Belőlünk valaki útra vált

Három éve megjelent a Méry Ratio Kiadónál egy gyönyörű album Csillagokkal táncoló Kojot címmel. Észak-amerikai indián meséket tartalmaz Cseh Tamás válogatásában, közreadásában (az írásom melletti mesét is e kötetből választottuk), az illusztrációkat a dalszerző-énekes fia, Cseh András készítette.
Tamás nemcsak meséket írt-válogatott, hanem egy indiánregényt is megalkotott Hadiösvény címmel. A kézirat – mely néprajzilag is hiteles olvasmány – harminc évig lappangott különféle fiókok mélyén, hogy aztán 1998-ban könyv formájában megszülessen. Ezernél is több dal, kéttucatnyi filmszereplés és számtalan televíziós feladat mellett ez is fontos hagyaték: a nagy síkság népeinek krónikája. Olyan embereké, akik megvetették a hazudozást, a gyávaságot, az önteltséget és a fukarságot, akik tisztelték a hagyományaikat és az íratlan törvényeiket.
„A világ keletkezéséről szóló mítoszok, a harci és hőstörténetek, tanmesék és legendák a meséken keresztül maradtak az utókorra. Így váltak személyes ismerősökké a titokzatos teremtők és teremtmények, amelyek az indiánok hite szerint alakítják az emberek és a világ sorsát. Álombeli és igaz történetek öröklődtek a következő nemzedékre a mese által a Nap és a csillagok természetéről, a hegyek és vizek lelkéről, az állatok varázslatos tulajdonságairól és gyógyítóképességeiről. Csak napnyugta után, hosszú téli éjszakákon meséltek, nagyon ritkán vadászidényben. Az idős férfi és asszony mesemondókat tisztelet övezte. Többnyire bárki elmehetett abba a sátorba, ahová mesélőt hívtak. Késni nem illett. Egy-egy mese alatt nem beszélgettek, nem kérdezősködtek, és ugyanabban a testhelyzetben maradtak, mint a történet kezdetén. Ez a türelem és figyelem próbája is volt, hiszen némelyik mese fél éjszakán át is tartott” – írta a válogatás előszavában.
Nemcsak a Bakonyban, a színpadon is indián volt: egyenes derekú, büszke harcos, aki ugyanakkor végtelenül kiszolgáltatottja a követhetetlenül változó világnak.
Ha hosszú, veszélyes útra indulok, ma is magammal viszem a dalait. A szerencsés hazatérések után általában megköszöntem neki azt az erőt, amit ezekkel a dalokkal nyújtott. Az utóbbi időben már csak telefonon vagy rövid szöveges üzenetben tehettem meg ezt, de soha nem késett a válasz:
„Sötétedő világomban kedves ez a hír! Köszönöm a törődést, Testvér!” – írta legutóbb.
Az indiánok meséi sokszor véresek és kegyetlenek, mint amilyen az élet. Közös és személyes kincsek, akár a dalok: néha mesét adtak egymásnak ajándékba.
Miközben elsiratjuk magunkban az énekest, próbáljunk meg örülni is annak, hogy ezernél is több dalt és sok-sok indiántörténetet kaptunk tőle ajándékba!