Kisiklás vagy már az új nyomtáv?

Tovább nyögjük 2004. augusztus 29., az athéni olimpiai döntő óta tartó nyeretlenségünket a szerbek ellen: férfi vízilabda-válogatottunk tegnap a római világbajnokság negyeddöntőjében kapott ki hosszabbítás után 10-9-re, így az 5–8. helyért folytathatja. 1973 óta rendeznek vb-t, a nők 1991-ben debütáltak, az pedig 2009-ben esett, esik meg először, hogy mindkét csapatunk kiszorul a legjobb négyből. Hogy ez kisiklás vagy az új nyomtáv, arra majd választ ad az idő.

(Róma)

Már a himnuszunk rosszul kezdődött. Időtakarékossági okokból a felénél, nem ott, hogy Isten, áldd meg, hanem ott, hogy balsors, akit régen tép. Bizony, régen, de talán nem örökké – reménykedtünk tegnap, hiszen a szerbek a csoportban kikaptak a spanyoloktól, ikszeltek az ausztrálokkal, ez már nem a régi atomcsapat.
Mégis elhúztak 5-2-re a második negyed elejére, két gólocskánk mellett csak úgy döngött a szerb kapufa. Ami azonban futballban balszerencse, az pólóban hiba, pontatlan célzás, ha úgy tetszik, túlhelyezett labda, ami leginkább az ellenfél, a kapus túlzott tiszteletéből fakad. Még ennél is károsabb volt Varga Dániel első, elvetélt kísérlete, mert ő ezzel kis túlzással ki is szállt a tűzpárbajból; ennek a legvégén lett súlyos következménye. Ám a csapat 2-5-nél még magához tért tetszhalott állapotából. Nemcsak a kapuscsere miatt – az ötödikre potyát benyelt Gergelyt Nagy Viktor váltotta –, hanem azért is, mert elöl igazi fineszes, magyaros akciók futottak, és ha valamiben felülkerekedhetünk, hát főképpen ebben. A riválisnak pedig helyzete volt a 6-2-höz, amivel mérkőzést még nem lehet nyerni, de „szettet” már igen, ehelyett öt magyar gól zuhogott be sorozatban, és azon vettük észre magunkat, hogy a harmadik negyed derekán 7-5-re elhúztunk. A délszlávok görcsbe rándultak, ami érthető, de a mieink is, ami érthetetlen, hiszen véget vethettek volna a meccs érdemi részének. Ehelyett felhozták 7-7-re a süllyedő vetélytársat, majd 8-7-nél ezt még egyszer megtették.
A 8-8-at követő hosszabbításnak Alekszics világvégi, alsósarkos gólja adta meg az alaphangját, amit Kis Gábor még kiegyenlített, de
9-10-nél ezt már nem tehette, mert cserével, de kiállították. Mivel Kemény Dénes 8-7-nél kapott piros lapot reklamálásért, ő ezt már a lépcső tetejéről figyelte. Mégse átkozzuk a bírókat; egyrészt túlságosan könnyű, fájdalommentes megoldás lenne, másrészt dobhattunk három büntetőt, és 12 másodperccel a duda előtt jött egy fór is. Varga Dániel középen, tiszta helyzetben lóbált, lóbált, aztán lövés helyett passzolt, és a kiszolgáltatottabb szituációban lévő Madaras rövid felsős löketét blokkolták.
Vége, végünk. 10-9, megint nem ide.
Néhány helyi drukker összegyűrte az „Olaszország mindörökre, Magyarország egy napra” feliratú transzparenst, mi pedig azon morfondíroztunk: most már Szerbia, mindörökre, vagy lesz még egyszer Magyarország is, legalább egy napra? Dejan Udovicsics, a győztesek mestere szinte még részvétet is nyilvánított, amikor azt mondta: „Most ne várjanak nagyon okos gondolatokat tőlem, a szokásos szerb–magyar meccs volt, szerencsével, egy hajszállal kerekedtünk felül.” „De öt éve mindig önök, soha nem mi” – vetettem fel, mire azt kezdte bizonygatni, azért nekik sem könnyű. „Játszottunk a házigazdával, aztán a háromszoros olimpiai bajnokkal, most meg szerintem jön a vb-címvédő” – sorolta.
Erre betoppant Kemény Dénes is, aki megmaradt az aktuális mérkőzés értékelésénél: „Ez sport, az eredmény ott áll a táblán, azt felesleges vitatni. Amikor fordítottunk, és esélyünk volt a győzelemre, 7-5-nél, 8-7-nél, akkor hibáztunk négy-öt olyan helyzetben, amelyben nem szabadott volna.” Kis Gábor valamivel később „meggyónta”, szerinte 7-5-nél igenis rájuk tört az a bizonyos szerb fóbia, ami minimum Athén óta tart. Ötéves mérlegünk ugyanis kilenc vereség, egy döntetlen (tét nélküli, idei egri pontosztozkodás), így az 1997 óta íródó Kemény-érában másodszor fordul elő, hogy a magyar csapat világversenyen kiszorul az első négyből.
Eddig a 2001-es fukuokai vb 5. helye volt a minimum, Rómában ez már csak a maximum lehet. Eléréséhez első lépésként holnap le kell gyűrni a Kovács István vezette románokat.
Vegyünk egy nagy levegőt, és mondjunk valami biztatót is: Cseh László újra egészséges. Eszik, iszik, alszik, és ami számunkra mindezeknél fontosabb, úszik is. Tegnap már teljes értékű edzésmunkát végzett, és miután kihagyta a 200 pillangót, ma délelőtt nekivág a 200 vegyesnek. Jól érzi magát, és ezt a vízben szeretné igazolni, állította, mi pedig érdeklődéssel várjuk a „bizonyítási eljárást”. Annál is inkább, mert Hoszszú Katinka hétfői bravúrbronza után tegnap be kellett érnünk részsikerekkel. A 200 gyors délelőtti időfutamából Mutina Ágnes 1:56.84-es országos csúccsal, öszszesítésben negyedikként, Verrasztó Evelyn pedig tizedikként lépett tovább, majd az esti középdöntőben mindketten az új rekordon belüli idővel csaptak célba, és hatodik, illetve hetedik időeredménnyel biztosították a helyüket a mai fináléban.
Az úszóprogram fő attrakcióját a 200 férfi gyors fináléja jelentette, amelyet a 400-on már győztes német Paul Biedermann nyert meg világcsúccsal a korábbi rekorder Michael Phelps előtt. Peking nyolcszoros bajnoka a célba érkezés után gratuláció helyett a fejét csóválta, és Biedermann-nal ellentétes irányban hagyta el a medencét.
Hüledezett is a világ, és a földkerekség kétszáz-egynéhány országában, egyet-kettőt kivéve joggal néznének eszementnek, ha úgy sóhajtanék fel: szép, szép, de hol van ez egy magyar–szerb pólómeccshez, egy újabb, hosszabbításos vereséghez képest?

Eredmények. Férfi 200 m gyors: 1. Paul Biedermann (német) 1:42.00 perc – világcsúcs. Női
100 m hát: Gemma Spofforth (brit) 58.12 mp – világcsúcs. Női 1500 m gyors: Alessia Filippi (olasz) 15:44.93 perc. Férfi 100 m férfi hát: Junya Koga (japán) 52.26 mp. Női 100 m mell: Rebecca Soni (Egyesült Államok) 1:04.93 perc.
Az elődöntőkben új világcsúcsot úszott férfi 50 méter mellen a dél-afrikai Cameron van der Burgh (26.74 mp), női 200 m gyorson az olasz Federica Pellegrini (1:53.67 perc) is.