Lecke a hazai baloldal és jobboldal útjáról

Cserejáték zajlik most az MDF és az SZDSZ maradványai között. Az MDF elnöki köre a neoliberális hálózati tőkéből kaparintana meg egy kis útravalót. Az SZDSZ túlélői a kiüresedett táborba nemzeti szabadelvűeket csalogatnának. Rosszul számítanak azonban itt is, ott is. Az MDF és az SZDSZ képviseleti ereje kimerült. Enélkül pedig nem lehet hatni sem a neoliberális hálózatra, sem a nemzeti szabadelvű választókra. Bukott politikai csoportocskák végjátszmája ez. Ellentétes, egyszersmind hasonló nyomorúságukat az eredeti értékrend és irányultság megtagadása mérte rájuk.
Lássuk hát az SZDSZ esetét immár a halotti bizonyítvány tárgyiasságával. Az 1980-as években az SZDSZ az általános emberi szabadságjogok védelmében, valamint a diktatúraellenségében és a kommunizmusellenségében mutatta meg arculatát. Baloldali liberalizmusát modernnek és progresszívnek hirdette. Így szerzett támogatottságot. Eszmei és politikai irányultságán aztán épp akkor fordított, amikor döntéshozói szerepbe került, mindjárt 1990-től. A hatalomátvételre törő 1990-es taxisblokád gerjesztésével és a Demokratikus Charta 1992-es alapításával kint a globális tőkepiac érdekeihez szegődtek, bent pedig a baloldal célját a nemzeti önrendelkezés elfojtásában jelölték ki. Ezen célok eszköze lett a jobboldal megbélyegzése, visszaszorítása, megosztása. Az időpont a kommunista birodalom bukásával találkozott. Az SZDSZ irányultsága attól fogva tehát a globális tőkepiac keleti térfoglalását szolgálta. Magyarországot felvonulási terepnek szánták ebben.
Stratégiai szövetségesként ehhez kellett bevonni az addigi pártállam gazdasági és uralmi hálózatának örökösét, az MSZP-t. Ezt a mindig csak a hatalomban gondolkodó pártot 1990-től a választási és az erkölcsi vereség tehetetlenségre kárhoztatta. Készséggel társultak hát a Demokratikus Chartához, hiszen ezáltal a globális tőkepiaccal és az akkortájt élcsapatként tetszelgő neoliberális baloldallal léphettek szövetségre. A Demokratikus Charta ebben a jegyben egyesítette a hazai baloldalt. Most már a globális tőkepiac mindenre elszánt helytartójaként viselkedtek. Ha az MSZP–SZDSZ stratégiai koalíció kormányra jutott, zárt részvénytársaság alakját öltötte. A globális tőkepiac érdekét védte és érvényesítette, ugyanakkor a nemzeti önrendelkezésnek nem engedett esélyt. Más téren sem tétlenkedtek. Politikai és szellemi alvállalkozói megbízásokkal, jutalmakkal, civilnek álcázott alapítványokkal feszítették szét és ugrasztották egymásnak a jobboldal különböző csoportjait. Magyarország piacait, elsősorban pénzpiacát fokozatosan elfoglalták. A nemzeti önrendelkezés intézményeit, erőforrásait, szellemi műhelyeit sorvadásra ítélték. Húsz év alatt mindezt az országlakók és a települések többsége kíméletlen gyarmatosításként élte meg. Tavaly a népszavazáson, idén az európai parlamenti választáson ez a többség döntött aztán a visszavágásról. Az emberi életösztön és méltóságérzet, a természetes nemzeti közösségvállalás nem tűri tovább a globális tőkepiac helytartóinak uralmát. Ezzel a megtévesztés és a titkolózás építménye is összeomlott. Az omlás az SZDSZ szűk vezérkari szervezetét teljesen maga alá temette. A hitelesség és a megbízhatóság csődjében az MSZP alapjaiban rendült meg, csak a kormányzati ügyintézés hajtja még egy darabig. Önszervezési és táborszervezési képességének végére ért. Régi beágyazódású hálózatának töredékeire támaszkodhat, amíg lehet. De ez az MSZP már eljátszott minden jogot arra, hogy a hazai baloldal nevében beszéljen. Hazai baloldal? A baloldalt az MSZP 1989–90-től előbb kisajátította, és a Demokratikus Chartával a nemzeti önrendelkezés ellen fordította, majd veszni hagyta. Hazai baloldal politikai tekintetben nincs – ezért nincs. Aki a baloldalon újat akar, ebből a leckéből tanulhat.
Fájdalom, a nemzeti önrendelkezés képviseletében az első jobboldali vezető kormánypárt, az MDF járta be később a legszégyenletesebb utat. Egy-egy döntéshozói csoport 1993-ban radikális, 1996-ban liberális irányban próbált szerencsét. Más csoportok másfelé kalandoztak. Az 1987-es lakiteleki alapítók 1998-ban, a második jobboldali koalíciós kormány időszakában még egyszer közösségébe gyűjtötték a nemzeti önrendelkezés híveit. De aztán megint hatni kezdtek a Demokratikus Charta vonzásai és taszításai. Miközben a Fidesz 1996–97-ben kiépítette a nemzeti önrendelkezés képviseletére a Magyar Polgári Szövetséget, a Demokratikus Charta mind erőszakosabb és gátlástalanabb harcot indított ellene. A háttér, a globális tőkepiac és a neoliberális politika ezt a harcot minden módon szította és táplálta.
A Demokratikus Charta 1992-től az MDF-ben eleve jelképes politikai célpontot látott. Döntéshozóit pedig leggyengébb pontjaikon kísértette meg. Lelke rajta, aki aztán az MDF-ből engedett a sikervágynak, a könnyű gazdagodásnak, netán a zsarolásnak. Mindenesetre 2003-tól az akkori és a mai elnöki kör a jobboldal jobboldali ellenzékének szerepére vállalkozott. Ez az elnöki kör 2004-ben olyan látványosan szakított a Magyar Polgári Szövetséggel, hogy az ahhoz ragaszkodó elnökségi tagokat és országgyűlési képviselőket, személyükben a lakiteleki alapítókat kizárta a pártból. A látványos jutalom sem késett. Az MDF elnökét, Dávid Ibolyát az MSZP–SZDSZ kormánypárti többség országgyűlési elnöknek javasolta és választotta – a jobboldali ellenzék tartózkodása mellett. A törvénytelen kizárások ügyintézője, a frakcióvezető Herényi Károly meg hirtelen a Ház legbusásabban javadalmazott képviselőjévé rukkolt elő. Ez a belső érdekkör még a 2006-os választásokon is támaszkodhatott a Demokratikus Charta hálózatára, jelesül a Tisztelet Társasága baloldali nyugdíjas szavazóira. Sorsuk ezzel megpecsételődött. Kiszolgáltatott politikai fogollyá váltak.
Ezen az úton nincs megállás. Most, 2009 nyarán a Demokratikus Charta utolsó parancsának engedelmeskedve az elnöki kör Bokros Lajost emelte az MDF európai parlamenti választási listájának élére. Parancsként és végrehajtásként ez is látványosra kerekedett. De aztán végzetes botrányba fulladt. Bokros Lajost, a Soros Alapítvány budapesti egyetemének közgazdászprofesszorát és vezérigazgatóját a Demokratikus Charta régóta vészhelyzetek megoldására szemelte ki. Először 1995-ben kellett pénzügyminiszterként megszorításokat elrendelnie a globális tőkepiac javára, illetve a hazai társadalom kárára. Újabb feladatai pillanatról pillanatra változtak. Miután az SZDSZ kilépett a koalícióból, Bokros Lajos, az MDF párton kívüli európai parlamenti listavezetője alkalmasnak látszott akár egy szakértői kormány irányítására a hatalom átmentése és a társadalom megtévesztése céljából. Ideig-óráig még ez is hozott volna valamit a konyhára. Az ötlet hamvába holt.
Jött másik. A maradék neoliberális hálózat a jövőre is gondolt. Az európai parlamenti választáson szerény eredményre vitt Bokros-MDF-től azt várták, hogy a 2010-es hazai országgyűlési választásig indítson útra egy liberális-konzervatív reformpártot. Ettől az új párttól a Demokratikus Chartát felmondó választók befogadását, másfelől a Magyar Polgári Szövetségtől való elszigetelését remélték. A Bokros-MDF ennek is engedelmeskedett. Az elnöki kör és képviselőcsoport maradványából kizárták a belső ellenzék maradványát. Így megnyílt volna az út az átalakulás, az új párt előtt. A Bokros-MDF elnöki körének maradványtöredéke talán az ünnepélyes névadás és jutalomosztás napját is kitűzte. Sietve, hogy még megérjék.
Csalódniuk kellett. A globális tőkepiac menthetetlenül válságba zuhant. A fenntartó és megrendelő hálózat visszavonult. Az MSZP saját hazai tartalékait éli fel. Az SZDSZ politikai bázisként megszűnt. Az MDF magányos utóvédei most már Bokros Lajosnak is csak bottal üthetik a nyomát. A Demokratikus Charta pokoli kalandjának egyetlen nyerteseként Bokros Lajos öt évig úgy lógathatja a lábát az Európai Parlamentben, hogy hazai felelősséget nem visel. Bokros Lajos az MDF-re nem szorul rá. Az MDF-nek nincs alapja, hogy bárkitől bármit számon kérjen. Az MDF fogyatkozó maradványa a politikai senki földjén bolyong. Az önmarcangoló baloldal tudomásul sem veszi. A jobboldalt ő maga árulta el. Bizony, ez a szégyenletes kimúlás is beletartozik a leckébe a hazai jobboldal útjáról.
Magyarországon gyökeres fordulat következik. A mai és a holnapi jobboldalt a nemzeti önrendelkezés képviselete a Magyar Polgári Szövetség politikai egységének fenntartására kötelezi. Ebben nem lehet alku.

A szerző az MDF alapító tagja, korábbi
választmányi elnök, 2004-ben kilépett a pártból