Kényesen vigyáz nagyapja makulátlan jó hírére Jevgenyij Dzsugasvili, aki nem más, mint Sztálin unokája. Jevgenyij annak a Jakov Dzsugasvilinek a gyermeke, akit a generalisszimusz hagyott a német fogságban nyomorultul elpusztulni, mert mint mondotta volt: egy közkatonára nem fog kicserélni egy tábornokot. (Megjegyzendő, hogy amúgy is utálta első házasságából származó fiát.) Ilyen jóságos nagyapó emlékét illendő gondosan pátyolgatni, és Jevgenyij eleget is tesz gyermeki kötelességének, hiszen nem kevesebb, mint tízmillió rubelre kívánja beperelni a Novaja Gazeta nevű újságot, mert az oly gyalázatos kijelentésre ragadtatta magát, miszerint Sztálin és a csekisták véreskezűek voltak, ráadásul saját népük ellen követték el a legnagyobb bűnöket.
Megnyugtathatjuk az öreg postakocsit rabló híveit és tisztelőit, érzékeny lelkű leszármazottja nem teljesen esélytelen a pert illetően, ugyanis Sztálin és a Cseka nimbusza egyre fénylőbben ragyog, mi több, a hivatalos állami politika is táplálja tündöklésüket. Oroszországban, ahol a bolsevikok tüntetnek a sajtó- és szólásszabadságért, nemrég az Egységes Oroszország Putyin pártja benyújtotta a dumának azt a törvényjavaslatot, amely a Szovjetunió II. világháborús ténykedését minősítené, és bűncselekménnyé nyilvánítaná annak bírálatát. Tudós orosz történész ezentúl nem vonja kétségbe, hogy a Vörös Hadsereg hadvezetése mindig helyes és ésszerű döntéseket hozott, a katonák nemcsak hősiesen, de kifogástalan úriemberek módjára harcoltak, a veszteségek elkerülhetetlenek és szükségszerűek voltak, a katyni mészárlást a németek hajtották végre, a foglyokkal érző szívű humanistákként bántak a lágerek őrei, a felszabadított országokban egyáltalán nem zabráltak a katonák, hanem kenyeret és csokoládét osztogattak, és a helyi lakosság asszonyai, lányai hajtottak végre erőszakot a kiszolgáltatott harcosokon. (Lásd Göncz Árpád írói munkásságát.)
Természetesen újra kell értékelni Sztálin szerepét, és tudományos tárgyilagossággal megtiltani a legendás hadvezér legenyhébb kritizálását is. A törvény nemcsak orosz állampolgárokra vonatkozna, hanem büntetné azokat a megátalkodott baltikumiakat és kelet-európaiakat is, akik megszállásnak mondják (gondolják) a felszabadulást, idegen elnyomásnak a Szovjetunió által kiporciózott szabadságot. Az olyan országok vezetőit, akik eltűrik a polgáraik effajta szellemi kilengéseit, nem engednék be Oroszország területére. Még az is megeshet, hogy ezen cikkünk hatására Bajnai Gordont nem látják szívesen a Kremlben, sőt többé nem vásárolhatjuk vissza sokszoros áron a „felszabadított” egyházi könyveket, nem vezet rajtunk keresztül a Déli Áramlat, nem küldhetünk katonákat a csecsen háborúba, vagy más hasonló szörnyű következménnyel kell számolnunk. A törvényalkotók Nyugat-Európa több országában létező, holokauszttagadást szankcionáló törvényekre hivatkoznak, bár arról hallgatnak, hogy a sztálini zsidóüldözéseket ezentúl tagadni kell-e, avagy dicsérni, mint haladó szellemű antiszemitizmust.
Nyilván sokak számára megnyugtató, hogy egyre több történelmi kérdésben törvények biztosítják a helyénvaló ismeretek előállítását és beszerzését. A diktatúrákban a történészek öncenzúrára voltak utalva a történelemhamisítás nemes művelése közben, egy demokráciában ez megengedhetetlen. Mennyivel szabadabb és igazságosabb, ha büntetéssel fenyegető paragrafusok írják elő, hogy mit gondoljunk oly nehéz kérdésekről, mint mondjuk a Molotov– Ribbentrop-paktum vagy a malenkij robot jogszerű volta.
Mindenesetre nem ártana, ha a magyar parlament ismét törvénybe foglalná Sztálin dicsőségét, a Fővárosi Közgyűlés pedig viszszaállítaná könnyelműen eltörölt díszpolgári címét.
Újabb európai országnak van elege a migránsokból
