terv pontról pontra szerepel a valutaalappal kötött szerződésben, amelynek fejében a pénzügyi szervezet hajlandó volt a mély slamasztikából kirántani a kormányzatot. A befektetői bojkott oldódása a valutaalap által nyújtott garanciarendszernek szól, nem az álszakértői, hiteltelen gyülekezetnek.
Mindig utólag tudjuk meg az MSZP-től, milyen nagy veszélyben voltunk, s államcsődöt kellett elhárítani. Ez sem igazán növeli a befektetők s az egyszerű állampolgárok bizalmát, hiszen sokan úgy vélik: már most meg lehet fogalmazni a mostani örömjelentések korrekcióját. Önként adódik a kérdés: miért nem készült leltár, hogy milyen állapotban van az ország a kormányrúd átadásakor? Ha profi lenne a kabinet, joggal várhatnánk el tőle, korrekt átadás-átvételi procedúrát hajtson végre, ha nem akarja, hogy egybemossák a felelősségét az előző kormánnyal.
Egy ország nem csak a gazdasága
Természetesen szó sincs arról, hogy bármiben is elhatárolódott volna a Bajnai-kormány bukott elődjétől. Bár igyekezett magát patyolat tiszta, romlatlan színben feltüntetni, törekvése hiteltelen, hiszen egyetlen esetben sem rendelt el vizsgálatot korrupciógyanús, nagy kárt okozó, hűtlen kezelést vélelmezhető ügyekben, s még szakmai kritikával sem illette Gyurcsány Ferencet és körét. Ennek kézenfekvő oka: a bőséges személyi egyezések miatt saját maguk felelősségét vizsgálták volna – mint a Velencei-tavi ingatlanpanamában. Az úgynevezett válságkezelő programban el is szólják magukat, mivel a Gyurcsány-kormány intézkedéseit sokszor saját korábbi döntéseikként említik.
Érdekes, hogy Bajnaiék száz napját értékelve inkább a pénzügyi-gazdasági mutatókra tér ki a legtöbb elemzés. Holott egy kormányzat teljesítményét legalább ennyire meghatározzák a közbiztonsági kérdések, a társadalmi gondok kezelése vagy éppen a korrupciós jelenségek elleni fellépés. Az sem lehet közömbös, hogy alkotmányos előírásoknak megfelelően működnek-e, érvényesülnek-e az emberi szabadságjogok. Iménti szempontok szerint súlyosan elmarasztalható a vészkabinet, mivel szándékosan elkerülte az európai normák követését. Bajnai Gordont megpróbálták leválasztani a nyilvánosság előtt a további népszerűségvesztést okozó botrányoktól, ami kétes sikerrel járt. Draskovics Tibor ámokfutásáért Bajnai is felelős, hiszen a fennhatósága alá tartozó rendészeti tárcavezetőt még csak nem is figyelmeztette. A miniszterelnök továbbra is bízik a hatáskörét rendszeresen túllépő kormánytagban, holott már a Hír TV-sek elleni hamis vádban játszott szerepe is elég lett volna menesztéséhez. Épp így megáll a miniszterelnök felelőssége a kormányzati gondatlan veszélyeztetés terén, mivel a posztján hagyott alkalmatlan személy legutóbb bizonyítékként próbált feltüntetni egy állítólagos terrorista bűnügyben egy kétéves, egészen máshonnan származó videofelvételt.
Sőt a kormányfő szóvivője útján közölte, semmi oka nincs, hogy meginogjon a bizalma a többedszerre botrányosan eljáró miniszterben. Semmilyen kivetnivalót nem talált B. Gordon az Erzsébet téri tüntetés erőszakos, párját ritkítóan durva felszámolásában sem – ebben is támogatta Draskovicsot. Ki is tüntette a parancsnokokat annak ellenére, hogy kiderült: még az írásos bírósági ítélet sem volt meg. Bajnai ezzel demonstrálta a jogfolytonosságot Gyurcsánnyal, aki a 2006 őszi véres tömegverések után ódákat zengett a felsőbb parancsra csépelő-lövöldöző-gránátozó karhatalmistákról.
Önfeltáró vallomások
Az emberekkel kapcsolatos lenéző megnyilatkozásai közrejátszhatnak abban, hogy elődjéhez hasonlóan a népszerűségi ranglisták végén kullog a miniszterelnök. Komoly visszhangja volt, amikor egy televíziós műsorban kifejtette: ha valaki nem tudja fizetni az adókat s a költségeket, el is költözhet a lakásából. Szintén rossz fényt vetett Bajnai Gordon szakmai felkészültségére egy kereskedelmi televízióban lejátszódott intermezzo. Egy kérdés nyomán kiderült, hogy fogalma sincsen a kormány fejének, mekkorák az evások, vagyis az egyszerűsített vállalkozói adót fizetők terhei. Legutóbb az Origónak világította meg: az egyszerű állampolgárok gondjai nemcsak hidegen hagyják, hanem felfogni is képtelen azokat. Azt ecsetelte: ha a kistelepülési iskolákat be kell zárni, az nem a kabinet felelőssége. Színvonaluk úgyis alacsony, ezért úgymond integrációjukat támogatja. Legtömörebben az Indexnek foglalta össze értékítéletét az ország lakosságáról. Beteg a magyar társadalom – jelentette ki májusban.
Ezek az önfeltáró vallomások azt is érthetővé teszik, miért nem érinti meg Bajnait, hogy a munkanélküliség meghaladja a tíz százalékot. Megszorítások már bőségesen érték a magyar társadalmat, de olyan eddig még nem fordult elő, hogy ünnepelni kellett volna ezért a hatalmon lévőket. Bajnaiék elvárják, hogy az adónövelést csökkentésnek nevezzék az emberek, s a felturbózott mikroeredmények hatására feledkezzenek meg az óriási negatívumokról. Közben a kabinet nem tesz semmit a sűrűsödő kilakoltatások leállításért, hiába fordulnak hozzájuk segítségért. A családok felszámolásáért viszont sok követ megmozgatnak.
Ámokfutás minden szinten
A gyes idejének lerövidítése, a családi pótlék adóalapba vonása ezt a célt szolgálja. Munkát ad az Alkotmánybíróságnak a társadalombiztosítási járulék szuperbruttósítása is, mivel az ombudsman a taláros testülethez fordult a jogtalanság orvoslásáért. A megnyomorításokért cserébe a krízisalapból akarnak nyújtani valamit a kizsigerelt lakosságnak – stílszerűen oda irányítva diktatórikusan azokat a pénzeket, amelyeket az energiaszolgáltatóknak a polgárok részére kellett volna visszafizetniük a túlszámlázások miatt. Az ámokfutás szó tehát nemcsak a rendészeti miniszter ténykedését írja le pontosan, hanem az egész Bajnai-kabinetét. A vészkormányfő ezek után nem véletlenül kerüli a nyilvánosságot. Furcsa módon egyetlen stúdióban sem tűnik fel, holott eddig húsz-huszonöt naponként ünnepelte a hivatalban töltött idejét. Lehet persze, attól fél, megkérdik tőle: betartja-e szavát, hogy legfeljebb egy évig vállalja, illetőleg ameddig megvan mögötte a biztos kormánytöbbség. Ama bizonyos biztos többség ugyanis kezd elpárologni az SZDSZ szétesésével és a szocialisták ingadozásával a ciklus végének rohamos közeledtével. Lassan leértékelődnek, érvényüket vesztik azok az aláíratott hűségnyilatkozatok is, amelyeket gyerekesen minden MSZP–SZDSZ-es képviselőtől begyűjtött jelöltsége idején. Letelt a száznapos türelmi idő – s vele elfogyott a társadalom türelme is.
publicisztika a 7. oldalon