Keleti áramlat

A lakosság heves tiltakozása ellenére iszlám központ létesülhet Újbudán. A környéken élők azt állítják: nem a mozlimokkal, hanem a túlzsúfoltsággal van bajuk. A tervezett beruházás mindazonáltal jelzi, hogy az etnikai alapú blokkosodás problémájával a nyugati nagyvárosok után lassan Budapestnek is szembesülnie kell.

Gigantikus

Épp egy éve bólintott rá az egymillió lakosú Köln városi tanácsa arra a tervezetre, amellyel engedélyezték az „óriásmecset” építését. Az indulatok azóta sem csitulnak: az elmúlt egy évben egymást követték az összetűzéssel kísért tüntetések és ellentüntetések, sajtón keresztül a szóbeli sértések. Ebben a kérdésben szinte az egész ország megosztott.
De lássuk, milyen iszlám imahely épül Kölnben, amelynek megnyitóünnepségét 2011-re tervezik! Valóban hatalmas mecset és muzulmán központ készül egy használaton kívüli gyártelepen: a főépület magassága 37 méter, míg a két minaret 55 méterre magasodik ki a földből. (A korábban híresztelttel ellentétben ez csak a harmada a kölni dómnak.) A vallási feladatok ellátásán túl lesz itt könyvtár, kulturális helyiségek és még bazár is. A tanulmányok megnyerően szép épületet mutatnak: a tervezők a már számos nemzetközi díjat elnyert német testvérpár, a Böhm fivérek. A költségeket 15–20 millió euróra taksálják; a finanszírozók közt ott van a Ditib, a helyi török iszlám közösség – amely Kölnben 120 ezer főt számlál –, a török állam, és adományokat is várnak, de lehet, hogy banki hitelt kell majd felvenniük az építtetőknek. A tavaly nyár végi döntést évek hosszú vitája előzte meg. A muzulmán lakosság – javarészt törökök – üdvözölte a városi tanács határozatát, a békés együttélés jelképének nevezve a megépülő mecsetet. Kisebbségben maradtak az építkezés ellenzői: a kereszténydemokraták (kivéve a polgármestert, aki igent mondott az építésre) és a Pro Köln nevű civil kezdeményezés.
Azóta a Polgári Egyesület Kölnért, a Pro Köln, amely az épület „gigantikusságát” támadja, és nem akar belenyugodni annak engedélyezésébe, több tüntetést is szervezett. A német baloldali sajtótól, a „politikailag korrekten gondolkodóktól” azonnal megkapták a jelzőket: szélsőjobboldali, idegengyűlölő, rasszista, újfasiszta, ultranacionalista és -populista, iszlamofób, áldemokrata. (Nálunk is ilyen minősítésekre kell felkészülnie annak, aki majd a budapesti mecset ellen szavát hallatja.) Pedig a bírálók csak egyet mondanak: túl nagy. Túlméretezett, egyes kölniekben félelmet kelt. A területszerző, állandóan terjeszkedő iszlám jelképe. A bombasztikus mecset nem a békés egymás mellett élés igenlése, hanem az asszimiláció elutasítása. A városban különben is harminc mecset működik – így öszszegezhető az építkezés ellenzőinek véleménye.
Figyelemre méltó a német evangélikus egyház véleménye a kérdésben, amely egyébként támogatja a mecsetépítést. Állásfoglalásában felhívja a helyi iszlám török közösséget arra: odahaza, Törökországban is hassanak oda, hogy a keresztények olyan vallási szabadságot élvezzenek, mint amilyet ők iszlám hívőként Németországban. (P. T.)

Párizs egyik bevándorlók lakta részén, Aulnay-sous-Bois-ban járunk 2005. november 6-án. Előző este rálőttek itt a tűzoltókra, akik azóta csak végszükség esetén vonulnak ki. Ha felgyújtanak egy autót, de emberélet nincs veszélyben, nem biztos, hogy elindulnak. A rendőrség is csapatostul mozog; amelyik újságíró megengedheti magának, testőröket fogad. Mintha polgárháború volna. Minket is többször üldözőbe vesznek, de sikerül kereket oldanunk. Két nappal azelőtt egy stáb rosszabbul járt: megverték őket, felszerelésüket elvették, kocsijukat felgyújtották. A történtek előzménye, hogy a rendőrök elől menekülve két fiatal bevándorló egy trafóházban keresett menedéket, ám ott halálos áramütés érte őket. A külvárosi negyedekben ezt gyilkosságként értékelték.
Már a 2004. márciusi madridi és a 2005. júliusi londoni terrortámadások idején sokan feltették idehaza is a kérdést: vajon Budapest mint európai uniós főváros szembe mer-e nézni azzal a ténnyel, hogy a bevándorlás, a multikultúra térhódítása nem csak a „távoli” Nyugat problémája? Hiszen, ha lassan, és nem is párizsi, londoni vagy madridi méretben, de a jelenség már a magyar fővárosban is érzékelhető.
A folyamat egyik érdekes állomása lehet az az iszlám központ, amely a tervek szerint két éven belül megépül Budapesten, Újbudán, a Budaörsi úton, rögvest az M1–M7-es autópályák bevezető szakasza mellett.
Két tény elöljáróban leszögezhető. Egyrészt a nyugati nagyvárosok negyven-ötven év alatt sem találták meg a megoldást a „multikulturalizmus” kezelésére. Másrészt a magyar lakosság többsége, bár nyíltan nem mutat ellenérzést az egyelőre aránylag kis számban jelen lévő bevándorlókkal s a zömük által magukkal hozott iszlámmal szemben, kevés személyes tapasztalattal és tudással rendelkezik e kultúrkörről.
Ezt erősítik meg mindazok, akiket a tervezett iszlám központ ügyében megkérdeztünk. Vagyis Száleh Tajszír jordániai származású, egykor terrorcselekmény előkészületének gyanújával őrizetbe vett, Budapesten élő fogorvos; Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség (MIK) elnöke; Mihálffy Balázs agrármérnök, a MIK alapítója, első elnöke és sejkje, a Korán egyik magyar fordítója; Zsigmond László, a lakók szóvivője, valamint Surányi Ilona, aki az érintett XI. kerületi körzet fideszes önkormányzati képviselője.
*
Természetesen a tervekkel kapcsolatban megkerestük a szocialista Molnár Gyula vezette polgármesteri hivatalt is, de sajtófőnökük, Zarnóczay Szilvia annyit közölt csupán, hogy már adtak ki közleményt az ügyben, s erre hivatkozva minden további tájékoztatástól elzárkózott.
– A kerületi hatalom arroganciájával szembesültünk – fogalmaz elsőként Zsigmond László, aki negyven éve él a körzetben, s most a helyi tiltakozókat öszszefogó intézőbizottság szóvivője. Számos levelet írtak a polgármesternek, alpolgármestereknek, jegyzőnek, főépítésznek, de válaszra sem méltatták őket.
A területen élő 310 választópolgárból 264-en aláírták a közös tiltakozást, ezt eljuttatták a polgármesteri hivatalhoz, ám ahelyett, hogy egyeztetést kezdtek volna velük, a neveket, címeket tartalmazó listát feltették az Újbuda.hu portálra, Zsigmond László szerint súlyos adatvédelmi kihágást követve el.
– Nem értjük, mi lehet az események mozgatórugója – így a szóvivő –, hogyan kaphat engedélyt egy 23 méter magas mecset és centrum egy túlzsúfolt területen, ahol már most gondot jelent például a parkolás.
A sajtóban megjelent hírekből és az önkormányzati közleményekből a hivatal külön tájékoztatása nélkül is tudni lehet, hogy a területet az iszlám központot megálmodó Jótékonysági Békealapítvány 2005-ben vásárolta fel, ám mint ottjártunkkor tapasztalhattuk, jelenlétüknek egyelőre nyomuk sincs. Az érintett Budaörsi út 38. alatti telken jelenleg egy roskadozó ház áll, minden jel szerint üresen, mi legalábbis hiába kerestünk lakókat. A szomszédok sem tudnak sokat a tervekről, s névvel sem akarnak nyilatkozni, annyit azonban elmondanak: tartanak ingatlanjuk elértéktelenedésétől, s úgy vélik, ha a központ megépül, külön muzulmán negyed alakulhat ki Újbuda ezen szegletében. Idővel pedig a mostani lakosságnak nem lesz maradása. Aggodalmaikat arra is alapozzák, hogy a Magyarországon élő mintegy negyvenezer muzulmán jelentős része éppen a főváros XI. kerületében lakik – ezért is nőhették ki jelenlegi Bartók Béla úti imaházukat.
A magyarországi muzulmánokat illetően különben igen eltérőek a számítások: az elemzések húsz- és hetvenezer közöttire teszik összlétszámukat. Bolek Zoltán szerint közülük öt-hat ezer lehet magyar állampolgár. A magyarországi mozlimok is megosztottak: a Magyar Iszlám Közösségnek például semmilyen kapcsolata nincs a Tajszír vezette Iszlám Egyházzal és a Jótékonysági Békealapítvánnyal, s belső forrásokból úgy tudjuk, az ellentétek kellőképpen nagyok ahhoz, hogy együttműködés a jövőben se legyen. A Magyar Iszlám Közösséghez ugyanis főként iszlám hitre tért magyarok tartoznak, míg a többi szervezet jórészt külföldről ideérkezőkből építkezik. Bolek Zoltán le is szögezi: nekik semmi közük az újbudai tervekhez.
A lakók egyik szószólója Surányi Ilona. A képviselő asszony azt mondja, az iszlám központ ügyéről eredetileg június 18-án tárgyaltak volna, ám a polgármester valamiért június 5-re, vagyis az európai parlamenti választásokat megelőző kampány utolsó napjára helyezte át a testületi ülés időpontját. A fideszesek azonban, mint azt előzetesen közölték, elvi döntésük értelmében nem vettek részt az előrehozott találkozón, ahol végül a jelen lévő húsz balliberális képviselő zöld jelzést adott a terület beépítésére. Az építkezés megkezdéséről még nincs szó, a testület a döntésével egyelőre úgynevezett intézményi bónuszt szavazott meg a Jótékonysági Békealapítványnak, aminek értelmében húszról negyven százalékra nő a telek beépíthetősége. Ilyen bónusz alapvetően csak a szigorú értelemben vett közfeladatokat ellátó intézményeknek, tehát például iskoláknak, kórházaknak jár.
Surányi Ilona állítja, a tervet a lakosság egyöntetűen elutasítja. Hangsúlyozza, nincs semmi bajuk az iszlámmal, egyszerűen csak arról van szó, hogy a Budaörsi út–Holdvilág utca–Bajmóci utca által határolt terület már most túlzsúfolt, amit a létesítmény csak tetézne.
Az Újbuda.hu oldalon is közzétett tudósítás szerint a testületi ülésen még az hangzott el, hogy a központ egy-egy rendezvényét ötszáz–ezer ember látogatná, s ez különösen megijesztette a környéken élőket, akiknek az összlétszámuk sincs ennyi.
Ma már Tajszírék csak százötven–kétszáz emberről beszélnek, mint megkeresésünkre elmondja, körülbelül ennyien látogatják most is imaházukat, s nem gondolja, hogy az új központ lényegesen nagyobb tömeget mozgatna meg.
Kaptunk olyan információt is, mely szerint pár éve a tervezett mecset környékén külföldi érdekeltségű vásárlók jelentek meg az ingatlanpiacon, akik nagy számban vásároltak volna fel magánlakásokat, de az árak emelkedése miatt a projekt abbamaradt. Ugyanakkor ezt az értesülésünket a helyben lakók nem erősítették meg: senki nem emlékszik ilyen vásárlókra.
A lakosok problémájukkal a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) is megkeresték, de hivatalos állásfoglalást nem kaptak. Ehhez a forráshoz fordult a Hetek című, a Hit Gyülekezetéhez közel álló lap, melynek cikke szerint a beruházásról az NBH így vélekedik: „Az, hogy egy vallási közösség milyen imaházat, templomot vagy vallási találkozóhelyet szervez a maga számára, ezzel a kérdéssel nem foglalkozunk, ez nem fér bele a hivatal feladataiba.”
Pedig az NBH-nak aligha ismeretlen Száleh Tajszír. A hazánkba látogató Móse Kacav akkori izraeli elnök elleni állítólagos merénylet terve miatt kommandósokat küldtek rá, s három hónapra rács mögé dugták – vállalva azt is, hogy a bizonyítékok hiánya miatt a férfi később joggal indít kártérítési pert. A fogorvos – mint elárulta – az eljárást meg is kezdte még 2004-ben, kétmillió forint nem vagyoni kártérítést oda is ítéltek neki, de az ügy öt év múltán sincs lezárva, további tárgyalások várhatók. Tajszír áldozati báránynak mondja magát, szerinte Budapesten is fel kellett mutatniuk a hatóságoknak valakit, akire bármi ráfogható. Úgy látja, lejárató kampány folyik ellene.
A rendelkezésre álló információk alapján nehéz lenne eldönteni, hogy valós nemzetbiztonsági kockázatról van-e szó. Tény, hogy a külföldről, főleg Szaúd-Arábiából érkező pénzek eredetét és célját nehéz nyomon követni, és az is, hogy nemzetbiztonsági körökben veszélyforrásként beszélnek azokról a szélsőséges, vahabita csoportokról, amelyek sokszor megtalálhatóak a mozlim „jótékonysági” alapítványok környékén.
Annyi bizonyos, a sajtó kiterjedten foglalkozott az Aranykéz utcában rendelő fogorvos ügyével. 2004. április 14-én még az amerikai AP hírügynökség azt jelentette, hogy a palesztin férfi szervezete a szaúdi Al-Haramain „jótékonysági” alapítványtól kapott támogatást – ennek összegét a források körülbelül 440 ezer euróra teszik. Az alapítványt a nyugati világ a terrorizmus patronálásával, a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetséget ért terrortámadások kitervelésével vádolja. 2004-ben a francia AFP hírügynökség és több napilap Bolek Zoltánt idézte, szó szerint arról írva, hogy a szaúdiak bőröndökben hordták a pénzt a fogorvosnak.
Száleh Tajszír érdeklődésünkre minden ilyen vádat tagad, s állítja, soha semmilyen kapcsolatban nem álltak a szaúdi társasággal, a telek megvásárlására kapott támogatások pedig főként külföldi magánszemélyektől származtak. A területet tehát megvásárolták, de az iszlám központ és mecset felépítésére már nincs elegendő pénzük. Ugyanakkor azt remélik, hogy a források nem apadnak el. Mint mondja, kulturális központot, fordítóirodát, könyvtárat szeretnének működtetni, ám a pénz mellett számos engedélyre és a romos épület elbontására van szükség.
S hogy mikor kezdődhet az építkezés? Tajszír szerint körülbelül két év múlva – feltéve persze, ha addig valamelyik hatóság az engedély megtagadásával nem húzza keresztül számításaikat. Szerinte az emberek nem tudják pontosan, miről is szól az iszlám, követői miként gondolkodnak, ezért mielőbb szeretnének leülni beszélgetni a környéken élőkkel. Szavai szerint tizenkét éve lakik Magyarországon, a környezetében élőknek sem vele, sem pedig a Bartók Béla úti imaházukba járókkal nem volt semmilyen gondjuk. Hozzáteszi, bízik abban, hogy valóban csak a túlzsúfoltság az ellenérzések oka, nem pedig a hovatartozásuk. Zsigmond Lászlóék és Száleh Tajszír egyszer már találkoztak, előbbi beszámolója szerint kulturáltan elbeszélgettek egymással, de az álláspontok nem közeledtek. A lakók szóvivője szerint hajlandóak lennének elfogadni, hogy a megengedett húszszázalékos mértékben építkezzenek az 1600 négyzetméteres területen, hozzanak létre ott akár imaházat is, de a nagyobb méretű beruházást elfogadhatatlannak tartják.
Mihálffy Balázs sejk beszélgetésünk elején leszögezi, politikai kérdésekben nem akar véleményt nyilvánítani, hiszen az ő területe a vallás. Szerinte az érdek az, hogy az itt élő mozlimok az emberarcú iszlámot képviseljék, s integrálódni tudjanak a városba. Éppen ezért ő is bajnak gondolja, hogy az érintett területen ennyire nem örülnek a nevezett szervezet érkezésének. Komoly problémának tartja, hogy nincs megfelelő párbeszéd, a felek keveset tudnak egymásról.
– Valóban léteznek szekták az iszlámon belül, például a szaúdi eredetű fundamentalista vahabiták, akik Európában is megjelentek – fejti ki –, de ezek az irányzatok sohasem a valódi iszlámon belül születtek. A valódi iszlám képviselőitől pedig senkinek sem kell tartania, más kérdés, hogy a különféle mozgolódásoknak esetenként milyen – a valláson túlmutató – politikai hátterük lehet.
Újbuda egyes területein már most érezhető a jelentősebb arab jelenlét, a közel-keletiek többek között élelmiszerboltokat, éttermeket üzemeltetnek. Ez önmagában lehet csupán érdekes színfolt, de egyben azt is jelzi, hogy elkezdődött egy folyamat. Ám nagy kérdés, hogy ez a folyamat oda vezet-e majd, ahonnan sok nyugati városban már nincs visszaút. A mozlim bevándorlás nyugati mértéke és jellege azonban még mindig erősen különbözik az ittenitől. A muzulmán világból Magyarországra érkezők döntően dolgozni jönnek, sokan közülük magasan képzett szakemberek, például orvosok, mérnökök. Ez mindenképpen nagy előny a nyugati nagyvárosokhoz képest, ahol jórészt fizikai munkára alkalmazták az egykori gyarmatokról érkezőket. Szaporaságuk a helyi lakosságét meghaladta, csakhogy az ipar átalakulásával munkahelyeik jelentős része megszűnt, leszármazottaik közül sokan az utcán tengődnek. Magyarországra vetítve az ő problémáik a cigányság gondjait idézik: többnyire elkülönülő városrészekben, vidéki putrikban élnek. A bevándorlók helyzete képzettségük, munkalehetőségeik miatt Magyarországon összehasonlíthatatlanul jobb, és ez idáig a többségi társadalomtól való elzárkózásuk sem jellemző.
Az is igaz viszont, hogy a hatvanas években Párizsban, Londonban, Madridban sem sejtették, mi lesz a második, harmadik generáció sorsa. S ez már korántsem kizárólag vallási kérdés.